Hősi fogadalom

2020. ápr | felajánlás, tisztítótűz

Mit nevezünk szeretet hősi cselekedetének?

Részlet Maria Simma: Élményeim a szenvedő lelkekkel (Függelék)

A szeretet hősi cselekedetének nevezik azt a felajánlást, amelyben valaki a tisz­títóhelyen szenvedők javára engedi át cselekedeteinek minden elégtételt adó érdemét, sőt még az őérte, a halála után felajánlott cselekedetek értékét is.

Mindezt átadja a Szűz Anyának, hogy Ő rendelkezzen ve­lük tetszése szerint, azokat a lelkeket részesítve bennük, akiket ő akar.

Megjegyezzük azonban, hogy ez a felajánlás nem akadálya annak, hogy imádkozzunk azokért a tisztítóhelyen Szenvedő Lelkekért, akiken segíteni szeretnénk. Teljesen Istenre bízzuk azonban, hogy imáinkat és egyéb felajánlásainkat az ő javukra fordítja-e.

E felajánlás nem kötelez bennünket súlyos bűn terhe mellett, s bármikor visszavonhatjuk életünk folyamán.

Nem szükséges valamely szöveget használnunk hozzá, elég szívünkben felindítanunk ez irányú elhatározásunkat. Hasznos azonban mégis szavakba öntenünk ezt és időnként megújíta­nunk, hogy így buzgóságunkat életben tartsuk, sőt fokozzuk.

Nem kell attól félnünk, hogy önzetlen lemondásunk miatt mi fogunk majd sokáig szenvedni a tisztítóhelyen. Ellenkezőleg, annál inkább bízhatunk Isten irgalmasságában, amint ezt Szent Gertrúd esetében láthatjuk.

Halálos ágyánál megjelent neki az Úr Jézus és így vigasztalta: „Biztos lehetsz afelől leányom, hogy az elhunytak iránt tanúsított szeretetedből nem lesz károd. Tudd meg, hogy nagyon tetszett ne­kem nagylelkű ajándékod, amellyel minden cselekedetedet a Szen­vedő Lelkekért ajánlottad fel. Ennek bizonyítékaként kijelentem neked, hogy most elengedem azokat a szenvedéseket, amelyeket a túlvilágon kellett volna elviselned. Továbbá nagylelkű szereteted jutalmául megnövelem cselekedeteid érdemeit, hogy így nagyobb legyen égi dicsőséged is.”

Hasonlóképpen tanúskodott erről G. nővér(Kézirat a Purgatóriumról) is: A hősi csele­kedet nagyon tetszik Istennek és nagy segítség a tisztítótűzben Szenvedő Telkeknek és a nagylelkű lelkek számára is, akik ezt megteszik. Azáltal, hogy érdemeik nagy részéről lemondanak, nem veszítenek, hanem inkább nyernek.

Felajánlás a szenvedő lelkekért - ima

Felajánlás a Szenvedő Lelkekért

„Imádatra méltó Szentháromság! Közre szeretnék működni a tisztítóhelyen Szenvedő Lelkek megszabadításában, és tanúje­lét kívánom adni a boldogságos Szűzanya iránti tiszteletemnek. Ezért lemondok a Szenvedő Lelkek javára cselekedeteim érde­meiről és mindarról, amit értem, majd halálom után ajánlanak fel. Mindezt teljesen a Boldogságos Szűzanya kezébe helyezem. Ö tetszése szerint azoknak juttathatja, akiket meg akar szabadí­tani szenvedéseiktől. Fogadd el és áldd meg, Istenem, felajánlá­somat, amelyet e pillanatban teszek Neked! Ámen.”

Boldog Colomiére Kolos a tisztítótűzről

Boldog Colombiére Kolos ezt írta:

„Nem félek a tisztítóhelytől. Kívánom, hogy ne érdemeltem vol­na meg, hiszen velejárt ezzel, hogy megbántottuk Istent. Mint­hogy azonban megérdemeltem, örömmel megyek oda, és az el­képzelhető legszigorúbb módon eleget teszek igazságosságának, akár az Utolsó ítélet napjáig is. Tudom, hogy rettenetesek az ot­tani gyötrelmek, de tudom azt is, hogy ezáltal Isten megdicsőül, a lélek pedig nem szenvedhet kárt. Tudom, hogy sohasem tart­juk túlságosnak szigorúságát, sőt szeretjük igazságának mérté­két, és türelemmel várjuk, míg teljesen kiengeszteljük Őt. Azért teljes szívemből odaadtam a tisztítóhelyen szenvedőknek min­den imámat, s még azokat is, amelyeket értem fognak felajánlani halálom után, hogy jobban megdicsőüljenek, mint én.”

Jézus szavai Helftai (Nagy) Szent Gertrúdhoz

„Jézus üzenete: »Minden alkalommal, amikor imád és áldozatod segít­ségével egy lélek elhagyhatja a tisztítótüzet, olyan nagy örömet szerzel nekem, mintha engem ragadnál ki a kínok közül.«”

A hősi felajánlásról bővebben

 M. Louvet: A tisztítóhely c. művéből

E fogadalom természete és jelessége. — A szentek példái. — Felelet a hittudósok
ellenvetéseire. — E fogadalom nem tesz minket szegényebbé, sőt ellenkezőleg növeli
kincseinket. — A pápák által azoknak engedélyezett kiváltságok, kik ezt teszik.

