forrás: Conchita naplója
Este 10 órakor kaptam az első hívó jelet. Éjfélkor a másodikat. Hajnali 2 órakor megjelent előttem az angyal, a szobában. Velem volt édesanyám, Anicéta, fivérem, Aniceto, nagybátyám, Illés, kis unokahúgom: Lucia, valamint egy aguilari kislány: Fontaneda Maria del Carmen. Az angyal egy pillanatig velem volt, s mint máskor is, így szólt hozzám:
— Mondd el a közgyónást és gondolj arra, hogy kit veszel magadhoz.
Ezt megcselekedtem. Azután a szentáldozásban részesített. Majd elmondatta velem a Krisztus lelkét és elvégeztette velem a hálaadást. Majd azt mondta nekem: őrizzem kinyújtott nyelvemen a Szent Ostyát, ameddig ő el nem megy és a Szent Szűz meg nem érkezik. Így cselekedtem. Amikor a Szent Szűz megjött, ezt mondta nekem: .
— Mégse hisz mindenki![1]
[1] A jelenések történetének egyik jelentős eseménye Conchita 1962 július 18-i szentáldozása. A gyermek ezt két héttel korábban, már július 3-án nyilvánosságra hozta.
Két-három ezerre tehető azoknak a száma, akik ebből az alkalomból Garabandalba látogattak.
A csoda valójában július 18-19-re virradóan, hajnali 2 órakor így zajlott le: Conchita házuk felső szintjének egyik szobájában esett elragadtatásba, majd a lépcsőn lejővet elhagyta a házat, a kijárattól balra fordult és egy kicsinyke utcába jutva térdre esett. Ebben a helyzetben karjait függőlegesen lefelé tartotta, nyelvét pedig kinyújtotta úgy, mint ahogy a szentáldozást várni szokás. Ekkor a másodperc töredéke alatt látták nyelvén megjelenni az Oltáriszentséget. Ez hasonló volt azokhoz a szentostyákhoz, amelyekkel a templomokban áldoztatnak, de kissé vastagabb a megszokottnál. Fehér volt. Mindenki nagyon jól látta, aki ott volt, mert az Oltáriszentség kb. két percig maradt a nyelven, talán még tovább.
Damians Sándor, egy barcelonai katalán volt az elsőrendű tanú. Ez az ember részesült abban a szerencsében, hogy a legértékesebb filmfelvételt készíthette, amelyet valaha is készíthetett bárki is a garabandali eseményekről. Ezt a fényképet közölték számos, a jelenésekről megjelent könyvben és füzetben. Barcelonából távozva, Damians Saragossában, az unokaöccsétől kölcsönzött 8 milliméteres kamerához egy teleputántöltőt vásárolt. Damians bevallotta: sohasem használt ilyen mozigépet. Tanúságtevésének szövegét Sanchez-Ventura y Pascual M. Ferenc: La Vierge est-elle Apparue a Garabandal című könyvéből szószerint vesszük. (Nouvelles Editions Latines Paris)
A gyermek jobboldalán állok, arcától mintegy 50 cm-re. Minden erőmmel visszatartottam a mögöttem állók nyomását, hogy kiváltságos helyemet biztosíthassam.
Teljes nyugalom következett.
A holdfényben és számos zseblámpa világánál pontosan látom, amint Conchita kinyitja száját és kinyújtja nyelvét, mint ahogy a szentáldozásnál szokás. Conchita szebb, mint valaha. Arckifejezése, gesztusai távolról sem kenetteljesek: a tömegben erőteljes vallási érzelmet idéz elő.
Hirtelenül, anélkül, hogy sejtenénk okát és anélkül, hogy a leány arckifejezésében a legcsekélyebb változás mutatkozott volna, a Szentostya megjelenik a nyelvén. Biztos, hogy azt nem helyezték oda: az ember megfigyelőképességét sokszorosan meghaladó gyorsasággal jelent meg előttünk a Szentostya.Ismeretes, hogy Conchita két percig őrizte nyelvén a Szentostyát. Ennek a két perces időtartamnak megvan a magyarázata: Szent Mihály kérte Conchitát, hagyja kinyújtva a Szentostyát hordozó nyelvét, hogy azt mindenki lássa, amíg a Szent Szűz megjelenik.
Ami engem illet, én a filmfelvevő gépet erősen tartottam csuklómon. Halványan emlékezve unokaöcsém instrukcióira, a gépet elindítottam és Conchita szentáldozásának minden részletét filmre vettem. Addig még sohasem használtam filmfelvevő gépet.
Damians hozzáfűzi: néhány pillanattal később oly erős lökéseket kapott, hogy a földre esett. Ilyen körülmények között csekély kilátása volt arra, hogy a filmfelvevő géppel jó felvételeket készített; különös tekintettel a zseblámpák nyújtotta gyönge megvilágításra is. Ennek ellenére az előhívás után a film 70 db 8 mm-es fényképet adott. Ha technikai szempontból sok kívánnivalót is hagynak maguk után ezek a képek, mégis lehetőséget adnak annak észlelésére, hogy Conchita nyelvén egy kerek formájú fehér tárgy jelenléte tisztán megfigyelhető.
