6. BÚCSÚK

Isten országában rend van és igazságosság: minden jótett jutalmat és minden rossz tett, azaz bűn, büntetést kap, vagy e földi életben, vagy a másvilágon. Miként a jutalom arányos a jótett érdemével, úgy a büntetés is arányos a bűn rosszaságával. A bocsánatos bűnökért ideig tartó, a halálos bűnökért örökké tartó büntetés, azaz kárhozat jár. Ha az ember bocsánatot nyer a bűneire, visszakapja az elvesztett kegyelmi életet, s újra kedvessé válik Isten szemében. Ez Isten irgalmának ajándéka. Isten azonban igazságos is, és igazságossága megköveteli, hogy az elkövetett bűnök büntetést kapjanak. Ezért marad vissza a bűnbocsánat, mind a halálos, mind a bocsánatos bűnök megbocsátása után bizonyos mennyiségű, azaz bizonyos ideig tartó büntetés, melyet az ember vagy leró, vagy elengedését külön ajándékként megkapja. Ez az ajándék a BÚCSÚ.

Ennek az ajándéknak a latin neve „indulgentia”, ami azt jelenti, hogy „elengedés”. A latin teológiai gondolkodás Isten vagy a pápa oldaláról nézi az ajándékot, és az elengedés gesztusát emeli ki. A magyar nyelv és gondolkodás inkább az ajándékot nyerő lélek oldaláról nézi a kérdést, és innen úgy látszik, hogy az ember búcsút vehet a különben reá váró büntetésektől, azaz megszabadul tőlük. E búcsúvétel alapján adták a nevet az elengedés ajándékának.

Az Egyháznak Krisztustól kapott oldó és kötő hatalma lehetőséget ad arra, hogy minden hátralevő büntetést elengedjen – ebben az esetben beszélünk teljes búcsúról. De hatalma van ahhoz is, hogy csak a büntetések egy részét engedje el – ekkor beszélünk részleges búcsúról.

Azért, mert megtért gyermekeit részesíti Krisztus és a szentek érdemeiben. Az örök kárhozatot csak a megtéréssel lehet elkerülni; ezt pedig az ember helyett senki meg nem teheti. Örök büntetését tehát senki más nem tudja helyette kikerülni.

Mert a búcsú kegyelmi ajándék, mely feltételezi, hogy a bűnbánat és a bűnbocsánat révén az ember a kegyelem állapotában van, és méltó ennek az ajándéknak a fogadására. Ellentmondást jelentene a kegyelem rendjében, ha bűnös külön kegyelmi ajándékot kérhetne és kapna.

Azt jelenti, hogy a búcsú nem a földi jogrendbe tartozik, hanem kegyelmi ajándék, amely Isten előtt hatályos, és az örök életre szól. Ebből következik, hogy búcsút csak azok engedélyezhetnek, akik az Egyházban az oldás és a kötés hatalmának birtokában vannak, s amit feloldanak a földön, „fel lesz oldva a mennyekben is”.

Búcsút bármelyik katolikus hívő nyerhet, aki lélekben felkészült a búcsú fogadására, és teljesítette a feltételeket, amelyekhez az Egyház a búcsút kötötte.

Igen, mivel a búcsú a Péternek, azaz a Pápának adott oldó és kötő hatalom ajándéka. Ezért aki nincs a hit, a szentségek és az egyházkormányzat közösségében a pápával – azaz nem katolikus –, az nem kaphatja meg a pápa közvetítésével a búcsú ajándékát sem.

A búcsú módján nem. De jótetteikkel ők is szerezhetnek érdemeket, amelyek beszámítanak a büntetések törlesztéseként.

A lélek bizonyos cselekedeteit és állapotát, mely más a részleges és más a teljes búcsú esetében.

A részleges búcsú elnyeréséhez a katolikus hívőnek:

1. a) Kegyelem állapotában kell lennie – azaz nem lehet halálos bűnben.
2. b) Akarnia kell a részleges búcsú elnyerését. De ehhez elegendő az általános jó szándék, hogy mindig el akarja nyerni a lehetséges részleges búcsúkat.

A teljes búcsú elnyeréséhez szükséges:

a) A szentségi gyónás – annak kifejezéséül, hogy az Egyház bűnbocsátó hatalma által akar megbékélni a lélek Istennel.

b) A szentáldozás, lehetőleg a teljes búcsú elnyerésének napján – a Krisztussal való szentségi közösség megvalósításáért.

c) A teljes búcsú elnyerésének legalább általános szándéka.

d) Mentesség minden bűnhöz, még a bocsánatos bűnökhöz való ragaszkodástól is.

e) Imádság a Szentatya szándékára.

Minden búcsú elnyeréséért valamit kell az embernek tennie. Hogy milyen cselekedet milyen búcsúval jár, azt lásd a III. részben.

Igen, de csak a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek. A szenteknek nem ajándékozható, mert nekik már nincs rá szükségük. A földön élő embereknek pedig búcsú nem adható át.

 Azért, mert ki-ki maga viseli tetteinek jó és rossz következményeit. Aki a földön él, annak magának is van módja a búcsú elnyerésére, s ha akarja, neki magának kell kérnie.

Akkor a megtéréséért és a hitért kell imádkozni, mert ahogy nem lehet más helyett üdvözülni, úgy helyette a földön adósságait sem törlesztheti más.

Azért, mert ők már nem tudnak segíteni magukon, de a kegyelem állapotában vannak, és a búcsú által megnyilvánul irántuk is az Egyház anyai szeretete.

Úgy, mint a földön élőket nem, mert a halállal kiléptek a pápa szorosan vett joghatósága alól. A felajánlott búcsúknak azonban közbenjáró értéke van Isten színe előtt.

Az Egyház hagyományos értékelése 1968-ig más volt, mint VI. Pál pápa 1968-ban kiadott rendelkezése óta, melyet a második részben olvashatunk teljes terjedelmében.

Az idővel. Azt határozták meg, hogy egy bizonyos imádság vagy jó cselekedet hány évi, hónapi vagy napi búcsúval jár. Így lehetett nyerni pl. ötven, száz, háromszáz napi, illetve egy-, három- vagy ötévi búcsút.

Ez pedig azt jelentette, hogy e részleges búcsúkkal a pápa annyi büntetést engedett el, amennyit az ősegyházban a hitvallók és a vezeklők az adott ideig viselt szenvedésekkel és önmegtagadásokkal érdemeltek ki.

Arra, hogy felfigyeljünk jótetteink értékére. Mert nyilvánvaló, hogy a nagyobb hittel és szeretettel végzett jó cselekedet kedvesebb Isten előtt. Ez ösztökél arra, hogy nagyobb odaadással tegyük a jót, főleg a búcsúval járó jótetteket.