 

Láttuk eddig azon műveket, melyeket a megholtak felsegélésére felajánlhatunk, minők: az alamizsna, önmegtagadás, az ima, a szentmise, az áldozás és a búcsúk; de van még valami, ami kiválóbb, mint magában véve bármelyik ezek közül, s ez az, hogy mindezeket együttesen felajánljuk a tisztítóhelybeli lelkek javára; azaz nekik ajánljuk összes elégtételi cselekedeteinket, magunknak semmit sem tartva meg, vagyis ez által a szenvedő lelkek javára magunkat mintegy hősileg feláldozzuk.

Valóban hősi tett: oda ajándékozni összes elégtételi érdemeinket; ez a legtökéletesebb cselekedet, melyet egy emberi teremtmény végbe vihet, hogy magának mit sem tartva meg, önmagát teljesen megfosztja mindazon lelki kincsektől, melyekkel saját adósságait kifizethetné. Hogy a lelkeknek ezt az általános nagy ajándékot megadhassuk, nem feltétlenül szükséges, hogy a szentségben hősi fokon álljunk; elég ha jól felfogjuk az ő igazi érdekeiket. De kezdjük azzal, hogy értsük meg jól e cselekedet természetét. Ez egy teljesen önkéntes adomány, mely azon czélból történik, hogy a tisztítóhelybeli lelkekre átruháztassanak a mi elégtételeink.

Az ember azon elégtételeket rendszerint a legszentebb Szűznek kezeibe teszi le, hogy Ő tetszése szerint ossza ki azokat a szenvedő lelkek közt. Azokból, a miket elmondottam, midőn általánosságban jó cselekedeteinknek a megholtak javára való felajánlásáról beszéltem, láthatjuk, hogy itt nem arról van szó, hogy jó cselekedeteinknek tulajdonképpeni érdemeiről mondjunk le, azaz nem azon jogunkról, melyet cselekedeteink adnak nekünk arra, hogy egykor a menyei dicsőség magasabb fokára léphessünk; se nem arról, hogy azoknak kikönyörgő (impetratorius) részéről mondjunk le; mert ezen nagy önfeláldozó ajándékunk nem gátol abban, hogy jó cselekedeteinket e mellett fel ne ajánlhatnók Istennek oly czélból, hogy általuk magunk vagy mások javára valami kegyelmet kieszközöljünk; hanem csak arról van szó, hogy jó cselekedeteinknek összes elégtételi részéről mondjunk le úgy, hogy ha ezen egyetemleges ajándékozás megtörtént, megfosztjuk magunkat annak lehetőségétől, hogy valami elégtételt megtartsunk saját vétkeink számára. Ebben áll azon cselekedet hősiessége. Bár közönségesen fogadalom nevet adnak ennek, mégis meg kell jegyeznünk, hogy ez mindig visszavonható és senkit sem kötelez bűn terhe alatt. A mi elégtételeink a mieink, mi azokról le is mondhatunk, azokat meg is tarthatjuk tetszésünk szerint; — és a fogadalomhoz nem is szükséges semmi alakszerűség, csak komoly akaratbeli elhatározás — ez elég. Beláthatjuk, mily nagy értéke van egy ily hősi cselekedetnek. A ki ezt teszi, maga lesz áldozattá a szenvedő lelkek váltságára.

Minden elégtétel, minden alamizsna, minden böjt, mindazon búcsúk, melyeket az ember nyerhet, így az egyház közös kincstárába folyik, hogy szétosztassék legszerencsétlenebb gyermekei között. Ne csodálkozzunk tehát, midőn látjuk, hogy a szentek erre példát adnak nekünk. Nem tudnók előszámlálni mindazon szent lelkeket, kik ily ájtatos adományt tettek a lelkek javára; csak nehányat említek fel a legismeretesebbek közül: a középkorból: szent Lidwina, a csodálatos Krisztina, szent Gertrúd, Sienai szent Katalin; a legközelebbi múltból: szent Teréz, boldog Margit-Mária, Pampelonai Franciska, a híres Ximenes bíbornok, ki — mint élettörténetében olvasható — magának a legszentebb Szűznek tanácsára tette ezt. Ezen ájtatosság nem is újabb keletű, mint némelyek gondolnák; a mi korunknál régibb időbe nyúlik az vissza; bár be kell vallanunk, hogy korunkban terjedt el jobban; mintha az irgalmas isteni gondviselés ezt a lelki segítséget a mi napjainkra tartotta volna fenn, hogy ez által pótolja rossz kereszténynek lanyhaságát, kik elfeledkeznek a szegény megholtakról s hogy így előkészítse e lelkeket azon nagy napra, melyen minden elégtétel-szerzés véget fog érni, melyen a tisztítóhely bezárul s a melyen túl a lelkek számára az örökkévalóságban csak két hely lesz: a mennyország és a pokol.

