Boldog Taigi Annamária
(1769-1873) olasz misztikus, harmadrendi trinitárius, hét gyermek édesanyja.
Annamária abban a korban élt, melyben a világ egyik legsúlyosabb válságát szenvedte el, és a nagy egyházszakadás óta ekkor zúdult az egyházra a legnagyobb baj. Istent száműzték a templomokból, az egyházat és a pápát üldözték, a jogot lábbal tiporták, és a papságot megtizedelték. Az egész társadalmat a tévedés és a mámor szelleme hatotta át, úgy látszott, hogy elsüllyed az iszapban és vérben.
Annamária küldetése
Annamária házasságkötése után teljesen elfordult a világtól, megtérése másnapján pedig megértette, hogy az ég őt különleges küldetésre választotta ki. Küldetése lesz, hogy a bűnösök megtérjenek, kivesszen a bűn, és mindenki megismerje, szeresse Istent. Felajánlotta szenvedéseit és fájdalmait az Úrnak. Az Úr pedig elfogadta életáldozatát. A bűnbánat könnyeit a reménytelen szárazság könnyei követik, a mennyei örömöket gyötrődés, az édességet szomjúság, a szeretetteljes odaadást nyomasztó búskomorság váltja fel.
Az Úr így szólt hozzá:
„Tudd meg, arra szántalak, hogy bűnös lelkeket tértíts meg, és minden rendű és rangú embereknek, papoknak, szerzeteseknek, prelátusoknak, bíborosoknak, sőt, magának a helytartómnak vigasza legyél. Küzdened kell majd gyenge és szenvedélyeknek alávetett teremtmények egész serege ellen. Mindazoknak, akik szavaidat igaz és nyílt szívvel hallgatják és megfogadják, kegyelmeket fogok adni.”
„Figyelj, leányom! Sok álnok és hamis lélekkel lesz dolgod, nevetségessé tesznek, megvetnek, gyalázni fognak és megrágalmaznak; de te mindezt el fogod viselni irántam való szeretetből.”
Az Üdvözítőnek vele kapcsolatos terveit a Szűzanya részletezi neki:
„Jegyezd meg, leányom, hogy idelent száz rossz napra csak egy jó fog virradni, mert neked fiamhoz, Jézushoz kell hasonlóvá válnod. Mindazoknak, akik neki kedvesek voltak, sokat kellett szenvedniük, s állandóan erőszakot alkalmaztak önmagukkal szemben, hogy le tudják győzni természetes hajlamaikat. Mindenekelőtt az ő akaratát kell teljesítened, a tiedet pedig mindig alá kell vetned az övének abban az életformában, melyet ő jelölt ki számodra. Ez a te különleges hivatásod. Mindenkinek, aki később életedet közelebbi vizsgálat tárgyává teszi, meg kell győződnie arról, hogy Istent minden életállapotban és minden körülmények között lehetséges szolgálni, s ehhez nem elsősorban látványos vezeklési gyakorlatokra van szükség, hanem a szenvedélyek leküzdésére és Isten szent akaratához való teljes alkalmazkodásra.”
Önmegtagadások, szenvedések
Ez a nemes lelkű asszony fáradhatatlan volt a kereszt hordozásában, csillapíthatatlan szomjúságot érez az önmegtagadások iránt, hogy velük kiengesztelje az Urat a bűneiben fetrengő Európáért. A vezeklésben hasonlóvá válik a legnagyobb aszkétákhoz. Gyorsan felismerte, hogy az evés élvezete mint érzéki gyönyör az emberi nemnek a legősibb veszedelme, a bűnök anyja. Ezért hamar az önmegtartóztatás útjára lépett. Házas életének első tizennégy évét kivéve, amikor áldott állapotban volt, szigorúan böjtölt, és nagyon mértékletesen fogyasztott folyadékot. Egész testét fájdalmak gyötörték, szinte mozdulni sem tud asztmája, reumatikus fájdalmai, verejtékezései és vissza-visszatérő belső görcsei következtében. Fülfájása olyan erős, hogy fejét kötöznie kell, nem érzi az ízeket, száját szinte állandóan epeízű keserűség árasztja el, ezt még kínzó szomjúság tetézi. Állandó fejfájás gyötri, szeme már alig viseli el a napfényt, utolsó éveiben fél szemére megvakul, és majdnem teljesen elveszti látását. Testét stigmák szaggatják, végtagjait alig bírja mozdítani, különösen azt a kezét melynek Isten gyógyító erőt adott.
