A harmadik jelenés október elején vagy szeptember végén lehetett, mert a déli órákat már nem otthon töltöttük. Amint a Jácintáról szóló írásomban említettem már, Pregueirától (ez szüleimnek egy kis olajfaberke) a Lapa do Cabepohoz mentünk, mégpedig az Aljustrel és Casa Velha felé eső hegyoldalon. Ott először a rózsafüzért imádkoztuk el és azt az imát, amire az angyal első megjelenésekor megtanított.
Míg ott időztünk, megjelent az angyal harmadízben. Egy kelyhet tartott a kezében, fölötte egy ostya volt, amelyből vércseppek hullottak a kehelybe. A kelyhet és az ostyát a levegőben hagyta lebegni. Letérdelt a földre, és háromszor megismételte az imát: “Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, mélységes alázattal imádlak, és felajánlom a mi Urunk Jézus Krisztus legdrágább Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét, aki jelen van a föld összes tabernákulumában, engesztelésül a megbántásokért, szentségtörésekért és közömbösségért, amelyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének végtelen érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.”
Aztán felemelkedett, és ismét megfogta a kelyhet és az ostyát. Az ostyát nekem nyújtotta, a kehely tartalmát pedig Jácintával és Ferenccel itatta meg. Közben így szólt:
– Vegyétek Jézus Krisztus Testét és igyátok Vérét! Az emberek hálátlansága annyira bántja, engeszteljétek bűneikért és vigasztaljátok Istent!
Azután ismét a földre térdelt, és háromszor elmondta velünk ugyanazt az imát: Legszentebb Szentháromság, stb… és eltűnt.
A természetfölötti erő teljesen hatalmába kerített bennünket. Mindenben utánoztuk az angyalt, vagyis mi is letérdeltünk, mint ő, és ismételtük imáját. Isten jelenlétét annyira éreztük, hogy szinte összeroppantunk ereje alatt. Mintha érzékszerveink használatától is megfosztott volna bennünket egy időre. Ezekben a napokban külső tevékenységünket ezen természetfölötti erő kisugárzásában végeztük, ez mozgatott bennünket. A béke és boldogság érzése igen nagy volt bensőnkben, és lelkünket teljesen Isten felé irányította. A testi gyengeség pedig, amely levert bennünket, igen nagy volt.
Forrás: Fatimáról beszél Lúcia nővér 165.o