Szent Schäffer Anna és a tisztítótűzben szenvedő lelkek

2021. nov | tisztítótűz

Szent Schäffer Anna

Szent Schäffer Anna (1882-1925) német származású stigmatizált misztikus engesztelő, III.rendi ferences.  XVI. Benedek pápa 2012-ben szentté avatta.

Annában apostoli tűz lobogott. Szenvedése, béketűrése Krisztus iránti szeretetből és a lelkek megmentése utáni vágyból fakadt. Isten kegyelme kiválasztotta őt arra, hogy Krisztussal együtt magát egészen feláldozza Krisztus tagjaiért.

Az Úr azokat, akik teljesen átadták magukat az isteni Fölségnek, mindig közelebb vonzza magához, úgy, hogy az engesztelés és lélekmentés kiválasztott eszközeivé teszi és szent sebhelyeinek kiváltságában részesíti őket.

Idézetek Annától:

„Én örömest hozok áldozatot, sőt magamat is teljesen föláldozom a lelketekért.”

„Mindenkin segíteni fogok, aki csak hozzám fordul, ha majd meghalok, akkor tudok segíteni.”

Kapcsolata a szenvedő lelkekkel:

„Azt álmodtam – írja 1918-ban -, hogy egy nagy templomban vagyok s a főoltár előtt térdelek a szentségi Jézus előtt. Egyszer csak fénybe borult az oltár és láttam Jézus legszentebb Szívét leírhatatlan ragyogásban és tüzes fénysugarak közepette. Nem folytattam megkezdett imámat, hanem Jézus Szívének ajánlottam sok lelket. Könyörögtem értük… S ahányszor imádkoztam valamelyikért (voltak köztük ismerősök, de ismeretlenek is), annyiszor áradt a felé a lélek felé egy-egy fénysugár, s láttam is ezeket a lelkeket. Könyörögtem: Jézusom, irgalom!… Egyszerre rendkívül sok lélek vett körül. Úgy tűnt, hogy ezek a tisztítóhelyen szenvedő lelkek. Mind kértek: Értem is! Értem is imádkozzál! Beláthatatlan sereggé növekedtek, s akkora tolongás keletkezett körülöttem, hogy ‘álmomban’ félni kezdtem, s ismét mondtam: Jézusom, irgalom! A szentségházból ismét oly fény lövellt szét, mintha az egész világot fénybe borítaná. Abban a pillanatban fölébredtem.” Anna sohasem feledkezett el a szenvedő lelkekről, állandóan gyakorolta irántuk az irgalmasság cselekedetét. „Minden szív dobbanásom és érverésem őértük legyen! Jézusom, irgalom!” Oly sokszor ‘álmodott’ a szenvedő lelkekkel, hogy – amint mondta -, nem lehet azt elsorolni.

A hetedik szoba

Ez egy hosszabb álma 1918. július 22-én.

„Mintha egy nagybeteg asszonyt látogattam volna meg. Azt mondta, menjek az ő szobájától számítva hét szobán keresztül, s az utolsóban valameddig időzzek. Megtettem… A hetedik szobához érve egy üvegajtónál megálltam. Benéztem és rengeteg embert láttam belül. Félni kezdtem. Az volt a gondolatom, hogy ezek bizonyára szenvedő lelkek. Benyitottam és így szóltam: ‘Jézusom, irgalmazz mindnyájuknak!’ Mind hálásan üdvözöltek. A sok alak közül egy még fiatalnak látszó leány sokat beszélt hozzám. Feje körül fényesség látszott, ez a többi lélektől megkülönböztette. Mintha nem szenvedett volna annyira, mint a többiek. Azt mondta, hogy földi életében a főnemességhez tartozott, és most a nyelv vétkei és hiúsága miatt kell szenvednie. Mutatta szép fogait, melyekre oly hiú volt. Megfogta jobb kezemet, szája elé tartotta, hogy érezzem, mily forró. Azt hittem, elég a kezem. Egy kicsit féltem is, és állandóan röpimákat rebegtem. Aztán megkérdeztem tőle, hogy a röpimák alkalmával érez-e valami enyhülést. Azt felelte: Ha valaki bűnbánó lélekkel imádkozza a röpimákat a szenvedő lelkekért, azok abban a pillanatban nagy vigaszt és enyhülést éreznek

Hosszú ideig mindegyikért röpimákat mondtam, mire sírtak mindannyian, csak a lány nem.

