„Ó, nagy a papok méltósága, de nagy a felelősségük is. Sokat kaptatok, papok, de sokat is fognak számon kérni tőletek…” Faustyna Kowalska nővér Napló Az Isteni Irgalmasság üzenete (941)
áldás, megáldás
jót előidéző szó vagy gesztus, az átok ellentéte (latin benedictio)
Szentírásban
- Az Ószövetségben az áldás ősforrása Isten (Ter 12). Olyan konkrét erőt láttak az áldásban, amelyet a kézföltétel (MTörv 28,8; Ter 48,14.17), a szó (27,28) v. valamilyen ajándék (33,11; 1Sám 25,27) közvetít. Az áldás szavai hatékonyak és visszavonhatatlanok, még akkor is, ha valaki csak kicsalta őket (Ter 27,33.35). Az áldás rászáll arra, akire v. amire adják (MTörv 28,3-6), s akit megáldanak, az maga is áldás forrásává lesz.
- Az Újszövetségben Jézus maga az áldás. Övéit arra tanította, hogy áldást mondjanak azokra, akik átkozzák őket, (Lk 6,28; vö. Mt 5,44; Róm 12,14; 1Pt 3,9). Kérték áldását gyermekekre (Mk 10,16); az utolsó vacsorán adott áldása alapította az Eucharisztiát (→átlényegülés), s megáldotta tanítványait a mennybemenetele előtt (Lk 24,50). Az üdvözülteket áldottaknak mondta (Mt 25,34), a kárhozatra jutókat átkozottaknak.
Liturgiában
Szorosan véve az áldás →szentelmény, mellyel az Egyház Isten kegyelmét kéri az emberekre, ill. tárgyakra, hogy azok a lélek számára az üdvösség eszközeivé váljanak. Kiszolgáltatója püspök v. pap.
- Isten segítségét kérő áldások(benedictiones invocativae): →balázsáldás, gyermekek, betegek, az új assz. (→asszonyavatás) és az édesanya; házak, lakások (→házszentelés), járművek, vetések (→búzaszentelő körmenet), virágok, ételek (→ételszentelés), →bor megáldása. –
- Szentelő áldások(benedictiones constitutivae): személyt v. tárgyat a profán állapotból kiemelve Istennek ajándékoznak; személyeket →tonzúrával v. avatásokkal, tárgyakat (pl. templom, harang, keresztút, liturgikus ruhák és edények, tűz, víz, keresztek, szobrok, képek, gyertyák, érmek, rózsafüzérek) áldással szentelünk Istennek.
forrás: szfvar.katolikus.hu
A papi áldás magasztossága (Rosa Mystica jelenések– Montichiari)
- jún. 14-én egy pap megáldott tizenkét 70 cm magas ún. ,,vándor-szobrot” Pierina házikápolnájában. Miközben a pap a szokásos áldásszövegét mondta, megjelent a Szűzanya, s néhány szó kíséretében ő is megáldotta a szobrokat. Utána eltűnt. Pierinát annyira meglepte a váratlan megjelenés, hogy csak a Szűzanya távozása után esett térdre, pedig előzőleg rögtön a jelenés elején borult mindig térdre. Most azonban erre nem is gondolt, hanem csak mozdulatlanul és szótlanul nézte a Szűzanyát. 1975. július 3-án reggel 8 tájban ismét megjelent a Szűzanya Pierina házi kápolnájában. Pierina felkiáltott: — Óh, kedves Asszonyom, mennyire örülök, hogy ismét eljöttél! Utolsó jelenésed alkalmával mintegy megigézve egy szót sem tudtam szólni. Utána ez annyira fájt nekem! A Szűzanya erre azt mondta neki: — A pap áldása ezen a földön oly nagy valami, hogy megérdemli, hogy én is tekintettel legyek arra egy jelenésnél. Látod, Pierina, ezért akartam, hogy mozdulatlan és szótlan maradj alatta. Ennek meg kell mutatnia a szent papi méltóság magasztosságát és fontosságát, és főleghatásosan kell hangsúlyoznia, hogy azt isteni Fiam, Jézus alapította… Pierina, mondd meg minden nemes és hűséges léleknek, hogy tegyenek eleget felhívásunknak és szeretettel imádkozzanak, hozzanak áldozatokat és engeszteljenek akkor is, ha emiatt kigúnyolják és kinevetik őket. Az Úr nagyon szereti őket és én is szeretem őket. Teljes szívemből megígérem nekik az ég gazdag és igazi áldását és sok lelki örömük lesz…
forrás: Titkos Értelmű Rózsa: http://www.ppek.hu/k327.htm
***
„Ha egy pap a breviáriumát áhítattal, azzal a szándékkal imádkozza, hogy mulasztásokat tegyen jóvá, amelyekért a szenvedő lelkeknek még vezekelniük kell, hihetetlen vigasztalást tud nyújtani. Sőt, a papi áldás elér a tisztítótűzig, és mint mennyei harmat üdíti föl a lelkeket, akiknek szilárd hittel küldik.
