A Keresztre feszített Jézusról nevezett Szent Mirjam (Betlehemi Szent Mirjam) 1846-1878, stigmatizált, kármelita misztikus.
A szenvedő lelkek vigasztalója
A tisztulásban szenvedő lelkeknek Isten időnként megengedi, hogy észrevetessék magukat a földön olyan emberekkel, akik részvéttel imádkoznak értük. Mirjam első ilyen találkozása 1866-ban történt, amikor még csak jelölt volt. Egy húsz éve halott marseille- i férfi lelke kereste föl, és búsan elpanaszolta, hogy rokonai már öt éve nem mondattak érte szentmisét. Mirjam először azt hitte, érzéki csalódás áldozata lett, és senkinek sem mert beszélni róla. A szenvedő lélek azonban újra eljött, és kérte, hogy három pappal mondasson érte misét, valamint egyórás ájtatosságot is tartsanak. A kis nővér csupán hónapok múlva bizonyosodott meg a jelenés valódiságáról. Ekkor közölte a dolgot elöljáróival. Ezt követően egyre több szenvedő lélek kereste meg segélykérésével, és a kis novícia mindenkin segített. 1867 novemberében akkori szeretett újoncmesternőjének apját is kiszabadította a tisztulás állapotából. Élias anyát nagyon nyugtalanította édesapja túlvilági sorsa, mert bár a világ szemében igen tiszteletreméltó úriembernek mutatkozott, vallását egyáltalán nem gyakorolta. Mirjam közölte vele, hogy már csak hat hónapot kell a tisztítóhelyen töltenie. Az újoncmesternő nem merte elhinni. Azt felelte, ha megmondja apja családnevét, elhiszi, amit mondott. Egy kis idő múlva Mirjam közölte: Resh volt a neve. – Abban az időben ugyanis nem ismerték a kolostorban a szerzetesnők családnevét. Mirjam imádkozott, és nemsokára nagy örömmel újságolta az újoncmesternőnek, hogy bár apja hirtelen és váratlanul távozott az élők sorából, élete utolsó pillanatában megtért, őszintén megbánta bűneit, a kárhozattól tehát megmenekült. – Élias anya keresztutakat, önmegtagadásokat, különféle áhítatgyakorlatokat végzett édesapja lelki üdvéért. A kolostorcsalád negyvennapos rózsafüzér-imádságot ajánlott fel a meghaltakért. Mirjam egyszer éjfél körül látta a megmentett lelket az égbe szállni. A kiszabadult lélek ezt mondta: Boldog, aki fölismeri, hogy a világ semmit sem ér.
Egy másik karmelita elhunyt testvérbátyjáért és édesanyjáért aggódott. Mirjam megnyugtatta, hogy fivére a halál pillanatában végső megvilágosodásban részesülve fölismerte az igazságot, így megmenekült. Az anya viszont elég közel állt a pokol kapujához, csak gyermekei imái segítettek rajta. Az volt a bűne ugyanis, hogy mindig kizárólag a saját akaratát akarta véghezvinni. Mirjam pedig imádkozott, böjtölt, mindent megvont magától és halálra dolgozta magát a szenvedő lelkekért. Az egyik szerzetesnővér beszélte el, hogy egy – a belépése előtt meghalt – kármelita megvallotta Mirjamnak, azért kell a tisztítóhelyen szenvednie, mert a kolostor pénzéből elvett egy ötfrankost, és eldugta: adandó alakommal saját céljára akarta fölhasználni. Megjelölte a helyet is, ahová a pénzdarabot elrejtette. Amikor a főnöknő megtudta, olyan undort érzett, hogy hozzáérni sem volt hajlandó a pénzhez, amelyet a megadott helyen megtaláltak, hanem azonnal odaadta egy nélkülözőnek. Egy szentnek tartott apácáról tudomására jutott, hogy titokban az elöljárók ellen uszította nővértársait, és ezzel őket is a tisztítótűzbe vitte. Erről az esetről azt mondta, hogy aki az elöljárói ellen lázad, Isten ellen lázad. 1874. december 21-én egy másik apáca is megjelent neki. Elmondta, hogy mivel nem választották meg perjelnőnek, a hozományt, amit a kolostornak kellett volna adnia, szüleinek juttatta, ezért a világ végéig a tisztítótűzben kell maradnia. 1878. március 1-jén ismét megjelent Mirjamnak egy szerzetesnő, és közölte, hogy azért kell tizenöt évet a tisztítótűzben töltenie, mert a kolostorban mindig előkelő tisztségekre vágyott.
Pau-ban megismert egy hölgyet, akinek már több évvel azelőtt meghalt az édesanyja. Mirjam közölte vele, hogy amikor fölszentelték a templomot, amelynek jótevője volt, az asszony még azon a napon bevonult a mennyországba. Leánya igen csodálkozott, hogy ilyen sokára került csak az égbe. Majd ez a hölgy is meghalt, és megjelent Mirjamnak. Beszámolt róla, hogy most már mindent ért, mert megismerhette Isten végtelen tisztaságát, jóságát és fenségét.
Tudomása volt arról, hogy sok lélek tölt hosszabb rövidebb időt a tisztítótűzben, de vannak olyan kiválóak, akik éppen csak átlépnek a tisztulás helyén, és már meg is érkeznek a dicsőségbe. Sok diadalmas égbe szállásnak volt tanúja. Megtudta, hogy a bayonne-i nagyszeminárium elöljárója csak öt órát töltött a tisztítótűzben, de az olyan hosszúnak tűnt számára, mintha öt év lett volna.