Olinden Jézus-társasági atyának lehet tulajdonítani ezen ájtatosságnak elterjedését; ő teljes életében ennek meggyőződött védelmezője volt és XIII. Benedek pápától, ki a szentség hírében halt meg, számos búcsút és becses kiváltságot eszközölt ki azok számára, kik ezt gyakorolták. Szavai által maga a pápa is annyira meg volt hatva, hogy egy napon, midőn Rómában erről prédikált, már azon a ponton volt, hogy ő maga is a szószéken nyilvánosan oda ajándékozza összes érdemeit, de alázatossága nem engedte, hogy így felfedezze szép lelkének titkait; hihető, hogy ő legkevésbé sem tartotta meg magának azokat, hanem ő is ajándékul adta összes érdemeit. A szerzetesrendekben látható volt azon időben ezen szeretetteljes lemondás gyakorlása. A Jézustársaság, mely mindenütt elöljár, hol Isten dicsőségének előmozdításáról van szó, fényes példákat adott ebben. A nélkül, hogy ezt szabályul állította volna fel a rend tagjaira, a rendtagok közül sokan és pedig a legkiválóbbak gyakorolták ezt, annyira sajátjuk volt a feltétlen önzetlenség szelleme. Különösen említést érdemelnek: Ribadaneira atya, a szentek életének szentéletű írója; Fabricius atya a westfaliai münsteri zárdából; Nieremberg atya Madridból; Munford atya, kinek művét «De la charité à exercer envers les défunts» («A szeretetnek a holtak iránti gyakorlásáról) többször idéztem; Montroy atya, ki kitalálta a módját, hogy hogyan tehet még ennél is többet. Ugyanis halálos ágyán nem csak összes elégtételeit ajándékozta oda a tisztítóhelybeli lelkeknek, hanem szeretete kitalálta annak a módját, hogy halála után is még többet ajándékozhasson. Egy oly magasztos végrendeletet csinált, melyhez másik hasonlót — úgymond Faber atya — nem tudom, találnánk-e a szentek életében.

A tisztítóhelybeli lelkeknek odaajándékozta kivétel nélkül mindazon érdemeket, imákat, miséket és búcsúkat, melyeket a Jézus-társaság fel szokott ajánlani meghalt tagjaiért s mindazon bőséges imákat, melyeket barátai érette fel fognak ajánlani s általában mindazon segélyeket, melyeket bármi czímen az ő javára, az ő lelkének felsegélésére mások felajánlanak. «Így — mondja De Rho atya, ki ezt mint előtte történt eseményt beszéli el — megtalálta Montry atya az ő lángoló szeretetében annak a módját, hogy hogyan tegye magára érdemszerzőkké a tisztítóhely rettenetes lángjait melyek természetüknél fogva nem szerezhetnek érdemet.» A Jézus-társaságnak buzgalma nem csökkent az újabb időben sem. Ha e rend gyermekeinek szerénysége el is rejti előlünk ezen titkon végzett nemes áldozataikat, hogy ezeket nem láthatjuk; de azt láthatjuk, hogy az ő vezetésük alatt alakult meg Páriában egy «Auxiliatrices du Purgatoire» (A tisztítóhelybeli lelkek segítői) nevű társulat, melynek tagjai kivétel nélkül gyakorolják a hősi fogadalmat, felajánlván összes elégtételi cselekedeteiket, alázatos életük összes érdemeit; kik életüket arra szentelik, hogy imádkozzanak, dolgozzanak és szenvedjenek a tisztítóhelybeli lelkek felsegélésére. És e kis mustármag, mely harminczkét éve vettetett el az egyház földjébe, már Chinában is hajtott ágakat. Szálljon rá az égnek harmata, növelje naggyá, teremjen százszoros gyümölcsöt.

Ezen fényes példák s a XIII. Benedek, VI. Pius és IX. Pius pápák által engedélyezett búcsúk eléggé bizonyítják, hogy ez az ajándékozás törvényszerű. Mindazonáltal, mivel a hittudósok közül némelyek megtámadták ezt — és pedig elég hevesen — azért most az általuk felhozott ellenvetésekre kell felelnem, melyek három pontban foglalhatók össze:

1. Hogy ez ellenkezik az önmagunk iránti szeretettel;

2. hogy az ellenkezik a rokonaink s barátaink iránt tartozó szeretettel;

3. hogy ellenkezik jog szerinti kötelességeinkkel, melyekkel bizonyos lelkek iránt tartozunk.

