Remete Szent Antal küzdelme a démonokkal

2024. jan | szentek

remete a sivatagban imádkozik

Ez a bejegyzés Kovács Gábor atya hanganyagának felhasználásával készült, ami a Kerub sorozat/ Démonparádé címet viseli és Remete Szent Antal küzdelmeiről szól, melyet Szent Atanáz írt meg hiteles életrajzában. [PDF] A bejegyzés rövidítve és szerkeszett formában használja fel a hanganyagot. A teljes anyag meghallgatható. – a szerk.

Remete Szent Antal életrajzának forrása

Az egyház szent remetéi közül, akik magányba vonultak, hogy életüket teljesen Istennek szenteljék Remete Szent Antal a leghíresebb kb. 250-ben született és 355-ben halt meg Egyiptomban. Életrajzát Szent Atanáz írta meg. Ez a mű fontos összegzése a démoni működés megtapasztalásának. Atanáz a híres egyházatya, aki 373-ban halt meg. Az igaz hit védelmezője az ariánusokkal szemben, személyesen ismerte Antalt, és száműzetése idején egy darabig maga is a pusztai remeték életét élte, ezért az amit Antalról írt, bár nem mentes a didaktikus célból beillesztett részletektől, fő adataiban és spirituális tanításában feltétlenül hiteles.

Remete Szent Antal fiatalkori harcai

Az életrajz elmondja, hogy amikor Antal vagyonáról lemondva aszketikus életet kezdett faluján kívül, a sátán bevetette ellene mindazt, amit művelni szokott. Először felidézte Antal elméjében a vagyont, a húgáról való gondoskodást, a családi kapcsolatokat, a birtoklásvágyat, a dicsőségszomjat, az evés gyönyörűségeit, az élet mindenféle kellemességét az erényt kemény nehézségeit, a rá váró hosszan tartó erőfeszítést, a test betegségeit, a gondolatok nagy viharát támasztotta elméjében – mondja az életrajz, amivel el akarta vonni helyes elhatározásából. Azonban Antal „hitével felbukfenceztette és állandó imájával elbuktatta”.

A kísértő újabb próbálkozásai

Ekkor a kísértő bizalmát a köldök körüli dolgokba vetette. Ostrom alá vette az ifjút, éjszaka is támadta, de nappal is annyira állandóan zaklatta, hogy akik Antalt látták érzékelték a folyamatban lévő szellemi párbajt. Antal elméjében rajzottak a szexuális képzetek, ő viszont addig imádkozott, amíg alább nem hagytak. Miközben új és új vágyak és késztetések jelentek meg lelki világában, Antal hittel és böjttel bástyázta körül testét – ahogy az életrajz mondja. Akkor a démon még azt is megtette, hogy csodaszép nő alakját vette föl éjszaka és úgy próbálta elcsábítani Antalt. A fiatalember Krisztusra gondolt szívében és az iránta kötelező nemességre és a lélek szellemi jellegét mérlegelve „kioltotta azon a másik megtévesztésének zsarátnokát”. Amikor az élvezet édessége jelent meg tudatában, ő felidézte képzeletében a tüzet és férget, amely a bűnös testének fenyítéke. Valamint, hogy férgük nem pusztul el és tüzük nem alszik ki. (Jud 16,17, Mk 9,48) Mindebben együttműködött vele az Úr, aki testet vett magára értünk és megadta a testnek a győzelmet a sátán fölött, hogy mindenki, aki így áll ki a küzdelemre mondhassa: Nem én, hanem Isten kegyelme velem.

szerzetes imádkozik

A paráznaság démonának panasza

Miután azonban a remete minden kísértésben kitartott, egyszer egy fekete gyereket látott, aki hallható szóval mondta: már sok embert rászedtem és a legtöbbet leterítettem, most viszont vereséget szenvedtem. Antal megkérdezte: – Ki vagy te, aki így beszélsz hozzám? A látomás válaszolt: – Én a paráznaság barátja vagyok. Az ifjakkal szemben én foglalom el ezeket a lesállásokat és megszállom őket, ezért a paráznaság szellemének hívnak. Hányat tévesztettem meg, akik megtartóztatók akartak lenni?! Hányat tettem képmutatóvá izgatásomban?! Én vagyok az, aki annyiszor zaklattalak és te mindannyiszor eltaszítottál magadtól. Antal, szívében hálát adva az Úrnak felbátorodott és így beszélt a démonhoz: – Valóban nagyon megvetendő vagy, és mert fekete szellem vagy és gyönge vagy mint egy gyermek már nem törődőm veled, mert az Úr az én segítőm és én lenézhetem ellenségeimet. (Zsolt 118,7) A fekete fickó megfutott és nem merte többet zaklatni Antalt. Remete Szent Antal, a hit, az imádság és a böjt fegyverével sikerrel küzdött a paráznaság szelleme ellen, saját testét fékezte meg, de ezzel a démont győzte le. Mint Atanáz mondja, ez nem annyira Antal győzelme volt, mint az Üdvözítő győzelme Antalban. Mert Jézus elkárhoztatta a bűnt a testben, hogy a törvény rendelése beteljesedjék mibennünk, akik nem élünk test szerint, hanem lélek szerint. (Róm 8,3-4)