Testi szenvedések péntekenként annyira fokozódtak, hogy ilyenkor a Megfeszítettnek volt a képmása. A családtagjai előtt sem tárja fel, hogy legutolsó gyermeke születésekor visszamaradt egy gennyedő seb, melyet az orvosok úgy próbálták begyógyítani, hogy vastag ólomlemezt raktak rá. Ezt a legnagyobb türelemmel viselte. A fájó tünetekből azonban alig látható valami, továbbra is dolgozik, mosolyog, vigasztal, eltitkolja az árként rázúduló szomorúságot. Amikor bűnös közeledik hozzá, orrát megcsapja a vétek bűze, amit sem virágillattal, sem égetett füvekkel nem tud elnyomni. Szívét gyötri, ha látja népes családját, mely a nyomor határán tengődik. Se éjjel, se nappal nincs nyugta. A kehely legborzalmasabb gyötrelmeit nagy kortyokban issza anélkül, hogy bármi enyhülést vagy segítséget kapna. Élete hosszú éveken át tartó tisztítótűz.
Önuralom, önakaratról lemondás Istenért
Az Úr arra is oktatja, hogy:
„Az erény nemcsak a testi vezeklésben rejlik, hanem főképpen saját akaratunk megzabolázásában. Abban, hogy amit teszünk a lehetőséghez képest, elrejtsük az emberek szeme elől…
Isten igazi szolgája megelégszik annak tudatával, hogy tettei ismeretesek a Mennyei Atya előtt.
Jegyezd meg jól, hogy mindaddig, amíg ezen a földön élsz, fel kell készülnöd az örömre és a fájdalomra egyaránt, fel kell készülnöd mindennek az elfogadására és elviselésére; a rosszra és a jóra, azonos beletörődéssel és készségesen. Ha engem akarsz követni, óvakodj attól, hogy tested számára keresd az élet örömeit, és akár iszol, akár eszel, egyszóval bármit teszel, akaratodat irányítsd felém, és gondolj arra, hogy ott vagyok előtted, és látom minden tettedet. Légy jó és szeretetteljes felebarátodhoz! Légy alázatos és türelmes!”
Annamária szavai :
„Ahhoz, hogy Isten szeretetét elnyerjük, állandóan ár ellen kell eveznünk, és sohasem szabad elfelejtenünk, hogy ellentmondjunk saját akaratunknak.”
Vágyait és hajlamait, félelmeit és bűnundorát a hit uralmának vetette alá. Gyakran folyamodott a test sanyargatásához, de tudta, hogy ez csak akkor érdemszerző, ha a lélek indítja rá és nyújt hozzá támogatást. Őrködött fantáziáján, hogy megfékezze csapongását, akaratán, hogy ne egyezzen bele semmiféle veszélyes kívánságba, tüzes természetén és lobbanékonyságán, hogy lecsendesítse. Végül éberen őrködött szívén, hogy ne csábíthassa bűnre a teremtmények iránti természetes ragaszkodás, vagy legfeljebb csak Istenért és Istenben szeresse a neki kedves embereket. Az önmegtagadást kiterjesztette szemére és nyelvére is. Ha az utcán járt, csak az útra figyelt, és kerülte a kíváncsi és minden cél nélküli tekingetést. Nyelvére vonatkozólag pedig az a régi szabály volt számára a mérvadó, mely szerint „sohasem bántam meg, ha valamit elhallgattam, de megbántam, amit feleslegesen elmondtam”. Nyíltan megvallotta azt a meggyőződését, hogy a test megtagadása hasznos és szükséges.