Ha valaki mindezt úgy láthatná, ahogy én, bizonyára próbálna erői szerint segíteni. ”
forrás: Emmerick Anna Katalin – A föltámadás és az Ó- és Újszövetség misztériumai (A szenvedő Egyház) 345.o
***
(Egy megáldott keresztről mondta:)
Az áldás úgy világít, mint egy csillag! Igen nagy tiszteletben tartsátok! De a papi ujjak – folytatta gyóntatójához fordulva – még jobbak. A kereszt elveszhet, az ujjak felszenteltsége eltörölhetetlen, örök. Sem halál, sem a pokol nem tudja megsemmisíteni. Még az égben is kitüntetett lesz! Jézustól való, aki megváltott minket.
forrás: Emmerick Anna Katalin – A föltámadás és az Ó- és Újszövetség misztériumai 405.o
Egy tisztítótűzben szenvedő pap tanúsága az áldásról
Felejthetetlen volt aztán a találkozásom azzal a pappal, akinek fekete volt a jobb keze. Mikor rákérdeztem ennek okára, így felelt: „Több áldást kellett volna osztanom. Mondd meg minden papnak, akivel találkozol, gyakrabban osszanak áldást! Minél több áldás árad szét a világban, annál gyengébb lesz a Gonosz hatalma.”
forrás: Maria Simma: Élményeim a szenvedő lelkekkel 68. o
Jézus áldása a mennybemenetelkor
Emmánuel nővér gondolata a dicsőséges rózsafüzér 2. titkához:
A mennybe szálló Jézusra szegezem a tekintetem, ahogy jobb kezét felemelve megáldja az apostolokat.
Áldást adva távozik – ez az utolsó tette itt a földön, az utolsó látható jele. Ez az áldás hatalmas kincs! Ahhoz, hogy valóban megértsük jelentőségét, elmélkedjünk együtt a héber brahá (áldás) szó jelentéséről. Az áldani szó jelentése nem* jót mondani, ahogy a latin benedicere szó sugallja. Aki áldást ad, hatalmas kincset vesz Istentől – egy részt önmagából, és ezt továbbítja az áldást fogadó lélek felé. Isten áldása közvetlenül a lélekbe hatol, és a lelket gazdagítja anélkül, hogy az érzékeket vagy az értelmet érintené. (*nem csupán-szerk. megj.)
Amikor Jézus mennybemenetelekor áldást ad a Tizenegynek, ez az áldás nem korlátozódik csupán a jelenlévőkre, hanem elér minden megkeresztelthez, köztünk hozzánk is. A mai napig mi is élvezhetjük Jézus mennybemenetelének kegyelmét, és áldása teljességében élhetünk.
Ez a kegyelem azonban nem jön automatikusan, ahogy a Szűzanya mondja (Medjugorjéban): „Drága Gyermekek, sokat dolgoztok, de ezt Isten áldása nélkül teszitek” (2001. május 25.). Létfontosságú tehát, hogy Jézus áldó keze alatt maradjunk. Mária szüntelenül emlékeztet minket, hogy Istent helyezzük az első helyre: bármit teszünk is, mindig imával kell kezdenünk és befejeznünk, így biztosak lehetünk benne, hogy az egészet Istennek ajánlottuk. Életünk célja, hogy Istenért éljünk, és őt dicsőítsük meg mindenben – ez az akarata. Ha ma így teszünk, és az Ő szeme előtt élünk, akkor áldásában maradunk, ahogy a hal boldogan úszik a vízben, természetes közegében. Isten velünk lesz, mi pedig ővele.
Ha nem állunk stabilan Isten áldásában, annak oka, hogy nem gondolunk rá, nem érte élünk, mintha semmi közünk sem lenne hozzá. Nem érte élünk, ha saját akaratunk irányítja terveinket. Ebben az esetben kitérünk az áldás elől, vállalkozásaink pedig értéktelenek lesznek, mert Isten áldása nélkül valósulnak meg. Nagyon fontos, hogy ezt megértsük! Ha nem Isten van az első helyen életünkben, hiába nevezzük magunkat kereszténynek, életünkben és tetteinkben nem lesz jelen áldása. Ha nem érte élünk, törvényszerűen a világért és a földi javakért élünk. Jézus egyik mondatáról túl kevés szó esik a plébániákon: „Minden fát, amelyet nem Atyám ültetett, gyökerestül kitép”(Mt 15,13). Sohasem késő azonban, mivel ez az isteni áldás mindig elérhető számunkra. Jézus mindig készen áll áldását adni ránk. Milyen szomorú, ha nem ragadjuk meg a kegyelem lehetőségét, amikor olyan könnyen Isten áldásának zuhatagában lehetnénk! Elég, ha határozottan eldöntjük, hogy őt tesszük az első helyre.