Mirjam nagy tapintattal kezelte értesüléseit már csak azért is, mert nem mert megbízni azok hitelességében, vagyis önmagában, és nem akarta kisebbíteni a szenvedő lelkek fájdalmas áldozatát. 1874 júliusában látta, amint az első marseille-i Kármel alapítónője, éppen csak áthaladt a lángok között. Megkérdezte ezt a megdicsőült lelket, hogyan jutott ilyen hamar a mennybe? – Sohasem vétettem a szeretet ellen, és mindig lelkiismeretesen betartottam a szabályokat – felelte az üdvözült anya.
Száműzetésemnek vége
1875. június 2-án azt mondta az újoncmesternőnek, hogy extázisában látta, amint egy idős asszony elment mellette, és így szólt: Ma véget ért száműzetésem. Minden áldott nap imádkoztam érted a rózsafüzért. Egy kis idő múlva csatlakozni fogok a körmenethez. Száműzetésemnek vége. – Mirjam nem ismerte föl azonnal az idős asszonyt ebben a lélekben, de azután eszébe jutott, hogy csak az lehetett, aki őt Mangalore-ból visszatérőben szeretettel vendégül látta. Ő volt az egyetlen a kis nővér életében, aki megígérte, hogy naponta elmond érte egy rózsafüzért. Erre a vendéglátásra 1872-ben került sor. Aznap este, amikor ez a lélek jelentkezett Mirjamnak, megérkezett a távirat az idős hölgy haláláról. Megbizonyosodott tehát afelől, hogy valóban vele találkozott. Extázisában megtudta, előfordulhat, hogy valaki több időt tölt a tisztítótűzben, mint mások, végül mégis magasabb helyre kerül a mennyben.
1878. február 21-én elragadtatásában találkozott a Szent József-nővérek január 27-én elhunyt főnöknőjével. – Ő már Jézusnál van! Jézusnál van és boldog! Ezt a jó anyát sokat befeketítették, és lám, Jézus fehérbe öltöztette. – Az anya lelke így szólt Mirjamhoz: Téged is sokat fognak bántani azok, akik nem ismernek. 1877. október 15-én, amikor hírt kapott Bordachar abbé súlyos betegségéről, Mirjam kérte az Urat, hagyja még egy kicsit a földön Isten dicsőségére dolgozni. Fölajánlotta, hogy minden szenvedést és áldozatot vállal, sőt életét is odaadja, hogy a szeretett abbé egészsége helyre álljon. Mirjam szenvedései megkétszereződtek, ezért azt hitte, könyörgése meghallgatásra talált, de nem így történt: az abbé október 17- én meghalt. Bár a kis nővér még nem értesült a gyászhírről, úgy érezte, a betlehemi Kármelt nagy veszteség érte. Úgy sírt, ahogyan egy jó apát szoktak elsiratni. Hiába próbálták vigasztalni nővérei, ő csak ezt hajtogatta: Mindennek vége, ő már nincs a földön. – Úgy érezte, saját méltatlansága miatt titkolta el Isten előtte a szeretett abbé halálát. Az abbé földi távozása utáni sorsáról sem tudatta őt az Úr. – Nagyon tisztának kell lenni! – ismételgette Mirjam. – Egy óra odaát annyi, mint egy év idelent. Nagyon tisztának kell lenni! Nem egy, hanem tíz földi év felel meg egy odaáti órának!
Amikor megkérdezték, mivel lehet legjobban segíteni a szenvedő lelkeken, azt felelte, hogy tökéletesen be kell tartani a szabályokat, és senkit sem szabad bepanaszolni! – A tisztítótűz mindenkit megváltoztat – mondta. Figyelmeztette a nővéreket, hogy igyekezzenek enyhíteni a szenvedő lelkek kínjait: Itt nincs senki, akinek a tisztítótűzben ne lennének rokonai – mondta. A karmeliták megkettőzték buzgó közbenjárásukat a számukra oly fontos abbé helyzetének enyhítéséért. Mirjam megtudta, hogy valami csekélységért, egy pillanatnyi megtévedésért kell szenvednie a túlvilágon. Március 1-jén, a halottakért mondott ima befejeztével ismét extázisban volt, és kedves halottjáról beszélt, keresztet vetett és idézte az abbé egyik mondatát: Ne felejtsétek el, amint mindig mondani szoktam: a szabályzat, a szabályzat, a szabályzat! – Azután a mellette álló nővérhez fordult: Tudod minek köszönhető, hogy a mi drága atyánk megkönnyebbült, mivel érjük, értük ezt el? A rózsafüzérrel! (Bordachar abbé a domonkos apácák elöljárója volt, és sokat tett a rózsafüzér-imádság elterjesztéséért.) – Ő annyit tett értünk! Most rajtunk a sor, hogy segítsünk neki! – Szombaton, március 3-án égi Édesanyánk fölviszi őt az égbe. Fényes glória veszi körül, amelynek ragyogását a mi betlehemi alapításunk is növeli. A szenvedő lelkek megjelenése nem képzeletének játéka volt. Akkor jelentkeztek Mirjamnál, amikor a kis nővér legkevésbé gondolt rájuk, és amikor leginkább szerette volna megismerni saját sorsát az örökkévalóságban, az rejtve maradt előle. Amit elragadtatásaiban hallott és látott, gyermeki egyszerűséggel beszélte el feljebbvalóinak, és amint máskor sem, úgy ilyenkor sem magát tette meg főszereplőnek. Éppen ezért hiteles minden megnyilatkozása.
forrás: Benedikt Stolz OSB: Az isteni Szeretet lángja – Betlehemi Boldog Mirjam élete 147-152. oldal