Remete Szent Antal aszkézise

 Antal a győzelem után sem lazított aszkézisén, de az ellenség sem hagyott fel megrontására irányuló terveivel, hiszen ő mint ordító oroszlán körüljár, keresve kit nyeljen el. (1Pét 5,8) A remete mindent megtett, hogy felöltse Isten fegyverzetét és megállhasson az ördög cselvetéseivel szemben. (Ef 6,11) Egész éjszakákat virrasztott át imádságban, nem egyszer többet is egymás után. Napjában legföljebb egyszer evett, de sokszor csak másnaponként, sőt negyednaponként és mindig csak kenyeret és sót. Egy gyékényen, de gyakrabban a puszta földön aludt.

A sírbolt

Megerősödve az imádságban és önmegtagadásban korábbi tartózkodási helyéről egy temetőbe költözött, távolabb a falutól. Bement egy sírboltba és magára zárta az ajtót. Emlékeznünk kell arra, hogy a gerezai megszállott a sírboltokban lakott. (Lk 8,27) A sírok az ókori képzeletvilágban úgy élnek, mint a démonok lakóhelyei, aligha teljesen alaptalanul, hiszen a halál és a gonosz hatalma között mély összefüggés van, a halál pedig a sátán irigységéből jött a világba. (Bölcs 2,24) A sírboltba költöző Antal, mint egy saját lakóhelyén kereste föl és párbajra hívta ki az ellenséget. A sátán válaszolt a kihívásra. „Egyik éjszaka – írja Atanáz, démonok hadával ment hozzá és úgy megverte őt, hogy kínoktól hangtalanul terült el a földön. Biztosított róla, fájdalmai oly hevesek voltak, hogy ilyen kínokat emberi verés soha nem képes okozni.” Amikor eljött, azaz ismerőse, akit Antal megkért, hogy a sírboltban való tartózkodása idején lássa el őt kenyérrel, ott látta őt halottként feküdni a földön. Fölnyalábolta Antal élettelen testét bevitte a faluba és kiterítette a templomban, mint halottat. A rokonok és falubeliek köréjegyűltek és siratták. Éjfélre, a virrasztókat elnyomta az álom. Antal szeme viszont kinyílott, mert nem halt bele a kínzásba csak halálosan kimerült.

remete szent antal imádkozik

A harc folytatása

Körültekintve azt látta, hogy barátja, akire élelmezését bízta ébren van. Intett neki és amikor az hozzá ment arra kérte, vigye vissza a sírboltba, óvatosan, hogy az alvók föl ne ébredjenek. A párbaj még nem ért véget. Antal győzni akart. Megint egyedül maradt a sírban magára zárva az ajtót. Gyönge volt a lábára állni, a földön ülve imádkozott.

Azután felkiáltott: – Itt vagyok én Antal nem félek verésetektől még ha sokkal jobban meg is vertek, semmi nem választ el engem Krisztus szeretetétől, azzal énekelni kezdte a zsoltárt: ha táborok kelnek is ellenem, nem ijed meg szívem, ha harc támad is ellenem, akkor is reménykedem. (Zsolt 27,3)

Jézus szava: Ne félj, csak higgy! (Mk 5,36) Isten megengedte, hogy a démonok megkínozzák Antalt, de nem engedte meg, hogy Antal megrémüljön tőlük és ez a győzelem titka. Szeghy Ernő atya írja valahol, hogy démoni jelenésekkel szemben az egyetlen igazán célszerű eljárás: a hideg, megvető, semmibevevő magatartás. Minthogy az elszenvedett fizikai bántalmazás nem tudta elbátortalanítani Antalt, a szellemi ellenség új fegyverhez nyúlt.

A harc fokozódik

 A sötétség hatalmai, azon az éjszakán akkora a zajt keltettek, hogy szinte beleremegett az egész hely, mintha a falak megrepedtek volna, úgy tűnt, hogy rajtuk keresztül alakok jelennek meg. A remete behatoló vadállatokat látott. A kis helyiség tele lett oroszlánokkal, leopárdokkal, bikákkal, viperákkal és egyéb mérges kígyókkal, skorpiókkal, farkasokkal. Ezek hangot adtak és mozogtak az oroszlán üvöltött és támadóan közeledett, a bika öklelni készült, a kígyó a remete felé kúszott, a farkas feléje ugrott, tajtékzottak féktelen dühükben és borzalmas bőgés, sziszegés, ordítást töltötte be a levegőt. De a vadállatok nem érték el Antalt. Az aszkéta a földön feküdt, körülötte az iszonyú látomás és közben testében még erősebb fájdalmakat érzett, mint amikor a démonok ütlegelték. Fizikailag nem volt ereje, de lélekben kitartott és azt mondta a szemlélt alakoknak:

Ha valami erőtök volna közületek egynek is elég volna idejönnie, mivel azonban az Úr megfosztott titeket az erőtöktől ezért próbáltok engem sokaságotokkal megijeszteni, gyöngeségetek nyilvánul meg abban, hogy állatok alakját utánozzátok. Látva, hogy a fenevadak nem férnek hozzá kijelentette:

– Ha képesek volnátok rá, ha volna hatalmatok fölöttem, nem csak próbálkoznátok, hanem meg is támadnátok engem. De ha képtelenek vagytok rá, minek lármáztok itt hiába. A mi számunkra biztos fal és lepecsételt zár, az Úrba vetett hit.

