A soproni Orsolyita zárdában élt teljes alázatban egy stigmatizált nővér (1852-1902), aki éppen alázatossága miatt, amely a sírig elkísérte, az 1940-es évekig ismeretlen maradt. Az alábbi kis bejegyzés az ő tisztítótűzzel kapcsolatos megtapasztalásairól szól. – a szerkesztő
Mater Vincentiáról
A gyermek Fauland Aloysiának Krisztus mint kisgyermek mutatkozott be, ezért az Olvasó előtt fekvő írás egy gyermeki lélekről szól, akit Isten már a legzsengébb korban kiválasztott, hogy misztikus adottságával az emberré lett gyermek Jézus és a Keresztrefeszített fájdalmáról tanúbizonyságot tegyen, hogy csodálatos módon kinyilatkoztassa mennyei szeretetét minden teremtmény előtt. Aloysia egész életén át végigvonul az egyesülés a gyermek Jézussal és a Megfeszített szenvedéseivel, amelyekben már gyermekkorában részesül és később tanújuk lesz.
A gyermeknek – még Krisztus tanítványai is így vélték – még nincsenek tapasztalatai az Isten országáról, pedig Jézus kijelenti: „Aki az Isten országát nem fogadja úgy, mint a gyermek, nem jut be oda.” Mater Vincentia egész életében kicsinek, szegénynek érezte magát, aki rászorul Isten ajándékaira. Teljes önátadása Istennek áldás volt az egész világra, de különösen a zárda részére, ahol rejtettségben élt. Így lehetett Isten szent akaratának beteljesítője, és valóban csodálatos az, amit véghezvitt. Olyan szívet adott neki az Úr, amellyel az egész emberiséget magához ölelte, amit lehetett, megmentett, és akin tudott, segített.
Mater Vincentia szeretettel és alázattal fogadta a misztikus élet minden kínját, hogy küldetését, a lelki élet elmélyülését ne csak a zárdában teljesítse be, hanem a jövő családanyák és családok számára is. Látomásainak célja a megváltás titkait kinyilvánítani az egyházban a laikusok számára is utat mutatva ezzel. A kapott kegyelmek és szenvedések mindig a következő gondolattal voltak telítve: „Mindent szeretetből, másokért.”
forrás: Mater Desits Ladislaa: Engesztelő szeretet, Mater Vincentia élete 8-9. oldal
A tisztítótűz leírása
Augusztus 2.: Mater Vincentia leírta a tisztítótüzet. „Lángtenger van ott. A lángok felett lebegő lelkek állnak legközelebb a szabaduláshoz. Különböző osztályokba sorolva szenvednek a lelkek. Vannak az engedetlenek, a büszkék, a kötelességüket mulasztók, az irigyek, a fösvények stb. Ha egy léleknek több bűnért kell vezekelnie, akkor egymás után több részlegbe kerül, amíg a bűneitől meg nem tisztul egészen. A tisztítótűz fokozata nem annyira a bűnök számától függ, inkább a hiba belátásától. Azok a lelkek, akik nem akarják belátni hibáikat, hosszú, nehéz szenvedésük van a tisztítóhelyen, még akkor is, ha a hibák jelentéktelenek voltak. Ezért fordul elő, hogy azok a lelkek, akikről azt hiszik, hogy szentség hírében haltak meg, már nem kapnak sok imát, mert úgy vélik, nincsenek a tisztítótűzben, pedig ők gyakran tovább maradnak ott, mint mások, mert olyan hibájuk volt, amelyet nem láttak be. Akik hibájukat eltakarják, s nem vezekelnek értük, hosszadalmasan szenvednek a tisztítótűzben. Tekintsünk mindent a hit világánál, s ne keressünk emberi indító okokat. A legtöbb belátatlan hiba abból származik, hogy nem tekintjük Isten rendelésének azt, amit az emberek közvetítésével küld ránk.”
Augusztus 3.: „Egy szegénylélekért kellett dolgoznom távol egy idegen házban. Szobát súroltam, tisztogattam. A lélek közben nem tágított mellőlem. Ezután sok-sok szegénylélek jött hozzám nagyon alázatosan, és esendően kértek segítséget – szinte leírhatatlan a látvány. Voltak köztük papok, szerzetesek világi ruhában – ez számukra igen megalázó volt. Elhunyt nővéreink rendszerint egymásért kértek tőlem imát. A segítségért cserébe gyakran ajánlottak ellenszolgálatot.”