A Sátán támadásai
Kínjait súlyosbítják a sátán állandó támadásai, püspök és bíboros alakját felvéve igyekeznek meggyőzni, hogy hiába minden erőfeszítése, nem fog üdvözni. Ordítoznak, ajtókat, ablakokat csapkodják, felforgatják a bútorokat, apokaliptikus állatokként törnek be, ütik, tapossák ahol érik, ököllel, bottal verik, haját kitépik ezzel borzalmas kínokat okozva. Az éjszakai zajos támadások néha olyan borzasztóak voltak, hogy a legerősebb idegzetűeket is megviselték volna, többször megkísérlik a szerencsétlen asszonyt holtra verni. A periratok tanúsága szerint a támadások abban az időben dúltak hevesebben, mikor Rómát és a papságot Napóleon és különböző csapások fenyegették, melyek elhárítása Annamária feladata volt. A boldoggá avatási per aktáiból kitűnik, a sátán eleinte arra törekszik, hogy Annamária imáit kísértéseivel, tisztátalan képekkel megzavarja, majd pedig hamis alakot öltve nyílt támadásba lendült.
Hallotta, amint a gonosz lelkek így kiáltoztak: „Átkozott! Te akarod terveinket meghiúsítani? El akarsz bennünket Rómából űzni? Meg fogunk ölni!”
Testén láthatóvá váltak gaztetteik nyomai.
Jézus azzal vigasztalja meg, hogy emlékezteti azokra a rendkívüli adományokra, melyeket kapott,és így szól hozzá:
„Aki engem követni akar, annak szenvednie kell; aki szenved, az nem lehet csalódás áldozata, mert biztos lépésekkel halad az üdvösség felé.”
„Az érdemszerzés útja az, hogy bár a világban élsz, le tudsz mondani a világról.”
„A léleknek, aki jegyesem akar lenni, meg kell halnia minden teremtett dolog számára.”
„Aki el akar jutni a mennyek országába, annak idelent a bűnbánat útját kell járnia. A vértanúk seregébe választottalak ki téged, ezért életed hosszú, kemény vértanúság lesz”.
Ez szóról szóra bekövetkezett:
Annamária vértanúsága negyvennyolc évig tartott. Jól tudta, hogy a szenvedés órája a megváltás órája.
A lelkek kárhozatos állapotáról
Egy szentáldozás alkalmával, mikor bensőségesen imádkozott az Úr ismét megszólította:
„Tudd meg, hogy most a lelkek úgy hullanak a pokolba, mint télen a hópelyhek. Mindannyian keservesen sírnak és zokognak. Róma már nem nevezhető szentnek … Lakói úgy élnek, mint az állatok. Nem keresnek semmi mást, csak a kényelmet és a szórakozást, bűnös vágyaik kielégítését, sokan mégis panaszkodnak, hogy nem tudják többé elviselni nyomoruk terhét. Ha ezt meg akarnám bosszulni, bűneik miatt el kellene őket pusztítanom.”
Egy különleges adomány – a fényes napkorong
Egy másik alkalommal az Úr így szólt hozzá:
„Olyan ajándékban részesítelek, amelyben még soha senkit nem részesítettem.” Annamáriát először nagyon megijesztette a szeme előtt megjelenő fényes napkorong, amitől meg akart szabadulni. A titokzatos napnak a fényében természetfölötti dolgokat csodálatos módon szemlélhette megtérésétől kezdve haláláig. Amilyen mértékben az erényekben előrehaladt, olyan métékben vált világosabbá a nap, és rövid időn belül fénye meghétszereződött. Úgy észlelte, hogy ez a fénykorong éppolyan nagy, mint a mi természetes napunk. Éjjel és nappal, a házban, az utcán és a templomban, állandóan a feje felett lebegett. Olyan szent ijedtséget és belső izgalmat okozott neki, hogy csak a legnagyobb óvatossággal és tartózkodással nézett rá, amikor az engedelmesség vagy a felebaráti szeretet megparancsolta. Állandóan láthatta benne saját lelkiállapotát, így előmozdította tökéletessé válását, másrészt segítette feladatainak teljesítésében. Titokzatos napját még akkor is megerőltetés nékül szemlélhette, mikor már majdnem teljesen megvakult. A képek, melyek a jelen és a jövőbeli életet jelenítették meg, részben a valóságot tükrözték, részben pedig jelképek voltak. A jelképeket olykor megmagyarázta neki az Úr, máskor nem. Azt azonban megkívánta, hogy a számára felfoghatatlan jelképeket is jegyezze fel. Ez a csalásnak és a szuggesztiónak a leghalványabb gyanúját is kizárta, hiszen mint később megállapították a jövendölések egész sora vált valóra. Annamária egyébként csak akkor vetett pillantását a napra, ha erre ösztönzést kapott, akkor is borzongató félelemben, a legkisebb tökéletelenségét is megmutatta, mint pl. tanítványaihoz való túlzott ragaszkodását.
