A segítségnyújtás szükségessége és különböző formái
Szomorú, hogy most oly kevéssé segítünk a szenvedő lelkeknek. Pedig a nyomorúságuk oly nagy, és magukon nem tudnak segíteni. Ha pedig valaki imádkozik értük, valamit szenved értük, alamizsnát ad értük, az azonnal a javukra válik. Akkor ők úgy örülnek és olyan boldogok, mint egy epedve szomjazó, akinek friss vizet adnak inni. …arra is felhívta a figyelmét, hogy micsoda vigasztaló és segítő ereje van a különböző tetteknek, amelyeket tiszta szándékkal a szenvedő lelkekért ajánlanak föl, mint például a komoly önmegtagadások, a saját akarat megtagadása, a helytelen hajlandóságok és vonzalmak legyőzése, a türelem, szelídség, igazi megaIázkodás, szívbéli megbocsátás, őszinte jóakarat és a többi erények cselekedetei.
Ó, mondta gyakran, a szegény lelkeknek oly sokat kell szenvedniük hanyagságukért, jámborságuk lanyhaságáért, Istenért és a feIebarát üdvösségéért való buzgóságuk hiányáért. Hogyan segíthetnénk másként, ha nem elégtételt nyújtó szeretettel, amely felajánlja értük azoknak az erényeknek a cselekedeteit, amelyeket ők földi életükben elhanyagoltak? A szentek az égben már nem tudnak értük vezekelni és elégtételt nyújtani, ezt a küzdő Egyház tagjaitól várhatják. És mennyire vágyódnak rá! Ők tudják, hogy egyetlen jó gondolat, egyetlen komoly kívánság, amit egy földi ember értük fölajánl, nem marad hatástalan; és mégis, milyen kevesen törődnek ezzel! Ha egy pap a breviáriumát áhítattal, azzal a szándékkal imádkozza, hogy mulasztásokat tegyen jóvá, amelyekért a szenvedő lelkeknek még vezekelniük kell, hihetetlen vigasztalást tud nyújtani. Sőt, a papi áldás elér a tisztítótűzig, és mint mennyei harmat üdíti föl a lelkeket, akiknek szilárd hittel küldik. Ha valaki mindezt úgy láthatná, ahogy én, bizonyára próbálna erői szerint segíteni.
Érdemtelen dicséretek káros hatásai
Anna Katalin leginkább azokat az elhunytakat sajnálta, akiket az életben maradottak érdemeiken felül dicsérnek, és természetes tulajdonságaik és kiválóságaik miatt az egekig magasztalnak; vagy akikről a túlélők elpuhult, túlzó szeretettel képtelenek elviselni a gondolatot, hogy még a bűnhődés és tisztulás állapotában lehetnek, mert ezeket látta a legszegényebb és leginkább elhagyatott lelkeknek. A mértéktelen dicséretet – mondta gyakran – mindig azok komoly meglopásának és hátráltatásának látom, akiket érdemtelenül dicsérnek.
A jó és a rossz következményei tovább élnek
Mindabban, amit az ember, gondol, beszél vagy tesz, van valami élő valóság, ami jó vagy rossz irányban továbbhat. Aki rosszat tett, annak sietnie kell, hogy bánattal és gyónásban végzett bűnvallomással eltörölje, különben a rossz következményeinek teljes kibontakozását csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudja megakadályozni. Ezt néhány ember betegségénél és szenvedésénél, és bizonyos helyek áldatlan voltánál gyakran testileg éreztem, és mindig megmutatták nekem, hogy a meg nem bánt és ki nem engesztelt bűn kiszámíthatatlan következményekkel jár. Néhány bűn büntetését késői utódoknál mint valami természetszerűen szükségszerű dolgot láttam, ugyanúgy, mint az átok hatását, amely a jogtalanul megszerzett javakon ül, vagy az önkénytelen iszonyodást olyan helyektől, amelyeken nagy gaztettek történtek.
A szent vonz és ellenállhatatlanul követem, a profán taszít és megijeszt, elborzaszt, sőt hittel és imádsággal harcolnom kell ellene. Különösen világos és finom volt bennem mindig ez az érzékenység emberi maradványok, sőt, egy test legkisebb porszeme iránt, amely valaha egy lélek ruhája volt.