Vizsgáljuk meg részletesen ezen ellenvetések mindenikét. Tehát először is azt vitatják, hogy összes érdemeinknek a tisztítóhelybeli lelkek javára való ezen általános odaajándékozása ellenkezik a magunk iránt tartozó köteles szeretettel. Hitelv és a józan ész elve, hogy a helyes szeretet magunkon kezdődik! De itt a fogadalom által a szeretet sorrendje teljesen felforgattatik; itt az ember teljesen elfeledve önérdekét, csak a megholtak érdekeinek előmozdítására gondol; ha néha szabad így tenni a földi javakkal, abból még nem lehet azt következtetni, hogy a lelki javakkal is lehet ezt tenni; általában mindenki egyetért abban, hogy nem kell másnak üdvösségét a magunké felé helyezni, igaz ugyan, hogy itt nem az üdvösségről van szó, hanem az Isten látásától többé-kevésbé hosszú ideig való visszatartóztatásról, de ez oly nagyon is figyelmet érdemlő javunk, hogy ezt nem lehet szeretetből áldozatul hozni mások kedvéért; ha némely szentek ezt megtették, ők ezt különös sugallat folytán tették; ezen cselekedetre is azt mondhatjuk, a mit sok másra, a miket a szentek életében olvasunk, hogy ez is inkább csodálatra ragadó, mintsem utánozható; ebben követni akarni az ő nyomdokaikat, a nélkül, hogy erre Istennek különös kegyelme által segíttetnénk, mint ők, — ez: nagy önhittség és kevélység volna. Íme, ez az ellenvetés, egész érvelésével. Nem lesz nehéz erre válaszolnom. Az által, hogy valaki a tisztítóhelybeli léleknek odaajándékozza összes elégtételeit, ez által nemcsak el nem feledkezik az önmaga iránt tartozó szeretetről, de sőt semmit sem tehetne mást, a mi önmagának nagyobb hasznára volna, mint ez. Micsoda kárnak teszi ki magát ez által az illető? Annak, hogy néhány évvel hosszabb lesz tisztítóhelybeli tartózkodása; de gondoljátok meg, mily roppant nagy mértékben nő az örök dicsőség, az így szerzett érdemek viszonzásául. Már pedig mint előbb is említettem, a dicsőségnek legkisebb foka is többet ér és pedig aránytalanul többet ér, úgy hogy érette érdemes szenvedni a tisztítóhelyen, s a szentek véleménye szerint azt a dicsőséget még akkor sem drágán vásárolnók meg, ha azt a világ végeztéig meghosszabbított purgatóriumi szenvedéssel vásárolnók meg; tehát ez csak csere, melynek haszna reánk megbecsülhetetlenül nagy. Hogyan lehetne ezek után azt mondani, hogy a fogadalom által valaki vétkezik az önmaga iránt tartozó szeretet ellen? Sőt mi több: Munford atyával meg vagyok győződve, hogy az ítélet napján lesznek lelkek, kik éppen ezen nemes cselekedetük árán kerülendik ki a poklot. Valóban, lehet-e abban kételkedni, hogy Isten, ki mindig oly nagylelkű azok iránt, kik nagylelkűek voltak ő iránta, ne adna nekünk számos kegyelmet ezen hősi cselekményünk jutalmául? Talán éppen ezen kegyelmek lesznek azok, a mik legyőzetik velünk siralmas langyosságunkat, mely ha benne megmaradnánk, halálos bűnre s végső penitentiátlanságra vinne, a mi, hejh! sokakkal megtörtént. Így a pokol egy többé-kevésbé meghosszabbított purgatóriumi tartózkodássá változik át! Mondja még valaki ezek után, hogy ha ezt teszitek, vétkeztek az önmagatok iránti szeretet ellen? Számításba kell vennünk azt is, hogy ez által mennyi égi pártfogót szerzünk magunknak. Elmondottam másutt a tisztítóhelybeli lelkeknek jótevőik iránti háláját; Gondolhatjátok-e hogy ők elfelejthetik életében vagy halálában azt, a ki előbb elfeledé önmagát érettük? Mily hálával tartozunk mi ezen lelkeknek buzgó közbenjárásukért! Midőn nekik adjuk minden érdemeinket, magunknak mit sem tartván meg, lehetetlen, hogy életünk folyamán ez által sok lelket ki ne szabadítanánk s azt a sok lelket így pártfogóinkká, barátainkká tettük az égben, kik az isteni Mester ígérete szerint be fognak majd fogadni minket az örök hajlékokba, mikor nekünk is ütni fog a számadás rettenetes órája. Azon ellenvetésre, mely önhittséget és kevélységet lát e hősi cselekedetben, egy szóval azt felelem, hogy: a kevélységnek és önhittségnek nem szokása ilyeneket cselekedni; ez a két bűn már természeténél fogva önző jellegű s nem gondol az ilyen arra, hogy önmagáról megfeledkezzék mások javára; ha pedig valaki elég boldogtalan volna, hogy ily magasztos tettet önző rossz szándékból végezzen, ez baj volna neki, de ez semmit sem bizonyítana e cselekedet jósága és magasztossága ellen.  Másodszor azt vetik ellen, hogy ezen cselekmény ellenkezik azon szeretettel, mely arra kötelez, hogy imádkozzunk bizonyos lelkekért nevezetesen: szüleink-, rokonaink-, barátaink- és jótevőinkért. Fentebb be lett bizonyítva, hogy e lelkek iránt ily kötelességünk fenn áll; de hogyan róhatjuk le ezen kötelességünket, ha minden érdemeinket közkincsekké teszszük? Ez által meg leszünk fosztva attól, hogy segíthessünk atyánkon, kedves anyánkon. Semmit sem tehetünk egy jótevőnk lelkeért, egv barátunkért, egy papért, kinek mindenünket köszönhetjük. Okosság-e így megkötni kezeinket, nem kell-e előre elkészülve lennünk arra, hogy ezt megfogjuk bánni? Ha különös kötelességünk imádkozni bizonyos lelkekért, amit mindenki elismer, akkor itt nem az történik-e meg, hogy a lényeges dolgot a lényegtelenért, a szoros kötelességet egy rosszul értett ájtatosságért feláldozzuk? És pedig úgy, hogy nem marad módunkban, hogy azokon segíthessünk. Erre azt feleltem először is, hogy midőn minden elégtételeinket