Végül láttam az Urat rendkívüli komolysággal a mélységek magjához: a pokolhoz közelíteni. A poklot egy beláthatatlanul nagy, borzalmas, fekete, ércfényű, szikla építménynek láttam, melynek bejáratát óriási, iszonytató, fekete, és reteszekkel, zárakkal ellátott kapuk alkották, melyek borzadályt keltettek. Az iszonyat ordítása és üvöltése hangzott, a kapuk felpattantak, és egy rémületes, sötét világ tárult fel.
Mint ahogy a boldogok honát a mennyei Jeruzsálem alakjában olyannak láttam, mint egy várost, és a boldogság különféle fokai szerint mint különböző kastélyokat és kerteket, tele csodálatos gyümölcsfákkal és ezerféle virányokkal; úgy itt a poklot is egy összefüggő világnak láttam, különféle épületek, terek és tájak alakjában. De az egésznek alapvonása és célja a boldogság ellentéte volt: csupa kín, gyötrelem és szenvedés. Miként a boldogság országában minden a végtelen béke, az örök harmónia és elégtétel alapelvei és viszonyai szerint alakul ki: úgy itt minden az örök harag, a gyűlölet és a kétségbeesés torz aránytalanságaiban jelenül meg. Miként a mennyben az örömnek és imádatnak kimondhatatlanul szép, átlátszó és változatos épületei ragyognak: úgy itt a kínnak, az átoknak, a kétségbeesésnek számtalanul sokféle sötét börtönei és örvényei éktelenkednek. Miként amott a legcsodálatosabb kertek az isteni enyhületnek gyümölcseivel pompáznak: úgy itt a legborzasztóbb sivatagok és ingoványok terjengenek, tele szenvedéssel, iszonyattal, utálattal és rettenettel. Láttam itt az átoknak, a gyűlöletnek, a borzalomnak, a kétségbeesésnek, a zűrzavarnak, a kínnak, a gyötrelemnek templomait, oltárait, várkastélyait, trónusait, kertjeit, tavait és folyamait: miként a mennyben láttam az áldásnak, a szeretetnek, az egyetértésnek, az örömnek és a boldogságnak ilyen otthonait és alkotásait. Itt az elkárhozottaknak kínteljes örök gyűlölködése: ott a szenteknek boldog egyessége. Itt a visszásságnak és hazugságnak minden csirája és gyökér ága volt kifejlődve számtalan formában és műben, és ehhez arányosan a gyötrelem és szenvedés; itt semmi sem volt jó, egy gondolat sem volt megnyugtató, csupán egy: az isteni igazságosságnak komoly tudata, annak tudata, hogy mindegyik elkárhozottat az a szenvedés és kín sújt, melyet bűne plántált magának; mert minden borzalom, ami itt megjelent és történt, lényege és alakja és dühe volt a leálcázott bűnnek, a kígyónak, mely azok ellen emeli fel fejét, akik őt keblükön melengették. Láttam itt egy rendkívül rémületes oszlop-építményt, éppúgy berendezve a borzalomra és iszonyatra, mint Isten országában egy fönségesen megalkotott építményt berendezve békére és nyugalomra. Ezt mind meg lehet ugyan érteni, de részletesen elmondani soha!
Midőn az angyalok kitárták a kapukat, nyüzsgő gomolyaga lett látható a veszekedésnek, átkozódásnak, szitkozódásnak, üvöltésnek és jajveszékelésnek. Láttam, hogy Jézus megszólította Júdás lelkét. Némely angyalok a gonoszlelkek egész seregeit terítették le. Mindnyájan kényszerültek Jézust megvallani és imádni, ami pedig nekik a legszörnyűbb kínt jelentette. Egy nagy tömeget körbe állítottak egy másik köré; a középen vaksötét örvény tátongott; Lucifert megbilincselve beledobták; az örvény feketén fortyogott körülötte. Mindez meghatározott törvények szerint történt. Hallottam, hogy Lucifer (ha nem tévedek) ötven vagy hatvan évvel a Kr. u. 2000. év előtt egy időre ismét szabadon lesz bocsátva. Sok más számadatot elfelejtettem. Több más elkárhozottat még előbb szabadon fognak engedni az emberek büntetésére és kísértésére. Napjainkban úgy vélem, megtörtént néhányuknak szabadon bocsátása, másoké röviddel a mi időnk után fog bekövetkezni.
Lehetetlen mindent elmondanom, amit látnom adatott; nagyon sok az, és nem tudom rendbe szedni; de meg oly nagyon beteg is vagyok és mikor erről beszélek, újra szemem előtt látok mindent és e látványtól szinte meg lehet halni. (1929)
forrás: Emmerich Anna Katalin: A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése 158-159.o