Egy éjjel meglátogatott egyik, két hónapja meghalt nővérünk. Az első kórus tagja volt. Rémséges állapotban láttam, lángok közt, fájdalmasan eltorzult arccal. Rövid ideig láttam, aztán eltűnt. Borzalom járta át a lelkemet, mert nem tudtam, hol szenvedhet, a
tisztítótűzben-e, vagy a
pokolban, mégis megdupláztam imáimat érte. A következő éjjel újra eljött, de még rémesebb állapotban láttam, még szörnyűbb lángok közt, kétségbeesett arccal. Csodálkoztam, hogy az érte mondott imám ellenére az állapota még szörnyűbb, s megkérdeztem: ,,Semmit sem segítettek rajtad imáim?” – Azt válaszolta, hogy semmit sem segítettek, és nem is fognak segíteni. – Tovább kérdeztem: ,,S az egész Kongregáció érted mondott imái sem segítettek?” Azt válaszolta, hogy nem. ,,Ezek az imák más lelkek javára szolgáltak.” – Ekkor arra kértem: ha az imáim nem segítenek a nővérnek, akkor ne jöjjön hozzám. Azonnal eltűnt. Én azonban nem hagytam abba érte az imát. Némi idő elteltével újra eljött egy éjjel, de most már egészen más állapotban. Nem vették körül a lángok, az arca ragyogott, szeme örömtől fénylett, s azt mondta, hogy igazi felebaráti szeretet van bennem, hogy sok lélek hasznát vette az imáimnak, s arra ösztönzött, hogy ne hagyjam abba az imádságot a tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Azt is mondta, hogy ő már nem sokáig marad a tisztítótűzben. Isten ítéletei sajátságosak.
(Napló 58) – 36.oldal————————
Rövidesen megbetegedtem. A drága főnöknő két másik nővérrel együtt elküldött vakációra Skolimówba, nem messze Varsótól. Ebben az időben megkérdeztem Jézustól, kiért kell még imádkoznom? Jézus azt válaszolta, hogy majd a következő éjjel megmondja, kiért kell imádkoznom.
Megpillantottam Őrangyalomat, aki utasított, hogy kövessem őt. Hirtelen ködös, tűzzel teli helyiségben találtam magam, melyben sok szenvedő lélek volt.
Ezek a lelkek szívből imádkoznak, de ez nem használ nekik. Csak mi tudunk rajtuk segíteni. Az őket égető lángok engem nem érintettek. Őrangyalom egy pillanatra sem hagyott el. Megkérdeztem a lelkeket, hogy mi az, ami a legnagyobb szenvedést okozza nekik. Egyöntetűen azt válaszolták, hogy
legnagyobb szenvedés számukra az Isten utáni vágyódásuk. Láttam a Szűzanyát, amint meglátogatta ezeket a lelkeket a tisztítótűzben. A lelkek
Tenger Csillagának nevezik Máriát. Enyhülést visz nekik. Még többet is szerettem volna velük beszélni, de őrangyalom jelezte, hogy mennünk kell. Kiléptünk ebből a
szenvedésekkel teli börtönből. Egy belső hangot hallottam, mely azt mondta:
„Irgalmam nem akarja ezt, de az igazság megköveteli.”
Ettől az időtől kezdve szorosabb kapcsolatba kerültem a szenvedő lelkekkel. (Napló 20)
Szent Fausztina: Megértettem, mily szoros kapcsolat van a lelkek életének e három szakasza közt: föld, tisztítótűz, mennyország. (Napló 594) Egy alkalommal, amikor öt perces imádásra betértem a kápolnába, s egy bizonyos lélekért imádkoztam, megértettem, hogy Isten nem mindig azért a lélekért fogadja imáinkat, akiért éppen fohászkodunk, hanem valaki másért. Így a lélek tisztítótűzben elszenvedett kínjaira nem szerzünk enyhülést, de imánk azért nem vész el. (Napló 621)
Az Úr így szólt Szent Fausztinához: „Használd fel Egyházam kincstárának valamennyi búcsúját s ajánld fel értük… Ó, ha ismernéd kínjaikat, szakadatlanul lelki alamizsnában részesítenéd őket, és segítenéd törleszteni adósságaikat igazságommal szemben.” (Napló 1226)