a tisztítóhelybeli lelkeknek odaajándékozzuk, nem fosztjuk meg magunkat jó cselekedeteinknek kieszközlő (impetratorius) részétől, tehát mi sem akadályoz abban, hogy ne imádkozhatnánk azon lelkekért, kik előttünk bármi czímen kedvesek; ezen imánk megtartja teljes értékét és hatályát s imádságképen mondhatunk vagy mondhatunk érettük szentmisét is, tehát nem vagyunk megfosztva az eszközöktől, melyek által segíthetünk e kedves lelkeken, mint ezt az. ellenvetés feltüntetni akarná. — Azonban erre azt mondják: legyen! megmaradt számotokra az ima, de egyéb sem maradt meg, csupán csak ez; így előre meg vagytok fosztva elégtételeiteknek összes hasznától, következésképpen: nem ajánlhatjátok fel többé haszonnal ezen lelkekért sem alamizsnáitokat, sem önmegtagadásaitokat s ami még ezeknél fontosabb, nem ruházhatjátok át többé megnyert búcsúitokat sem. Ez igaz, de midőn letesszük összes elégtételeinket ami Urunknak vagy a szent Szűznek kezeibe, mi akadályoz bennünket akkor, hogy nekik kegyelmükbe ne ajánlhassunk egyes lelkeket, kik előttünk kedvesek? A mi Urunk vagy az ő szent anyja nem tudják-e jól, hogy nekünk szeretet-parancsolta kötelességeink vannak ezen vagy azon személy iránt? Fel lehet-e tételezni, hogy az Üdvözítő Jézus, ki maga rótta reánk e kötelességet, ne venné-e számításba azt, mikor szétosztja érdemeinket a lelkek közt? S az édes Szűz Mária maga részéről akarhat-e mást, mint a mit az ő isteni Fia akar? De tegyük fel, hogy igazságának egyedül ő előtte ismeretes okaiból a mi Urunk nem akar segíteni ezen lelken esdő könyörgéseinknek reá alkalmazása által; van-e jogunk követelni, hogy segítsen rajta, ha ő nem akarja? Legyünk nyugodtak, ez az egyetemleges odaajándékozás nem csak nem ellenkezik a szeretettel, melyet bizonyos lelkek iránt gyakorolni szoros kötelességünk, — hanem még sokkal hathatósabban segíthetjük őket, mert a tisztitóhelybeli lelkekért — ez által, hogy nekik felajánljuk elégtételeinket — sokkal többet teszünk, mint ha véletlenül némely imákat és cselekedeteket felajánlunk. Végre és ez a legsúlyosabb ellenvetés, azt vitatják, hogy ezen cselekményünk ellenkezik a joggal. Az bizonyos, a mint bizonyítottam is, hogy szigorú jogszabta kötelességünk imádkozni bizonyos lelkekért és pedig vagy azért, mert alapítványokat tettek, vagy mert misedíjakat kaptunk tőlük, vagy más okból, melyeket már előadtam. S azt mondják, hogyan tehetünk eleget ezen törvényszerű kötelességünknek, ha mindenünktől megfosztottuk magunkat? Az ellenvetés valóban nagyon komoly volna, ha alapos volna. De soha sem a pápák nem hagytak helyben, sem a szentek nem gyakoroltak olyas valamit, ami ellenkezik az igazsággal és joggal; tehát ebből már előre is következtethetjük, hogy a hősi fogadalom elleni ezen ellenvetés nem bír szilárd alappal; s tényleg hamis feltevésen alapul. Az által, hogy a pápák helyben hagyták ezen buzgósági cselekményt, teljesen ki van zárva az, hogy ez által mások iránti jogos kötelességeink megsértethetnének; így XIII. Benedek 1728. augusztus 23-án kelt brevéjében határozottan kijelenti, hogy ezen ajándékozás nem gátolja a papot abban, hogy misedíjakat el ne fogadhatna, s a misét fel ne ajánlhatná azon szándékra, melyre azt kérik. Ebből lehet következtetni a misealapítványokra, melyek azon kötelezettséggel tétetnek, hogy imádkozzunk, vagy imádságokat végeztessünk valamely megholtért. Semmi akadály sincs, hogy ily alapítványok el ne fogadtathassanak s megmarad a szigorú kötelesség, hogy azok híven teljesíttessenek. De vannak még más jogos kötelességeink, melyek kevésbé szigorúak, pl.: azon kötelesség, hogy imádkozzunk azokért, kik miattunk vannak a tisztítóhelyen. Ezen kötelmekre vonatkozólag úgy vélekedem, mint fentebb az egyszerűen a szeretetből kifolyó kötelességekre vonatkozólag vélekedtem; a mi Urunk, ki ismeri ezen lelkek iránti kötelességeinket, nem fogja elmulasztani, hogy első sorban ne ő rajtuk segítsen, úgy, hogy sokkal jobban hasznukra vagyunk azoknak, érdemeinknek ezen egyetemleges felajánlása által, mint ha reájuk ruházzuk némely imáinkat vagy némely búcsúinkat. Különben mi sem akadályoz abban, hogy lelkiismeretünk megnyugtatása végett ezen ajándékozási művünket azon megszorító záradékkal lássuk el, hogy: odaajándékozom a tisztítóhelybeli lelkek javára összes elégtételi érdemeimet, a mennyit oda ajándékozni jogomban áll s a mennyi a mi Urunk előtt tetsző lesz. Ez Munford atyának a tanácsa, hogy ehhez még tartsuk meg magunk részére a gyónás szentségében vétkeinkért reánk rótt elégtételi cselekedeteink érdemét, mert az egyháznak világosan kifejezett szándéka az, hogy a poenitentiát a magunk s nem a megholtak javára használjuk fel. Így nincs semmi nyugtalanságra ok, ha úgy hajtjuk végre összes érdemeinknek ezen általános odaajándékozását, hogy abból fogadjon el annyit a mi isteni Üdvözítőnk, a mennyi előtte kedves lehet; ez által nem sértetik meg sem az igazság, sem a szeretet s ezzel egyszerre útját vágjuk minden ellenvetésnek. Eddig bebizonyítottam, hogy jó cselekedeteinknek ezen felajánlásából nincs kárunk sem nekünk magunknak, sem másoknak; de ez nem elég, hanem most azt akarom bebizonyítani, hogy mi ez által még nagyon sokat nyerünk. Ennek bebizonyítására elég lesz, ha röviden összefoglalom, amit Munford atya művének VI., VII., VIII. és