Augusztus 5.: „Egy csodaszép templomban voltam, és egy magas rangú hölgyért kellett imádkoznom. Ez az asszony mellettem térdelt. Nagy lelki szenvedése lehetett. Igen vágyódtam a szentáldozásra. Az Úr megjelent és azt mondta: »Gyermekem, hiszen te később a nővérekkel együtt vehetsz engem magadhoz. Annak te jobban fogsz örülni.«”
Mater Marianna és Mater Hermana
Augusztus 6.: „Ma a mi apácáink voltak nálam: Mater Marianna és Mater Hermana. (A két elhunytat pontosan leírta, bár nem ismerte őket életükben. Mindketten előbb haltak meg, mint ahogy Vinci a zárdába jött. Mater Marianna 1880-ban, Mater Hermana 1865-ben.) Mater Marianna hozzám lépett és segítséget kért, de nem magának, hanem Mater Hermanának: »Nem magamnak kérek, hanem neki! – szólt Mater Hermanára mutatva. Szenvedj helyette egy kicsit, hogy már egyszer kiszabaduljon!« Utána bátorítólag hozzátette, hogy engem kedvre hangoljon: »Mert tudod, a földön egy napot szenvedni többet ér, mint négy évig a tisztítóhelyen.« Megígértem, hogy tőlem telhetőleg mindent megteszek érte.”
Augusztus 7-én vasárnap Vincentia elmondta Mater Marianna és Mater Hermana látogatását. Már aznap este jöttek is a beígért és felajánlott szenvedések. Vincentia extázisba esett, úgy tűnt, mintha parázson feküdne, mégis fázott. Nyelve kemény lett a szomjúságtól, enyhíteni nem lehetett rajta. A Jézus Szíve Ünnep óta (június 16.) egyébként sem tudott magához venni semmi féle folyadékot, sem gyógyszert nem lehetett neki beadni. Tagjai is merevek voltak, nem tudta őket mozgatni: keze, lába mintha néhány helyen el is törött volna. Fejében szúrásokat érzett, háta úgy fájt, mintha tüzes rostélyon izzana. Így feküdt enyhület és vigasz nélkül. Még a szentáldozásról is le kellett reggelenként mondania. Kérdezősködni akartunk a lelkiatyánál, hogy mit tehetnénk érte, de ő nem volt itthon. Vinci azzal nyugtatgatott minket, hogy ennek így kellett történnie, hogy a szegénylélek (Mater Hermana) minél hamarabb szabaduljon a szenvedésből. Ha fájdalmai felől érdeklődtünk, néha választ sem tudott adni merev nyelve miatt. Ha néha mégis sikerült beszélni, akkor a szenvedéssel kapcsolatos kérdéseinkre válaszolt. Elmondta, mennyit szenved, de hozzátette:
– Ó, ez még semmi annak a szegényléleknek a szenvedéseihez képest, amit az szenved. Ő sokat, nagyon sokat szenved.
– Hol vagy most?
– Lent vagyok a föld alatt, egy veremben.
– Talán a mi kriptánkban? – kérdeztem.
– Ó nem, ahol én most vagyok, az egy sötét, dohos sír, az apácák kriptája sokkal szebb. Itt minden nagyon nedves és hideg. Csak két deszka véd. Egész egyedül vagyok.
Ez az állapot két nap és két éjen át tartott (vasárnap és hétfőn). Reggel felé szenvedései enyhültek. Utána eljött hozzá Mater Hermana, hogy megköszönje neki szabadulását. Körüljárt vele a házban és körülbelül e szavakkal búcsúzott tőle: „Zárdánk szenvedő lelkeire nézve nagy szerencse, hogy Vinci itt van a kolostorban.”