Egy alkalommal rémülten látta, hogy a nap megnyílt, és vér folyik belőle, egy másik kép meg azt mutatta, hogy a Szent Szűz a felfüggesztett fenyítések elhárításáért jár közben. Ez jelképe volt azoknak a nagy válságoknak, melyek által Isten az egyházat meg akarta tisztítani. Annamáriának úgy rémlett, mintha borzasztó forró szélvész lenne kibontakozóban: az ég lángokban áll, a föld reng, járványok, forradalmak, öldöklések, vérfürdők, csaták váltják egymást, fekete léggömbök száguldanak az égen, tüzet zúdítanak a földre, majd sötétséggel árasztják el.
Pontos részletekben tárult elé az egész világ, egyetlen pillantással fogta át a dolgokat.
A titokzatos nap segítségével a föltett kérdésekre azonnal határozott és pontos válaszokat tudott adni. Előre látott bekövetkező eseményeket, kifürkészte a szívek titkait, még a legelrejtettebb és legtitkosabb dolgokat is. A nap a föld minden fizikai és erkölcsi jelenségét tükrözte, eléje vetítette az elhunytak sorsát, jelen vagy távollevő személyek legrejtettebb gondolatait, elmúlt évszázadok eseményeit, szereplőit. A dolgokról, melyekre gondolt, tiszta és teljes képet kapott. A napba vetett egyetlen pillantása elég volt ahhoz, hogy lássa az uralkodókat, a politikusokat, érzékelje szándékaikat, őszinteségüket vagy kétszínűségüket, az egész évszázad politikáját, ugyanígy Istennek kilátásba helyezett büntető intézkedéseit.
Nem maradtak rejtve előtte a titkos társaságok és tagjai sem. Tudomást szerzett hajótöröttek segélykéréséről, hitvallók, foglyok, rabszolgák halálküzdelméről. Tevékenységi területébe tehát beletartozott az egész világ. Ezekben a lelki élményekben kap útmutatást arra is, miképpen legyen „az egyház védőbástyája”. Magas rangú egyházi és világi személyek érdeklődnek nála az ég titkai felől, amelyeket ő annyiban tár fel előttük, amennyiben ezt az engedelmesség megkívánja. Válaszaiban mindig azon van, hogy a felvilágosítást kérők szívéből száműzzön minden kíváncsiskodást. Ezt a maga számára is fontosnak tartja, és ha valamit nem ért meg, afelől Istennél nem kérdezősködik tovább. Amikor határozott szándékkal figyelte a napot, minden más eltűnt előtte. Így szeme előtt a legtávolabb lévő népek, a rájuk egyenként kiszabott büntetések, ezek okai, gyógyításuk módja. Látott minden társadalmi réteget: a papság, a nemesség, a nép szétzilálódásait. Látomása alapján világosan és szemléletesen tudta leírni az evangéliumi eseményeket, meglátta az elhunytak sorsát, bűnhődésük idejét és okát is.
Az elkárhozott lelkeket sohasem nevezte meg név szerint, azzal indokolva, hogy vannak hozzátartozóik vagy ismerőseik, akiknek joguk van ilyen kíméletre.
Látomások a megholtak állapotáról
Különös részvéttel volt az elhunytak iránt, látta helyzetüket :
Látott egy lelkészt, akit buzgó tevékenységéért, szorgalmáért és beszédeiért nagyon tiszteltek, mégis a tisztítótűzben sínylődött, mert szentbeszédeiben nem Isten dicsőségére, hanem saját hírnevének öregbítésére törekedett.