Ezen érzék erőssége miatt mindig azt kellett hinnem magamban, hogy bizonyos összefüggés van a lelkek és a testük között, mert éreztem, sőt világosan láttam a maradványok legkülönbözöbb állapotát és hatásait sírokra és temetőkre. Egyes maradványoknál fényt, áradó áldást és üdvösséget, másoknál, a szegénység és segítségre szorulás különböző fokait éreztem, és a kérést, hogy imádsággal, böjttel és alamizsnával segítsek rajtuk. Néhány sírnál rémület és iszonyat is elfogott.
Temetői imádságok és misztikus tapasztalatok
Amikor éjszaka a temetőben imádkoztam, az ilyen síroknál még mélyebb sötétséget érzékeltem, mint maga az éjszaka, feketénél feketébb volt: olyan mint egy fekete kendő, melybe lyukat vágunk, amitől az még feketébbnek látszik. Néha azt láttam, hogy az ilyen sírokból fekete füst gomolyog fel, ami iszonyatot váltott ki bennem. Az is megesett velem, hogy amikor a segíteni akarás arra ragadott, hogy behatoljak ebbe a sötétségbe, a felkínált segítség visszautasítását éreztem. Az éIő meggyőződés Isten szentséges igazságosságában olyan volt számomra, mint egy angyal, aki egy ilyen sír rémületéből újra visszahozott. Más síroknál világosabb vagy sötétebb szürke árnyékoszlopot, ismét másokon fényoszlopot láttam, az egyik erősebben, a másik gyengébben sugárzott. Sok síron azonban nem láttam semmi jelenséget, ami mindig nagyon mélyen elszomorított. Megkaptam azt a belső meggyőződést, hogy a sírokból eredő fényesebb vagy halványabb sugárzás a szenvedő lelkek segítségre szorulásuk fokának megnyilvánulása, és azok, akik semmi jelet nem adhatnak, leghátul és minden segítség nélkül vannak a tisztítótűzben, senki nem gondol rájuk, ők nem tehetnek semmit, és az Egyház testével való érintkezésben leghátul vannak.
A szenvedő lelkekért végzett ima hatásai
Amikor imádkozva ilyen sírokra borultam, gyakran keserves, halk hangot hallottam felsóhajtani a mélyből: „Segíts ki innen!”, és világosan éreztem magamban egy teljesen segítség nélküli ember szorongását. Az ilyen magukra maradt, elfelejtett lelkekért mindig nagyobb buzgósággal és kitartóbban imádkoztam, mint a többiekért, és sokszor láttam, hogy az ilyen üres, néma sírok fölött lassanként szürke árnyékoszlop emelkedik fel, és a kitartó imádságos segítség hatására egyre világosodik. Azokról a sírokról, amelyeken világosabb vagy sötétebb árnyékoszlopokat látok, azt a magyarázatot kaptam, hogy olyan elhunytak sírjai, akiknek szenvedő lelkéről nem feledkeztek meg egészen, nincsenek teljesen megkötözve, és tisztitó szenvedésük foka szerint, vagy élő barátaik segítsége és imádsága hatására, többé-kevésbé vigasztaló kapcsolatban állnak a Földön küzdő Egyházzal.
Abban a kegyelemben is részesülnek, hogy jelet adhatnak magukról a közösségben, növekednek a fény és a boldogság felé, kérve kérnek minket, mert magukon nem tudnak segíteni, és amit mi értük teszünk, azt ők értünk ajánlják fel Urunknak, Jézusnak.
Mindig úgy jelennek meg előttem, mint szegény foglyok, akik csak kiáltással, jajgatással, a rácson át kinyújtott kézzel tudják ébreszteni embertársaik részvétét. Amikor így jártam egy temetőben, és ezek a jelenségek a lelkektől fényességük vagy sötétségük foka szerint elém jöttek, az egész olyan volt, mint egy kert, amely nem egyformán van megművelve, vagy részben parlagon hever; és amikor igazán imádkoztam és dolgoztam, és másokat is erre késztettem, olyan volt, mintha a növények fölélednének, mintha föllazítottuk és elsimítottuk volna a földet, és egészen elrejtett magok kezdenének csírázni, és harmat és eső hullana a kertre. Ó, ha az emberek úgy látnának mint én, bizonyára sokkal szorgalmasabban dolgoznának ebben a kertben, mint én. Ha ilyen szemlélettel járok egy temetőben, ugyanúgy meggyőződhetem egy közösség keresztény szorgalmáról és szeretetéről, mint ahogy a szántóföIdek és kert állapotából következtetni lehet a helység lakóinak szorgalmára és evilági tevékenységére. Isten gyakran megadta életemben a kegyelmet, hogy sok lelket láthattam saját szememmel a tisztitótűzből végtelen örömmel az égbe fölszállni. Ahogy azonban semmiféle munka, segítségnyújtás nincs fáradság, küzdelem és ellentmondások nélkül, úgy zavarnak meg, ijesztegetnek és bántalmaznak gyakran a síroknál és temetőkben mint fiatal, egészséges gyermeket és mint derék leányt imádságomban boldogtalan lelkek, vagy maga a gonosz ellenség. Lárma és félelmetes jelenségek vettek körül, gyakran a sírokra taszítottak, ide-oda vonszoltak, sőt néha erőszakkal akartak kitaszítani a temetőből. Én azonban megkaptam Istentől a kegyelmet, hogy soha nem féltem, és jottányit sem engedtem az Ellenségnek, és amikor megzavartak, megkettőztem imádságomat. Ó, mennyi hálát kaptam a kedves szenvedő lelkektől; ó, bárcsak minden ember meg akarná osztani velem ezt az örömet.