Kezemet fogva az ablakhoz vezetett és így szólt: ‘Nézd, ott kint van az elvakult világ. Mit sem tud arról, mennyit kell szenvedni minden bűnért!’ … Sok embert láttam kívül jönni-menni. Kértem, mondja meg, mire van szüksége, mert én szorgalmasan fogok imádkozni érte. De ha úgy akarja, inkább írja fel… Egy ív papírt és írószert adtam neki. Ő leült egy székre s írni kezdett.

Az első sorba azt írta: egy szentmisét. – Többet nem tudtam elolvasni… A többiek ezt látva hangosan sírtak, én pedig kértem őket, írják föl, amit kérnek. De hogy mit írtak föl, nem tudom, mert elhomályosodott az írás … Ismételten röpimákat végeztem értük, s ígértem, hogy mindegyikükért felajánlok egy-egy szentáldozást. Hálálkodtak és sírtak mind és azt mondták: „Szentáldozás, szentmiseáldozat, az Úr Jézus drága vére számunkra mérhetetlen vigasz és felüdülés!” Akkor azt gondoltam: Ideje már, hogy menjek. Körülnéztem, s a sarokban megpillantottam egy 18 évesnek látszó fiút olvasóval a kezében. Hozzá mentem s vállát megérintve megszólítottam: Nem felejtelek el téged sem, megteszem érted is azt, amit a többiekért. A fiú arca felragyogott, s nagyon köszönte segítségemet. (Ez a fiú úgy látszott, jobban szenved, mint a többiek.) A lány, akit fény vett körül, kezét nyújtotta s azt mondta: Most 12 óra van. – Én pedig: Jézusom, irgalom mindnyájuknak! Nem felejtelek el benneteket! Aztán elmentem. Felébredtem, de nem 12 óra, hanem reggel 5 óra volt.”

Tisztítóhely szenvedéseinek mértéke

 Hogy mekkorák a tisztítóhely szenvedései, arra egy 1920. júl. 25-i ‘álma’ világít rá. „Láttam egy több ével előbb meghalt ismerős asszony (Th. W.) lelkét a tisztítóhelyen. Amint szenvedését láttam, azt mondtam magamban: Nekem is szenvednem kell … De az ő szenvedéséhez mérten az én szenvedésem semmiség, – olyan, mint hűvös harmat… Az asszony imát kért.”

Egy lány akiért senki sem imádkozik

Másik eset: „1919. nov. 12-én belépett szobámba egy leány úgy 14-16 évesnek látszott. Kezét nyújtotta. ‘Ugye, te egy lélek vagy? – kérdeztem tőle – olyan hideg vagy!’ A leány igennel felelt. ‘Azért jöttem – mondta -, hogy imádat kérjem, mert senki sem imádkozik már értem. Azt hiszik, hogy már Isten szemléletében gyönyörködöm, pedig mennyit kell még szenvednem a tisztítótűzben!’ Küldtem hozzátartozóihoz: azok imádkozzanak érte … Egy óra múlva ismét kopogtatott a leány és sírt: ‘Hozzátartozóim nem akarnak imádkozni értem!‘ Elmondta, hogy amikor meghalt, a Boldogságos Szűznek, védőszentjének és még egy másik szentnek nevét hívta segítségül. Ígértem, hogy imádkozom érte. Ő pedig azt ígérte, hogyha könnyebbedik a szenvedése, védőszentje által üzenetet fog küldeni nekem.”

Áldozathozatal a szenvedő lelkekért

1920 mindenszentekről halottak napjára virradó éjszaka Anna különösen sokat szenvedett. Szörnyű szomjúság kínozta, de ő nem vett magához egy korty vizet se, nehogy a szentáldozást emiatt el kelljen mulasztania. Mindezt fölajánlotta a szenvedő lelkekért, akiket oly nagy szomjúság epeszt Isten látása után. Hajnali négy óra tájban elszenderedett. Eközben ‘álomban’ őrangyala vizet adott neki. A búcsúnyerés alkalmait is állandóan felhasználta, hogy segítsen a szenvedő lelkeken. A Boldogságos Szűz egy nagy sereg embert mutatott neki, s azt mondta: ”Imádkozz, hozz áldozatot, szenvedj ezekért a lelkekért, hogy megtérjenek. Mindannyiuknak haza kell találniuk még a Jézus Szíve hónapban (június) Jézus legszentebb Szívéhez.”

forrás: Boldog Schäffer Anna élete (1882-1925) – Élete titka a szeretet 87-90. oldal

 

„Ó, ha tudná, mennyire jó önhöz Jézus! Szívében sokszor elevenítse fel a válogatott kegyelmeket, amelyekkel megajándékozta!”

— Kézirat a Purgatóriumról

Címkék