Látta egy barátnőjét, akinek természetfölötti megvilágosításai voltak, mégis a tiszítótűz jutott neki osztályrészül, mert nem hallgatott a kegyelmi adományokra.
Két ismerős szerzetestestvért pillantott meg a tisztítótűzben. Az egyik szentség hírében halt meg, de túl sokra becsülte saját véleményét, a másik pedig tiszteletnek örvendő gyóntató volt, hivatását azonban néha felületesen gyakorolta.
Egy gróf élvetegsége ellenére is megmenekült, mert megbocsátott egyik ellenségének, de a tisztítótűzben annyi évet kellett eltöltenie, amennyit földi gyönyörökre pazarolt.
A gazdag Doria bíboros lelki üdvéért bemutatott mise alkalmával látta, hogy a misék százai, melyeket a főpap a maga számára biztosított, rajta semmit nem segítettek, annál többet a szegények lelkének, s csak később kapott segítséget.
Mikor egy alkalommal egy trinitárius páternál gyónt, megmondta neki, hogy a trinitáriusok generálisát társával együtt Spanyolországban a francia katonák kegyetlenül lemészárolták. A vértanúk lelke az égbe emelkedett. Egy hónappal később Spanyolországból jelentették a két trinitárius halálát, pontosan úgy írták írtak le az eseményeket, ahogy Annamária elmondta.
Gyakran voltak kevésbé vigasztaló látomásai. Ilyenkor arcát végtelen gyász árnyékolta be. Látott laikusokat, egyházi méltóságokat, papokat, szerzeteseket, apácákat, amint cikázó villámok között zuhantak a mélységbe. Sohasem említett neveket, de amikor megtudta, hogy valaki, különösen ha pap volt az illető, halálakor sok pénzt hagyott maga után hátra, csak csóválta a fejét. „Annyi szegény van, aki vigaszra szorul, spekulánsoknak és a nép vérszopóinak nagyon nehéz üdvözülniük!”
Gyakran lehetett hallani, hogy Annamária így sóhajt fel:
„Köszönjük meg az Úrnak és Szent Anyjának! A beteg gyón! Sikerült egy lelket megnyerni Istennek!”
Az Egyház diadalt arat, de előtte szenvednie kell
Mikor Annamária tűzgömbjében meglátta a jogtalanságokat, gonoszságokat és az emberek élvetegségét, legjobban szerette volna, ha keresztre feszítik, hogy elérje mindannyiuk megtérését. Ilyenkor mérhetetlen szomorúság töltötte el. Szenvedett, és rendületlenül imádkozott, hogy kiengesztelje az Urat. Ha a szenvedés kelyhe túlságosan megtelt, és szíve a fájdalomtól majdnem meghasadt, az Üdvözítő megvigasztalta, és képeket villantott eléje az eljövendő időkről, mikor az egyház úgy fog diadalmaskodni, mint még soha. Nem győzte eléggé hangsúlyozni, milyen fenséges idők virradnak majd akkor a hívőkre. De hogy mikor fog ez bekövetkezni, és az őskeresztény lelkiség napja mikor ragyogja be újra a világot, arra nem tudott válaszolni. Arca elboruIt és lsten ostoráról, büntető bíráskodásáróI kezdett beszélni, mellyel az Úr kénytelen lesz a világot sújtani, ha az emberek nem térnek meg. Súlyos, sötét dolgokat mondott, melyek annak idején képzelgésnek tűntek, de ma már jobban megértjük szavait, és talán nincs messze az idő, amikor jövendöléseinek beteljesedését megéljük. Annamária a római forradalmat is megjósolta összes borzalmaival és rémtetteivel, de hozzáfűzte, hogy Isten ezt a büntetést is enyhíteni fogja az Istennek tetsző sok lélekre való tekintettel.
„A gonoszság fog győzedelmeskedni. Sokan, akiket jónak tartanak, le fogják vetni álarcukat. Isten fel akarja fedni a gazt, tudja, mit kell vele tennie. A körülmények úgy fognak alakulni, hogy az ember nem lesz képes befolyásolni őket. A teljhatalmú Isten azonban mindent el fog rendezni.”
