“Hirtelen ott találtam magam egy sötét, mély, bűzös helyen, hallottam bikák hörgését, szamarak bőgését, oroszlánok üvöltését, kígyók sziszegését, sokféle hang borzalmas zűrzavarát, mennydörgést is, és mindez félelmet és rettegést váltott ki belőlem. Eközben tűzvillanásokat és sűrű füstöt láttam.
Majd láttam egy nagy hegyet teljesen beborítva kígyókkal: kígyók és hüllők összefonódva, megszámlálhatatlan nagy mennyiségben. Az volt az érzésem, hogy alattuk valahogy átkok és szörnyű hangok vannak, és az angyalaimhoz fordultam, hogy megkérdezzem tőlük, mik azok a hangok, és azt mondták, hogy ott nagyon sok zavart lélek van, de ez a hely még a legelviselhetőbb. Ekkor hirtelen kinyílt a nagy hegy, és úgy tűnt, hogy az egész tele van démonokkal és lelkekkel! Nagy számban! Azok a lelkek összeragadtak, mintha csak egyek lennének, és így a démonok magukhoz láncolták őket tűzláncaikkal, és mintha a démonok és a lelkek ugyanazok lennének, minden léleknek oly sok démonja volt, hogy nem is lehetett megkülönböztetni őket. Leírhatatlan az, ahogyan láttam őket, nem tudom leírni, csak azt tudom, hogy én felfogtam a látványt, de nem mondok semmit inkább, mert ez a földön semmihez sem hasonlítható.Átszállítottak egy másik helyre, ahol a bikák és a lovak olyan féktelenek voltak, hogy úgy tűntek, mintha harapós, dühös kutyák lennének. Az állatok szeméből, orrából és szájából tűz jött ki, éles fogazatukkal mintha darabokra szaggatnának valamit, ami a szájukban van, és rájöttem, hogy a lelkeket tapossák és falják fel. Hatalmas rettenetes küzdelemben végül sikerült nekik! De nem hagyták abba, és rájöttem, hogy ez örökké tart. Aztán láttam más helyeket az elképzelhető legkegyetlenebb kínzásokkal, de lehetetlen leírni, mert ezt emberi elme soha, de soha fel nem foghatja.
Ennek a helynek a közepén van egy magas, széles trón, a démonok argali juhokként képezik magát a trónt. Itt a legkísértetiesebb a küzdelem, középen a démonokból álló szék, a fejek és a fő. Ezen ül Lucifer, szörnyű, iszonyú. Ó, Istenem! Milyen rémisztő látvány! Minden démoni ocsmányságnál rettenetesebb, mintha a feje száz démon fejéből lenne, százszor akkora, mint a többi démoné, és minden egyes fej tele nagyon hosszú tüskékkel a tetején, és mindegyik végén egy-egy bikafej nagyságú hatalmas szem, melyek a Pokol lángjainak tüzes nyilait küldik szerteszét. És bár ez egy nagyon nagy hely, telve lelkek és démonok millióival, mind csak ezt a látványt látják, teljes élességben, fátyol nélkül, és mind ugyanúgy szenvednek Lucifertől. Ő mindenkit lát, és mindenki látja őt.Megértettem, hogy amint a Mennyországban Isten közvetlen színelátása mindenkit boldoggá és áldottá tesz, addig itt, hasonlóan, Lucifer, az ördögi szörny rémisztő arcának látványa kínoz minden lelket. Mind szemtől szemben látják Isten ellenségét, Istent örökre elveszítve, és többé már sosem örvendezhetnek az Ő látásának, amit meg is érdemelnek. Lucifer minden kárhozott lélek látványa az örökkévalóságban. Átkoz és káromol mindent, átkozódik és átkozódik, kísért és kínoz.
Ó ez mi? Megkérdeztem az angyalokat, és ők ezt válaszolták nekem: ez az Örökkévalóság, az idők végezetéig. Ó, Istenem! Nem tudok semmit mondani,arról, amit megtanultam és megértettem, mert szavakkal nem elmondható és nem elmagyarázható. Akkor megláttam, hogy egy párna volt Lucifer székében, és ez a párna Júdás lelke volt. Lucifer lába alatt is volt egy nagyon nagy, mindenütt szakadt párna. Arra születtem, hogy ezt megértsem, hogy ezek a Vallás lelkei voltak; kinyitották a trónust, és úgy tűnt, hogy a démonok között, a trónus alatt, nagy sok lélek van. Megkérdeztem az engem kísérő angyalokat: kik ezek? És azt mondták, ezek főemberek, az Egyház Fejei, és a vallás előljárói voltak.