IX. fejezeteiben erre vonatkozólag elmond. Mindenekelőtt emlékezzünk vissza arra, ami fentebb el lett mondva, hogy t. i. minden jó cselekedetnél három dolog veendő figyelembe, nevezetesen hogy: érdemel, kieszközöl s eleget tesz. Munford atya azt igyekszik bizonyítani s az én nézetem szerint is tökéletesen jól bizonyítja, hogy összes elégtételeinknek a megholtak javára odaajándékozása által jó cselekedeteink e három részének értéke jelentékenyen növekedik. Lássuk az ő okoskodását. Hogy az érdem növekedik, azt könnyű bebizonyítani. A hittudósok tanítása szerint valamely cselekedet érdeme annál nagyobb, mennél önzetlenebb szeretetből történt az. Már pedig midőn összes elégtételeinket a megholtak javára felajánljuk, teljes lehetetlenség azt másként, mint önzetlenül tenni, mert ezen cselekedeteink semmiképpen sem szolgálandnak a mi saját lelki adósságaink törlesztésére; tehát e felajánlási művünk ily körülmények közt csak a legtisztább szeretetből eredhet: Isten dicsőségének előmozdítása iránti vágyból, a mi Urunk Jézus Krisztus iránti szeretetből s abból, hogy minden cselekedetünkben előtte kedvesek akarunk lenni, ebből kifolyólag minden cselekedetünk egyenként véve, több érdemet nyer. Sőt mi több: már maga azon cselekedetünk, hogy összes elégtételeinkről általában lemondunk, rendkívüli érdemű és minthogy ezen ajándékozás visszavonható, azért ahányszor ellenmondunk ezen gondolatnak, mely a visszavonásra serkent, ahányszor így megmaradunk nemes felajánlásunkban, ez által mindannyiszor mennyei dicsőségünk jelentékeny növekedését érdemeljük ki. Ebből látható, hogy mi nyerünk és pedig sokat, midőn jó cselekedeteink gyümölcseit átengedjük a megholtaknak. Ugyanez áll imáinknak megnyerő részéről (impetratio) is. Mondottam másutt, hogy mint az ima által, úgy bármely jó cselekedetünk által, ha azt meghatározott czélra ajánljuk fel Istennek, tőle megnyerhetjük ezt vagy azt a kegyelmet magunk vagy mások számára. Jó cselekedeteinknek ez a megnyerő ereje csökken-e ez által, hogy minden elégtételeinket a megholtak javára átengedjük? Semmi esetre sem. Itt egészen más dologról van szó. Én böjtölhetek pl. azon szándékkal, hogy Istentől kegyelmet nyerjek egy bűnösnek a megkérésére; ez esetben íme, így oszlik meg ezen jó cselekedetem érdeme: a tulajdonképpen vett érdem, az enyém, azaz ez által jogot szereztem a menynyei dicsőség magasabb fokára; a megnyerő rész a felebarátomé, azaz, ha a kérelem tárgya Isten akaratával megegyező, ő megadja azt, tehát ez esetben megnyertem számára a megtérést; a harmadik, vagyis az elégtétel az enyém marad, azaz megnyerem általa az én saját lelki adósságom egy részének elengedését s ha már odaajándékoztam összes elégtételeimet a tisztítóhelybeli lelkeknek, akkor az elégtételi rész teljes egészében az övék lesz; de a jó cselekedetnek megnyerő ereje — mint ebből látjuk — egyik esetben sem csökken; de ez még nem elég; az utóbbi esetben a megnyerő erő nem csak nem csökken, sőt sokkal hathatósabb lesz arra, hogy Isten szívét megindítsa. Ennek oka a következő: az bizonyos, hogy mennél tökéletesebb valamely cselekedet, annál jobban nő annak megnyerő ereje, azért van, hogy a szentek böjtjeik, önsanyargatásaik, áldozásaik által annyi és oly nagy kegyelmeket megnyertek, melyeket Isten méltán megtagad a mi cselekedeteinktől, melyek kevésbé tökéletesek. Azonban ez a mű, melyet akkor viszek végbe, midőn elégtételeimről a tisztítóhelybeli lelkek javára lemondok, sokkal tökéletesebb cselekedet, mint ha azokat a magam részére megtartanám, mert az a legönzőtlenebb szeretetből ered; következőleg sokkal hathatósabban indítja Istent arra, hogy megadja nekem azt a kegyelmet, melyet tőle kérek. Tegyük még hozzá, hogy nem csak megnyerő ereje növekedik, nem csak ez lesz hatásosabb, hanem hozzá csatlakoznak még azon lelkek imái is, kiket kiszabadítottunk vagy legalább enyhítettünk. Máshol kimutattam, hogy nem megvetendő az ő bőséges esdeklésük sem, mely a mieinknek segélyére jön. «Tehát — e szavakkal fejezi be Munford atya — nagy tévedés volna azt gondolni, hogy: mivel az ember minden javát átengedi a megholtak felsegélésére, ne ajánlhatná fel többé Istennek böjtjeit, alamizsnáit, imáit barátaiért vagy máskor is akár magán, akár közszükségben.» «Csak annyi kívántatik meg, hogy a jó cselekedeteknek a tisztítóhelybeli lelkek javára történő ezen átruházása, incompatibilis legyen más szándékkal, mert Isten előtt egy hathatós ok ez arra, hogy megadja mindazon kegyelmeket, melyeket tőle kérnek.»216 A jó cselekedetek harmadik részéhez érkeztem s ez: az elégtétel. Megvallom, nehezen lehet bebizonyítani, hogy valamit meg lehet nyerni egy oly dolog által, melyet teljesen átengedtem másnak, mert pl. ha pénzemmel kifizetem szomszédom adósságát, világos, hogy nekem nem marad a mivel kifizessem az én adósságaimat! De lássuk mégis, talán ez esetben is bebizonyosodik a Példabeszédek könyvének szavaiban foglalt igazság: «Némelyek tulajdonukat osztogatják el és gazdagabbakká lesznek.»217 Azon alapelvből induljunk ki, hogy Isten végtelenül bőkezű s a nagylelkűségben nem hagyja magát teremtményei által felülmulatni. Megígérte nekünk az evangéliumban, hogy velünk szemben ugyanoly mértéket fog használni, a minőt mi használtunk mások irányában. Kijelenté szent Gertúdnak, hogy a