A harc vége

A szörnyalakok dühöngtek, és tehetetlen próbálkozásaik közepette fogukat vicsorították, az imádkozó férfi tekintete fektében fölfelé irányult, egyszerre mintha megnyílt volna a mennyezet, fény hatolt a helyiségbe, a démonok eltűntek, testi fájdalmai, egy pillanat alatt abbamaradtak, a falak ismét sértetlenül álltak helyükön. A remete a Szentséges jelenlétét érezte.

– Hol voltál? – kérdezte, miért nem jelentél meg már az elején, hogy megszűntek volna kínjaim?

És válaszolt egy hang:

Antal, itt voltam, csak arra vártam, hogy lássam küzdelmedet.

Antal, imádkozott, ereje lassan visszatért, ezt a csatát is megnyerte. Másnap elhagyta a sírboltot. Új harcok várták.

szerzetes imádkozik

Konklúzió

Aki mindezt legendaként olvassa téved, vannak remete életrajzok, amelyek valóban legendás jellegű szent novellák az Atanázféle életrajzról azonban ma már kétségtelen, hogy valóban a Szent Atanáz, az alexandriai pátriárka műve, nem csupán neki tulajdonították. Márpedig ő kortársa és személyes ismerőse volt Szent Antalnak. A művelt teológus a maga módján adja elő az írástudatlan kopt remete történetét, pedagógiai célkitűzése kiolvasható a szövegből, de nincs kétség arról, hogy hűséges krónikásként megtörtént eseményeket beszél el. Lehet igazság abban a gondolatban, hogy a vadállat alakok egyiptomi istenségeknek feleltek meg, a remete a pogányság démonaival vette fel a küzdelmet. A történeten elgondolkodhatunk, ha azt olvassuk, hogy a démonok megverik Remete Szent Antalt. Ez furcsán hat racionalizmuson edződött tudatunkra. Nem mitológiával van dolgunk, vagy legjobb esetben pszichikai hatások képi ábrázolásával? Határozattan és világosan ki kell jelenteni, hogy a démonok vagy általánosabban az angyalok akár jók akár rosszak, tudnak hatni az anyagra. A misztikusok életében egyáltalán nem ismeretlenek az ilyen jelenségek. A démonok Sziénai Szent Katalint is ütlegelték, Kölni Boldog Krisztinát sokféle módon kínozták, Avilai Szent Terézt is gyötörték, Vianney Szent Jánost zajokkal zaklatták és egyszer ágyastul kirángatták a szoba közepére, Szent Padre Piót pedig élő kortársak tanúsága szerint, úgy összeverték, hogy az arca tele volt véraláfutásokkal. Az angyalok nem mindenhatók, az anyag nem engedelmeskedik nekik korlátlanul. Más tészta azonban az, hogy az angyaloknak szellemi erejük, eszmei hatósugaruk van. Ezzel nem csupán egymásra vagy az emberi pszichére tudnak hatni eszméket, gondolatokat sugallva, hanem az értelmetlen anyagra is. Az anyagnak is van szellemi háttere. Ezért lehet eszmékkel megközelíteni az anyagi valóságot. Ezért lehetséges egyáltalán természettudomány. Mi több, van a fizikának olyan területe, ahol az emberi képzelet felmondja a szolgálatot, kizárólag a képletekben kifejezett eszmék írják le a valóságot Az anyag eltűnt megmaradt az egyenlet – mondják. A materiális teremtmény, így az emberi test is a benne működő eszmék révén különböző szellemi teremtmények jó és rossz angyalok hatósugarába eshet, benne az illető szellemi lények fizikai tevékenységet fejthetnek ki. Ez a hatás csak ritkán rendkívüli. Antalnál rendkívüli volt, de nem azért ismertettem élményeit, hogy hasonlókat várjunk, hanem azért, hogy lássuk a hétköznapi dolgok szellemi hátterét. Megnyugtatásul mondom a démon nem tehet ellenünk semmit, a mindenható Isten engedélye nélkül, ő pedig nem tesz ki bennünket nagyobb próbáknak mint amilyeneket bölcsessége és szeretete jónak lát. Isten hűséges és nem engedi meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést. (1Kor10, 13)

forrás: Kovács Gábor atya https://hagiosz.hu/?q=node/1073

A képek Dall-e 3 Ai segítségével készültek.

További érdekes videó egy mai remetével, aki Szent Antal nyomában jár: https://www.youtube.com/watch?v=CMyyUVXKOrI&ab_channel=LimangSiglo

„Nagyon szeresse a Jóistent! Mily boldogok a lelkek, akik ezt a kincset birtokolják! ”

— Kézirat a Purgatóriumról

Címkék