Ó, Istenem! Minden egyes lélek szenved, és hirtelen megértettem, hogy egyik a másiktól szenved, egymást átkozzák, és úgy tűnt nekem, hogy a jelenlétem kínozza a démonokat! És az összes lelket a pokolban.
Azt hiszem azonban, hogy nem csak angyalokkal érkeztem ide, de titokban elkísért drága anyám is, a Legszentebb Szűz Mária, mert nélküle belehaltam volna a félelembe. Nem fogok többet mondani, nem mondhatok semmit. Amit én elmondtam, az mind semmi, a valamit a prédikátoroktól lehet meghallgatni. A Poklot nem lehet megérteni, nem lehet felfogni emberi ésszel, sosem tudnám megérteni annak a tenger fájdalomnak és kínnak a szörnyűségét.
De nagyon jó volt, hogy mindezt láttam, mert ezután, szinte sokk alatt végleges döntést hoztam, hogy mindent elhagyok, és még inkább, minden erőmmel törekedni fogok a tökéletességre, abban is, amiben eddig hanyag voltam. A pokolban van egy hely mindenkinek, és az enyém is ott van még, ha nem élek teljes silentiumban. Minden szolgálja Isten dicsőségét, Isten akaratának megfelelően, Istenért, egyedül Istenért!
Egy másik alkalommal az ördög mutatott neki egy pokoli látomást. “Úgy tűnt, a Kísértő megmutatta a lelkemnek, ahogy a pokol felnyílt, és ő belehelyezte a saját lelkét, és csak egy kis lökésre volt szükség, hogy beleöntse azt a belsejébe. Úgy tűnt, hogy a kárhozottak sikolyait és siránkozó hangjait is hallom. De csak pokoli szörnyeket, sok kígyót, sok vad állatot láttam, és pokoli bűzt meg rendkívül forróságot éreztem, ami oly nagy, hogy lehetetlen felmérni. Csak az ég és a föld közötti távolsághoz tudnám hasonlítani. Ami e hely méretét illeti, nem lehet látni sem az elejét, sem a végét. Viszont hallani lehetett sok istenkáromlást és átkot Isten ellen. Milyen szomorú. Milyen kínt okozott ez a lelkemnek.”
Majd még egyszer látta a Poklot: ” Abban a pillanatban ismét láttam a megnyílt poklot, és úgy tűnt, sok lélek hullt bele, olyan csúfak és feketék, hogy mélyen megrettentettek.
Mind rohanvást aláhulltak, egyik a másik után, és amint belezuhantak azokba a szakadékokba, már nem láttam mást, csak tüzet és lángokat.” Ezután a látomás után Veronika áldozatként ajánlotta fel önmagát az Isteni Igazságszolgáltatásnak: ” Uram, felajánlom magam, hogy itt állok, mint egy kapuőr, hogy senki se léphessen be oda, és el ne veszítsen Téged.” Akkor Veronika kinyújtotta a karjait, és azt mondta: ” Amíg itt állok ebben a kapuban, senki nem léphet be. Ó lelkek, menjetek vissza! Istenem, nem kérek mást Tőled, csak hogy adj megváltást a szegény bűnösöknek! Küldj nekem több fájdalmat, több kínt, több keresztet!”
A Boldogságos Szűz Mária beszélt Veronikával a pokolbéli utazásáról, és azt mondta neki: “Mikor körbementél a pokolban, minden lépésnél gyötrődést és gyötrőket láttál; de amikor Lucifer székhelyéhez értél, megrémültél, látva azt a sok lelket Lucifer trónján. Ez a pokol közepe, amit minden kárhozott lélek és minden démon lát, ez a trónus nagy szenvedést jelent nekik. Tudatom most veled, hogy éppen így, a Paradicsomban Isten székhelye maga a Mennyország, amint a Pokolban Lucifer székhelye maga a pokol..
A Boldogságos Szűz Mária azt is mondta neki: “Sokan nem hiszik el, hogy a pokol létezik, én pedig azt mondom neked, aki magad voltál ott, hogy nem láttál még semmit abból, mi a pokol.”
(Szent Veronika romlatlan teste)
forrás: https://metropolita.hu/2016/05/giuliani-szent-veronika-latomasa-a-pokolrol/
Olasz nyelvű videó angol felirattal a szent életéről.
A fenti pokolról szóló misztikus látomás az 57. percnél található.