mit a tisztítóhelybeli lelkek javára teszünk, azt úgy tekinti, mintha neki tettük volna. Ezek után elbizakodás nélkül lehet remélni, hogy haláluk óráján Istentől irgalmat nyernek azok, kik ő iránta való szeretetből s a szenvedő lelkek iránti gyöngédségből minden elégtételeiktől megfosztották magukat. Írva van, hogy a szeretet eltakarja a bűnöket; hogy az alamizsna megszabadít a haláltól; már pedig van-e szebb alamizsna, mint a lelki alamizsna, melyben valaki nem csak fölöslegét adja oda, hanem összes elégtételeit, melyekkel bír? Valaki talán ellenvethetné, hogy Isten nem gyakorolhat még sem irgalmasságot az ilyennel, mert midőn elégtételről van szó, akkor a mi Urunk kénytelen elhallgattatni irgalmassága szavát s szabad folyást engedni igazságának. De hát nincs-e elég módja Istennek arra, hogy rajtunk segítsen, hogy kikerültesse velünk a tisztítóhelyet az ő igazsága elévülhetetlen jogainak sérelme nélkül? Íme három mód, mi első pillanatra eszembe jön: 1. Szeretetünk jutalmául adhat nekünk sok oly kiváló kegyelmet, melyekkel kikerülhetünk oly vétkeket, miket a nélkül elkövettünk volna; már pedig ezen vétkekért bűnhődnünk kellett volna vagy ezen, vagy a más világon, tehát így megszabadít jövendőbeli bűnhődésünktől. 2. Adhat szívünkbe halálunk óráján oly tökéletes szeretetett oly élénk bánatot, mely elegendő arra, hogy általa megnyerjük összes adósságaink teljes elengedését. Tudjuk a kinyilatkoztatásból, hogy ez történt sok bűnbánó szenttel. Az evangéliumban ott van a megtérő lator példája, ki oly bűnös élet után, még aznap bement a választottak békességébe: hodie mecum eris in paradiso. 3. Sugalmazhatja az általunk kimentett tisztítóhelybeli lelkeknek, hogy hathatósan jöjjenek segítségünkre imáik által, még halálunk után is; ugyanezen gondolatot ébresztheti fel barátainkban, kiket a földön hátrahagytunk. Lehet, hogy néhány óra alatt ezek többet tehetnek érettünk, mint a mennyit mi tehettünk volna magunkért teljes életünkben. Tehát nem vakmerő bizodalom az, ha ezt reméljük, hogy így lesz; sok kinyilatkoztatásból láttuk, hogy Isten meg szokta büntetni azokat, kik önzésből elfeledkeznek ezen lelkek segéléséről, de mivel irgalmassága nagyobb, mint igazsága, azért nem kételkedhetünk arról sem, hogy annak buzgóságát — ki mindenét oda ajándékozta — meg fogja jutalmazni, halála után sok imát és segélyt fog rá alkalmazni. Ezen és más okokból, melyeket most már mellőznöm kell, Munford atya azt következteti, hogy azoknak, kik egyenes és tiszta szándékkal viszik végbe összes elégtételeinknek a tisztítóhelybeli lelkek javára való egyetemleges odaajándékozását, remélniük lehet, hogy teljesen mentve lesznek a tisztítóhelytől vagy legalább is nagyon rövid ideig fognak ott tartózkodni, sokkal rövidebb ideig, mint ha ezen elégtételeiket megtartották volna a maguk részére; sőt mi több, életük folyamán sokkal könnyebben megnyerhetik Istentől azon kegyelmeket, melyeket tőle a maguk vagy mások részére kérnek; a mennyben pedig ezen ajándékuk által a dicsőségnek magasabb fokára fognak emeltetni, mint a minőre a nélkül joguk lett volna. Ez elegendő arra, hogy ily hősi fogadalomra elhatározzák magukat azok is, kik nagyon aggódnak saját érdekeikért. Mindazonáltal, megvallom, nincs ínyemre az ilyen indító ok az ilyen teljesen önzetlen cselekménynél, mint a minő ez is. Kitűzött czélom volt, megfelelni a hittudósok ellenvetéseire, de legfőbb czélom volt, hogy minden számításon felül emelkedve, előmozdítsam a legnagyobb érdeket, melynek minden cselekedeteink felett uralkodnia kell s a mi nem más, mint: Isten dicsősége, mi e szegény lelkek kiszabadítása által előmozdíttatik. Ha hosszabb vagy rövidebb ideig a tisztítóhelyen vagyok, ez az én ügyem; — de, hogy Isten dicsőségének előmozdítását szolgáljam az által, hogy e szegény lelkeket az ő dicsőségének birtokába juttassam: ez a legtöbb érdek. Különben pedig oda irányozom tekintetemet az én Mesteremnek irgalmasságára és igazságára; még bosszuló pallosának reám sújtó csapása alatt is áldom őt: Etiam si occiderit me, benedicam illi! Befejezésül megemlítem még azon kiváltságokat, melyeket a pápák azoknak engedélyeztek kik ily hősi fogadalmat tesznek. 1. Mindazon búcsúk, melyeket az ily fogadalmat tevők megnyerni iparkodnak, tényleg alkalmazhatók lesznek a megholtakra, még ha ellenkezőleg nyilatkoznék is a búcsút engedélyező pápai bulla. 2. Minden hétfőn áldozás nélkül is teljes búcsút nyerhetnek, ha a szentmisén ájtatosan jelen lévén, ott a megholtakért imádkoznak. Azok, kik elfoglaltatásuk miatt akadályozva lévén, a hétfői misén meg nem jelenhetnek, ugyanezen búcsút megnyerhetik a vasárnapi misén való megjelenésük által. 3. Valahányszor áldoznak, teljes búcsút nyerhetnek a rendes feltételek mellett, ha t. i. egy templomot meglátogatnak s ott a pápa szándékára imádkoznak. 4. Ha papok, akkor minden napra oltárkiváltságot élveznek; ez személyi kiváltsága a papnak, melyet magával visz bármely oltárhoz, a melynél misézik. 5. A gyermekek, kik még nem végezték első áldozásukat, a betegek, az aggastyánok s a kik a templomtól távol vidéken laknak, szintén megnyerhetik ezen búcsúkat áldozás nélkül is, ha meggyónnak s a pápa szándékára imádkoznak s az áldozást pótolják valamely más ájtatossági cselekedettel, melyet nekik gyóntatójuk kijelöl.