Isten büntetése: a HÁROM NAPOS SÖTÉTSÉG
Beszélt egy csapásról is, mely nem az emberek által sújtja a világot, hanem közvetlenül maga Isten fogja a földre mérni. Isten ima és áldozat által a földi csapást enyhíti, de a mennyeit nem. Ez borzasztó, rémületes és általános lesz. Az Úr bekövetkeztének időpontját senkinek, a neki még oly drága lelkeknek sem nyilvánította ki. Egészen váratlanul jön el a vég.
„Az istentelenek megsemmisülnek, azok pedig, akik most, az én időmben szenteknek számítanak, akkor már holtak lesznek.”
Annamária csodálatos napjában millió és millió embert látott, akik háború következtében pusztulnak el. Más milliókat viszont egy ismeretlen halálnem ragad el. A háborúk, forradalmak és más csapások látomása egy borzalmas képpel zárult:
Megpillantotta az Úr kezét, amint mozgásba hozta az eget, ijesztő meteorok zuhantak a földre, s milliók halálát okozták. A világra váró ítéletet a következőképpen fogalmazta meg:
„Az egész világra sűrű sötétség borul, mely három nap és három éjjel fog tartani. Az áthatolhatatlan sötétségben lehetetlen lesz bármit is látni. Közben a levegő megfertőződik, a ragály nem kizárólag, de főleg a vallás ellenségeit fogja elragadni. Mindaddig, amíg a sötétség tart, képtelenség lesz világot gyújtani. Csak szentelt gyertya lobban lángra s ad némi fényt. Aki a sötétség alatt kíváncsiságból kinyitja az ablakot, hogy kinézzen, vagy kilép a házból, ott helyben fog holtan összerogyni. Ebben a három napban maradjanak az emberek inkább házaikban, imádkozzák a rózsafüzért, és kérjék Isten irgalmát.”
A tisztulás után
Ezután azt látja, hogy egész nemzetek térnek vissza a katolikus egyházba, sok pogány, török és zsidó tér meg, akik buzgóságukkal megszégyenítik a keresztényeket. Amikor az Úr az emberiséget már megtisztította, és a lelkeket az új ültetésre előkészítette, a megtisztított egyház öröme és diadala leírhatatlanul nagy lesz.
Annamária 1818-ban részesült először ebben a látomásban, később többször is megjelent előtte a lángok által körülnyaldosott föld, a riasztó sötétség, látja, hogy hatalmas épületek omlanak össze, mintha az ég és a föld a halállal küszködne, majd a csapásokat általános megújulás követi. Mindez akkor fog bekövetkezni, amikor az egyház már elvesztette minden lehetőségét, hogy szembeszálljon az üldöztetésekkel. A csapások nyomán feltárulnak „a szív titkos gondolatai”.
„A győztesek azok lesznek mondta az Úr, akiknek megadom az alázatosság lelkületét.”
A tisztulás azonban nem fog hosszú ideig tartani. Az idő Isten kezében van, és tetszése szerint lerövidítheti. Más alkalommal Annamária nagy erdőt látott és benne öt fát. Az Úr azt mondta neki, hogy ezeknek a fáknak a gyökerei betegek, és megfertőzik az összes többi növényt is. Mielőtt az egyház győzelme bekövetkezne, ki kell irtani a nagy idők öt nagy eretnekségét, Msgr. Salotti magyarázata szerint ez az öt fa a nacionalizmus, liberalizmus, szabadkőművesség, modernizmus és szocializmus.
A szent halála
Taigi Anna Maria 1837. június 9-én, hajnali fél 5-kor húnyt el, 68. évében. Péntek volt, Jézus megváItó halálának emléknapja, jótevők nagylelkű adományaiból temették el. Mindmáig épen maradt teste a római San Crisogono bazilikában nyugszik. 1920. május 30-án, Szentháromság ünnepén XV. Benedek pápa avatta boldoggá.
forrás:
Boldog Taigi Boldog Taigi Annamária – Klemm Nándor
Ezer év misztikájából – Puskely Mária