Krisztus lelke, szentelj meg minket!
Krisztus teste, üdvözíts minket!
Krisztus vére, ihless meg minket!
Krisztus oldalából kifolyó víz,
moss tisztára minket!
Krisztus kínszenvedése, erősíts meg minket!
Ó, jóságos Jézus, hallgass meg minket!
Szent sebeidbe rejts el minket!
Ne engedd, hogy elszakadjunk tőled!
A gonosz ellenségtől oltalmazz minket!
Halálom óráján hívj magadhoz minket!
Add, hogy eljussunk hozzád,
és szentjeiddel dicsérjünk téged,
mindörökkön-örökké.
Ámen.
Az Úr évek óta kéri, hogy „ahol eddig még nem vált szokássá, váljon azzá a hívek imája: Krisztus lelke szentelj meg minket… Kéri, hogy ezen imafohászokat többes számban mondjuk. Elmagyarázta, a nővérnek látomásban be is mutatta, mi a különbség az engem ill. a minket szóhasználat között. Ha azt mondjuk, „engem”, akkor a kegyelem működik a kérésnek megfelelően egy emberre. Amikor azt mondjuk, „minket”, akkor a föld hátán élő minden ember részesül a kegyelemben, az is, aki Jézusnak még a nevét sem hallotta. Kérte az Úr Jézus, hogy ezeket az imafohászokat mondják a hívek közösen a szentáldozás befejezése után, a miséző papnak elég csak elkezdenie. Kegyelmeket nyerünk el minden embertestvérünk részére akkor is, ha magunkban, egyedül, jártunkban-keltünkben – lelkiáldozásként – elimádkozzuk a Krisztus lelke… kezdetű fohászokat.
Jézus: „Az imafohászok egyrészt engesztelésként szállnak fel a mennyei Atyához, másrészt kegyelmeket kap, tisztul általuk a világ.”
Kérte hogy ki ne hagyjuk a Krisztus lelke fohászokat mert azok annyira titokzatosak, és oly sok kegyelem nyerhetünk általa!
Forrás: Natália nővér II. kötet 143-144. oldal