Msgr. Aldazabal Eugenio Beitia santanderi püspököt élénken érdekelte ez a film és Damianstól, a katalántól, egy másolatot kért abból, hangsúlyozva, hogy nagy érdeklődésre tarthat igényt s szolgálatot tehet az Egyháznak.
Ennek a „csodának” másik kivételes tanúja: Gomez Benjamin földműves, aki a santanderi Pesues-ben lakik. Olyan emberként írja le ezeket a dolgokat (az 1962 július 18-i eseményeket), mint aki kevésbé járatos az egyház dolgaiban.
Gomez a fent jelzett napokban jelen volt Conchita szentáldozásának csodájánál.
A beszélgetés Burgosban folyt le Gomezzel.
KÉRDÉS: Jól látta a gyermeket?
GOMEZ: Tökéletesen. Közvetlen mellettem volt.
KÉRDÉS: Azt mondják, hogy kb. egy méterre volt a gyermektől. Igaz ez?
GOMEZ: Nem. Egyáltalán nem volt egy méternyi távolság. Sokkal kisebb volt: egy tenyérnyi.
KÉRDÉS: Jelen volt Ön akkor, amikor Conchita kinyújtotta nyelvét, hogy áldozzék?
GOMEZ: Igen, én már akkor ott voltam, amikor a kislány megérkezett. Láttam letérdelni. Karjai testének hosszában nyúltak el kétoldalt, száját kinyitotta, kinyújtotta nyelvét, amelyen semmi sem volt látható. Nagyon meglepődtem s egyre csak néztem. Nagyon jól láttam, mert amint már mondtam önnek, egészen a közelében voltam, arcától mintegy tenyérnyi szélességre. Könnyen beleláttam a szájába. Volt is erre időm. Felülről tekintettem bele és semmi sem volt benne. Alulról nézve ugyancsak semmit se láttam. Ebben a pillanatban egyik mögöttem álló unokaöcsém, hogy jobban lásson, megfogta a vállamat. Egy pillanatra, azaz egy másodpercre elfordítottam fejemet, s amint ismét visszafordultam: az Oltáriszentség már a nyelvén volt!
KÉRDÉS: Milyen volt a Szentostya?
GOMEZ: Bizony ezt nehéz lenne megmondani. Fehér volt, de ez a fehérség nem ebből a világból való! Néha összehasonlítást keresek s nem találok mást, de az is messze van a látott valóságtól: hasonló volt tán a hóhoz? Egy hópehely volt, amelyen a nap sugarai játszanak! De ebben az esetben ez a fehérség sérti a látást, míg ez a Szentostya egy cseppet sem vakított.
KÉRDÉS: Mekkora volt!
GOMEZ: Ha össze hasonlítani akarnám, azt kellene mondanom, hogy két darab 25 pezetás pénzérmét említhetnék, egymásra helyezve.
KÉRDÉS: Nem gondolja, hogy Conchita a tulajdon kezével helyezte el nyelvén az ostyát!
GOMEZ: Lehetetlen! Ezt látnom kellett volna! Különben is a gyermek nem hajolt előre.
KÉRDÉS: Feltételezhető-e, hogy a leányka már előzőleg a szájában rejtegette az ostyát! Ügyesen elhelyezve a nyelve alatt, például!
GOMEZ: A leányka nem tehette ezt, mert jól belenéztem a szájába és állíthatom, hogy ott egyáltalán nem volt semmi.
Diez José-Luis, a falu kőművese, szintén a gyermek közelében volt a szentáldozáskor.
Dr. Bonance, a garabandali francia tájékoztatási központ megalapítója, a szentáldozás csodájának magyarázatában az ellentmondás látszatát véli felfedezni.
Egyfelől mindazok, akik a szentostyát Conchita nyelvén látták megjelenni, kijelentették, hogy az kissé nagyobb volt a szabványosnál mind terjedelem, mind vastagság szempontjából. Conchita viszont kitart amellett az állítása mellett, hogy a szentostya hasonló volt a templomokban kiszolgáltatott szentostyához, hasonló azokhoz, amelyekkel Szent Mihály korábban őt megáldoztatta, sőt azokhoz, amelyekkel neki rendszerint Don Valentin, a plébános szolgált a szentáldozásoknál. Conchita és a szemtanúk egymástól eltérő tanuságtétele azonban nem a lényeget érintő ellentmondás.
Ha az 1962 július 18-i szentáldozás csalás volna, akkor miért tart ki Conchita ama állítása mellett, hogy a tanúk által látott szentostya semmiben sem különbözött a szabványostól. Ha valaki csalni akar, akkor lehetőség szerint úgy rendezi a dolgokat, hogy a jelenlevők tanúsága egybevágjon az ő magyarázatával. A tények szempontjából megfejthetetlen adottsággal állunk szemben. Itten meggyőződhetünk Conchita tiszta lelkiismeretéről és Ítéletalkotó képességének függetlenségéről.