Milyen bőséggel van a kegyelem a Földön, de hogyan elfelejtjük és eltékozoljuk, miközben a szenvedő lelkek annyira vágyódnak rá! Sokféle zárkájukban és különböző kínjaik közepette szorongás és vágyakozás tölti el őket, annyira vágynak a segítségre és a megváltásra. És bármilyen nagy is a szükségük, dicsérik Urunkat és Megváltónkat. Minden, amit értük teszünk, végtelen boldogságot eredményez.
Láttam, hogy az elődökből származó jó és rossz továbbműködik a gyermekekben, és akaratuk és együttműködésük által üdvösségükre vagy kárhozatukra válik.
A segítség elmulasztásának következményei
Láttam, hogy az Egyház és az Egyház tagjai szeretetének kincstárából csodálatos módon segítséget nyújtanak a lelkeknek. És mind ez hiányosságaik valóságos pótlása és teljessé tétele volt. Az irgalmasság és az igazságosság nem sérült, és mégis mindkettő végtelenül nagy. A tisztulás sok állapotát láttam; különösen azoknak a tétlenül, csendben ülő papok büntetését láttam, akik azt szokták mondani: „Én megelégszem egy kis sarokkal az égben; imádkozom, bemutatom a szentmisét, ülök a gyóntatószékben stb.” Csillapíthatatlan kínt okoz nekik a szeretet tetteire vágyódás, és mindazokat a lelkeket, akiknek szükségük lett volna a segítségükre, ott kell látniuk maguk előtt, és tétlenül kell ülniük, és közben marcangolja őket a vágy, hogy segítsenek és cselekedjenek. Minden restségük lelki gyötrelemmé, nyugalmuk türelmetlenséggé, tétlenségük bilinccsé válik, és ezek a büntetések nem kitalálások, hanem mint a betegségek, érthetően és csodálatosan fakadnak a rosszaságból.
Annyi mindig bizonyos volt számomra, hogy minden jó, akár testben akár lélekben van, a világosság felé visz, mint ahogy minden rossz a sötétség felé, hacsak ki nem engesztelik és el nem törlik; és hogy az igazságosság és az irgalmasság isteni tökéletességek, és az igazságosság Isten irgalmasságából elégtételt nyújt Jézus Krisztus kimeríthetetlen érdemeiből, és vele az Egyházban egyesült szentek együttműködése, és lelki teste tagjainak hívő, remélő és szerető munkája által. Mindig láttam, hogy semmi sem vész el, ami az Egyházban Jézussal egyesülten történik; hogy minden jámbor kívánság, minden jó gondolat, minden Jézusért végzett jó cselekedet az Egyház testének javára van; és ha valaki semmi mást sem tesz, csak szeretetből imádkozik Istenhez a testvéreiért, nagy és üdvöthozó munkát végez.
A tisztítótűz és az ítélet leírása
A szenvedő lelkeket angyalok oktatják arra, ami az Égben és a Földön üdvösségük érdekében történik.
A tisztítótűzben nincs természetes környezet, egy fa sincs, gyümölcsök sincsenek. Minden színtelen, világosabb vagy sötétebb a tisztulás foka szerint.
Az ítéletet egy-egy lélek fölött pillanatszerűnek látom az ember halálozási helye fölött. Látom Jézust, Máriát a lélek védőszentjét és angyalát. Protestánsoknál is ott látom Máriát. Ez az ítélet nagyon rövid idő alatt megszületik.
Kiért imádkozzak?