Teljes könyv letölthető: https://drive.google.com/open?id=1W2yCtdWPgb9pbLIXMNoVFSSfgGtRPP0B

 

Mater Vincentia és a tisztítótűz

A soproni Orsolyita zárdában élt teljes alázatban egy stigmatizált nővér (1852-1902), aki éppen alázatossága miatt, amely a sírig elkísérte, az 1940-es évekig ismeretlen maradt. Az alábbi kis bejegyzés az ő tisztítótűzzel kapcsolatos megtapasztalásairól szól. -  a...

Jótettek egyesítése Jézus érdemeivel

A keresztény misztikában gyakran előforduló felhívás, hogy egyesítsük napi cselekedeteinket, imáinkat Jézus érdemeivel és áldozatával és így ajánljuk fel azt Szűzanyán keresztül a mennyei Atyának, mert csakis ebben a formában lesz engesztelő értéke és így szerezhetünk...

Medjugorjei felajánló imák

1983. november 28-án, az egyik medjugorje látnok, Jelena, két imádságot kapott a Szűzanyától, hogy ossza meg a világgal. Azt mondta, hogy ez a két ima különleges mert közvetlenül a mennyből jött. Miasszonyunk szeretné ha naponta imádkoznánk, amikor tudjuk. Felajánlás...

Szent Schäffer Anna és a tisztítótűzben szenvedő lelkek

Szent Schäffer Anna (1882-1925) német származású stigmatizált misztikus engesztelő, III.rendi ferences.  XVI. Benedek pápa 2012-ben szentté avatta. Annában apostoli tűz lobogott. Szenvedése, béketűrése Krisztus iránti szeretetből és a lelkek megmentése utáni vágyból...

Neumann Teréz és a tisztítótűzben szenvedő lelkek

Therese Neumann, más néven Konnersreuthi Neumann Teréz (Konnersreuth, 1898. április 9. – 1962. szeptember 18.) a legismertebb női stigmatizált volt.  Teréz sokat imádkozik és vállal szenvedést a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, s mondja is, hogy már sokat közülök...

Emmerick Anna Katalin és a tisztítótűzben szenvedő lelkek

A segítségnyújtás szükségessége és különböző formái Szomorú, hogy most oly kevéssé segítünk a szenvedő lelkeknek. Pedig a nyomorúságuk oly nagy, és magukon nem tudnak segíteni. Ha pedig valaki imádkozik értük, valamit szenved értük, alamizsnát ad értük, az azonnal a...

Szent Charbel és a tisztítótűzben szenvedő lelkek

Egy alkalommal Charbel atya rengetegszer keresztet vetett magára... Az egyik testvér megkérdezte tőle: – Mesterem Charbel atya! Szokásával ellentétben miért sokszorozza meg ma ennyire a keresztvetést? Talán valami nagy haszna van, ha ezt csinálja? Charbel atya...

Különösen hatásos felajánló imák

Reggel Jézusom, teljes szívemből egyesülök mindazon szentmisékkel, amelyeket az egészen földkerekségen ma bemutatnak; Szent Szíved Szándékaival egyesülve ajánlom fel őket és a b. Szűz Mária szeplőtelen Szíve által kérlek: Minden szentmisében tartsd fenn számomra szent...

A Rózsafüzér HATÁSA a tisztítótűzben szenvedő lelkekre

Oltáriszentségről nevezett Franciska anya Nagy haszonnal lehet imádkozni a rózsafüzért, vagyis olvasót is a megholtak enyhülésére. A tisztítóhelybeli lelkek jól tudják ennek hathatósságát. Az  Oltáriszentségről nevezett Franciska anyának életleírásában olvassuk, hogy...

Szeretetláng és a tisztítótűzbeli lelkek

  A Szeretetláng lelki naplóból idézve: A Szűzanya szavai: „Az Üdvözlégybe foglaljátok bele ezt a kérést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! (IV/36) Megadom azt a kegyelmet, hogy bármikor Szeretetlángomra hivatkoztok és három Üdvözlégyet...

Gyakran tanácsolta, hogy bocsássunk meg.

— Szent Bernadett

Címkék