Augusztus 9-én frissen és egészségesen ment le a szentáldozáshoz, […]
Augusztus 10-én elhunyt gyóntatónk (Vály) kérte imáját. Mater Vincentia átvette szenvedéseit és ugyanazokat a kínokat élte át, amelyeket Mater Hermanáért is felajánlott. Szombaton, 12-én közösen imádkoztuk érte a zsoltárokat. Vinci is részt vett ezen, de utána mindjárt le kellett feküdnie. Teljesen mozdulatlanná vált, csak halk sóhajtás jelezte szenvedését. Így feküdt egész éjszaka azon a helyen, ahol a pap megjelent neki – egy kopár helyen, de nem a föld alatt. A szenvedések elmúltával újra megjelent neki a pap, hogy köszönetét mondjon a segítségért. […]
Szűz Mária mennybevétele – A nagy szabadulás
Augusztus 14-én előre látta, kit milyen szenvedés fog érni. Ez igen fájdalmas volt az ő együttérző szívének. Pontosan leírta a szenvedéseiket, s azok be is következtek. Egy részüket sokszor magára vállalta. Gyakran kérte, hogy imádkozzunk ezért vagy azért a személyért, hogy Isten látogatása ne legyen számára annyira nehéz. Az ilyen látomásai sokszor hetekkel, hónapokkal megelőzték az illetők szenvedéseit.
Augusztus 15.: Szűz Mária mennybevitele. E kegyelemteljes ünnepen huszonhárom elhunyt apácánk szabadult ki a tisztítótűzből. Egészen különös módon tudtuk meg ezt, s talán egyedüli eset az egyházban. Mater Vincentia extázisbán volt, szeme csukva. Egy listán elhunyt nővéreink neve szerepelt. Vinci az előtte fekvő papíron végighúzta ujját a megholtak nevén, és azonnal tudta, hogy az illető szenved-e még, vagy már az égi boldogságban van. „Ez szegénylélek, vagy ennek még egy darabig szenvednie kell.” – mondta. Máskor meg: „Ez mélyen, mélyen van ”, s közben úgy sóhajtozott, mint egy kisgyermek. Amikor azt mondta valakire, hogy: „Ez nem szegénylélek!”, akkor égi mosoly töltötte el arcát, összehajtogatta a papírszeletet és e szavakkal: „Ez jó” – keblére rejtette. Sohasem tévedett, nem mondott ellent önmagának – ez lehetetlen lett volna, ha természetes úton ismerte volna fel. Ha ugyanazt a cédulát kapta, amely már az előbb kezében volt, de más névvel, akkor kijavította, körülbelül így: „Nem ez a szegénylélek!” Mindig az igazi (első) feleletet adta, akár nagy vagy kicsi papírra volt írva, akár tintával vagy ceruzával. Ha azonos nevű szegény lelkek voltak a papíron, mint például Mater Augusztina, akkor azt válaszolta, amit én elvártam – holott nem árultam el neki, melyik Augusztinára gondolok aztán részletezte: „Ez a Mater Augusztina már nem szenved, a korábban elhunyt Augusztinának még van szenvedni valója.” Azonos nevű személyek esetében sem tévedett soha.
Amikor a néhány éve elhunyt laikus nővérünk, Nepomuka nevét írtuk fel, rögtön ezt mondta: „Ez nem szegénylélek.” Egyszer éber állapotban adtuk neki Nepomuka nővér fényképét. Nem mondtuk meg, hogy kit ábrázol. Ő megérezte, egyszerre nagy öröm fogta el és azt mondta: „Ez egy üdvözölt lélek!” Azzal keblére akarta rejteni a képet. Mater Ágnes bátyjáról régen nem kapott a család hírt. Azt hitték, meghalt, ezért felírtam a nevét egy papírra, és megkérdeztem Vincitől, nincs-e a tisztítóhelyen. Vinci kivette kezemből a cédulát és azt mondta: „Ő nem szegénylélek, még él.” Ágnes nővér arcán kételkedés tükröződött. Rokonai körülbelül másfél év múlva írták meg neki, hogy holtnak vélt bátyja él, és hollétéről is tudomást szereztek. (Ugyanezek a dolgok olvashatók Emmerich Katalinnál is. Megérezte és tudta, milyen lelki sorsa van annak, akinek a képmását vagy nevét a kezébe adták.)
Augusztus 16.: Ma négyen szabadultak ki elhunyt apácáink közül a tisztítótűzből. Naponta imádkozzuk értük a zsoltárokat. Vincentia szerint ez igen hathatós eszköz a lelkek kiszabadítására. Egy bizonyos újoncnőért is kellett szenvednie. Ez a szenvedés háromszor ismétlődött.
forrás: Mater Desits Ladislaa: Engesztelő szeretet, Mater Vincentia élete 88-95. oldal