Isten szüntelenül adja nekünk áldását, különösen a papok által. A pap minden szentmise végén Jézus áldását adja a jelen lévő híveknek. Mit kapunk ilyenkor? Pontosan ugyanazokat a kegyelmeket, amelyeket Jézus mennybemenetelekor a Tizenegynek adott. Sem többet, sem kevesebbet. A mise végén Jézus személyesen áld meg minket a pap keze és szavai által. Mária még hozzáteszi: „Drága gyermekek, ne fogadjátok felszínesen a pap áldását, mert Jézus áld meg benneteket személyesen. Legyetek hálásak érte” (Medjugorje – Mirjana, 2006. december 2.)
Medjugorjében mennyei Anyánk anyai áldását adja nekünk, és hozzáteszi: „Drága gyermekek, anyai áldásomat adom rátok, de a papok áldása nagyobb, mint az enyém, mert az ő keze kenet által lett felszentelve” (Mirjanának). Mária valóban nem pap; ő Isten Anyja. Később kiegészíti ezzel a sok papot felkavaró üzenettel: „Ha a papok tudnák, mit adnak az áldással, éjjel-nappal áldást osztanának!”
Lukács evangéliumának egy mondata nagyon ide illően igazolja az áldás erejét: „Leborultak előtte, majd nagy ujjongással visszatértek Jeruzsálembe” (Lk 24,52). Hogy lehet ez? Mondhatták volna azt is: három évig Jézussal éltem, hallgathattam, beszélgetem vele, érezhettem jelenlétét, ehettem és ihattam vele, nem hagytam el… aztán egyszer csak eltűnik a szemem elől! Úgy érzem magam, mint egy özvegy, aki elvesztette szeme fényét, élete értelmét. Az lenne a helyénvaló, ha össze lennék törve. Az apostolok azonban épp ellenkezőleg nagy örömmel indulnak útnak. Mi történt? Áldásával Jézus isteni erejét és örömét adta át nekik, olyannyira, hogy magával Jézussal teltek el!
Az áldás egy olyan eszköz, amellyel Jézus minden nap velünk lehet, egészen a világ végezetéig. Áldása sohasem látott erőt rejt! Még ha egy lakatlan szigeten kötnék is ki az óceán kellős közepén, ahol semmi lehetőségem nem lenne a szentmisében találkozni vele, akkor is élhetek az áldásában, ha akarok. Így csatlakozik hozzám. Akárhol legyek is a földön, áldó keze mindig bőséges kegyelemmel áraszt el. Micsoda Örömhír ez! Tudjuk, hogy a szomorúság olyan csüggedésbe taszít minket, amely miatt nem tudunk hálát adni, a Tizenegy azonban „szüntelenül a templomban volt és áldotta Istent” (Lk 24,53). Dicsőítést és örömöt árasztó forrásokká lettek!
forrás: Emmanuel Maillard nővér: A rózsafüzér egy utazás, amely megváltoztatja az életedet! 108-111.o
Papok harca
Briege McKenna nővér életében először járt Medjugorjében. Amint megérkezett, rögtön ráismert arra a templomra, amelyet az Úr lélekben mutatott meg neki. […]
Briege-hez szíve mélyén Jézus beszélt: a prédikációt tolmácsolta, majd egy olyan jelenetet tárt szemei elé, amelyet Briege egész életére lelkébe vésett.
Egy hatalmas fekete felhő közeledik, akárcsak valami sűrű köd, amely gomolyogva száll, elsötétítve falvakat és városokat: nincs, ami megállítaná könyörtelen terjedését! Briege szívébe mintha tőrt döfnének, ahogy a városlakók céltalan küzdelmét nézi: maguktól képtelenek megküzdeni a sötétlő szörnyeteggel. A szentélyben ücsörgő papok pedig mit tesznek? Briege megérti: azzal az erővel, amelyet papságuk rejt magában, megállíthatnák és eloszlathatnák a felhőt. Odakiált nekik:
– Atyák, állítsátok meg! Megvan rá a hatalmatok!
Briege tudta, hogy a gonosz cselekedete mindez ő telepszik rá az emberekre. Látomásában könyörögve kérte a papokat, ismerjék fel a gonosszal szembeni hatalmukat, amelyet maga Isten adott nekik.
Ekkor Briege újabb képet látott: sok pap hagyja, hogy a felhő elvakítsa, és Őket magukat is magával ragadja. Jézus ekkor így szólt Briege-hez:
– El kell mondanod ezeknek a papoknak, hogy számukra az egyetlen lehetőség a gonosz legyőzésére az, ha szentté válnak, Istennek szentelik magukat, és elmerülnek Krisztus világosságában.
forrás: Emmánuel Maillard nővér: A rejtőzködő Medjugorjei Gyermek 246-247.o