Este arra gondoltam, hogy a szenvedő lelkek bizonyosak a reményükben, a rossz emberek ellenben abban a veszélyben vannak, hogy elkárhoznak, ezért értük akarok imádkozni.
Akkor megjelent előttem Szent Ignác, és egyik oldalán egy büszke, szabad, egészséges ember, akit ismertem, a másik oldalán egy nyakig iszapba merült ember kétségbeesetten kiáltozott, nem tudott magán segíteni; egyik kezének ujjait tudta csak kissé nyújtogatni. Ez egy meghalt pap volt, akit nem ismertem. Ignác most megkérdezte: „Kinek akarsz segítséget kérni, a büszke gazembernek, aki még bűnbánatot tarthat, ha akar, vagy ennek a segítség nélkülinek, aki nem tud magán segíteni?” – Minden tagom reszketett a félelemtől, és keservesen sírnom kellett. Hamarosan fáradságos úton a tisztítótűzhöz vezettek, és imádkoztam a lelkekért. Ezután még egy nagy fegy- és dologházba vittek. Sokaknak, akik félrevezetés áldozataként vagy szükségből követtek el bűnöket, észrevehető voltam, és meg tudtam őket mozdítani; a gazemberek mozdíthatatlanok voltak.
Szenvedő lelkek állapota és segítése
Sok képet is láttam a szenvedő lelkekről és haldoklókról. Láttam egy papot, aki tegnap este kilenckor halt meg, nagyon jámbor és jótékony volt. De mivel mindenfele tréfálkozással vesztegette az időt, három órára a tisztitótűzbe került. Több évet kellett volna ott töltenie, de buzgó imádságok és a sok szentmise így megsegítette. Láttam háromórás szenvedését, és amikor kiszabadult, hallottam – és ez megnevettetett – hogy azt mondja az angyalnak: „Most látom, hogy egy angyal is rászedhet; nekem csak három órát kellett volna itt töltenem, és most oly sokáig, oly sokáig voltam itt!” Ezt a papot nagyon jól ismertem.
A szenvedő lelkek az égből közvetlen segítséget nem kapnak, mindent a Földről kapnak, az ott élő emberektől, akik imádságokat, jótetteket, önmegtagadásokat és lemondásokat, és főként szentmiséket ajánlanak föl adósságukért a Bírónak.
Amikor benn vagyok a tisztítótűzben a Vezetőmön kívül nem látok senkit, aki látogatóba jönne, a távolban azonban itt is, ott is a Földön látok imádkozó, vezeklő remetéket, szerzeteseket, szegény embereket, akik a szenvedő lelkekért dolgoznak. Ez a tisztítótűz a katolikus Egyházé; a szekták úgy el vannak különítve, amint itt a Földön elkülönülnek, és sokkal többet szenvednek, mert nincsenek imádkozó tagjaik a Földön, és nincs szentmiséjük.
A lelkek férfiak-e vagy nők, csak akkor lehet megkülönböztetni, ha az ember közelebb kerül hozzájuk. Világosabb és sötétebb alakokat lehet látni végtelentül bánkódó, fájdalmas, de türelmes arccal. El nem lehet mondani, milyen megrendítő a látványuk.
Nincs vigasztalóbb a türelmüknél, és annál, ahogy egy másik megváltásának örülnek, és a másik szenvedésén és az érkezőkön sajnálkoznak. Gyermekeket is láttam a tisztítótűzben. Az emberek legnagyobb része a könnyelműség miatt kerül ide, amellyel az úgynevezett bocsánatos bűnöket kezelik, és amellyel a kis szívességeket, jótetteket és önlegyőzéseket elmulasztják. A lelkek Földdel való kapcsolata olyan érzékeny, hogy nagy vigasztalást nyernek már a megsegítésükre és enyhítésükre irányuló vágyból és törekvésből is. Mennyi jót tesz az, aki mindig őértük győzi Ie magát, és mindig segíteni akar nekik!
Anna Katalin kérése egy paphoz:
Tanítsa az embereket a gyóntatószékben, hogy buzgón imádkozzanak a tísztítótűzben szenvedő lelkekért, mert ők hálábóI bizonyára sokat fognak értünk imádkozni. És ez, a szenvedő lelkekért végzett imádság, nagyon kedves Isten előtt, mert ezáltal, előbb jutnak el az Ő Iátására.
szerk. megj.: A szöveget bekezdéscímekkel bővítettük.
forrás: Emmerick Anna Katalin – A föltámadás és az Ó- és Újszövetség misztériumai (A szenvedő Egyház) 344-367. oldal