Negyedik könyv (Kempis: Krisztus köv.)

Ájtatos buzdítás a szentáldozásra

Krisztus szava: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, én új erőt adok nektek, mondja az Úr.

A kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.

Vegyétek és egyétek, ez az én testem, amely értetek adatik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne.

A szavak, amelyeket mondtam nektek, lélek és élet.

1. Mily nagy tisztelettel kell Krisztust magunkhoz vennünk

A tanítvány szava:

I.

A te mondásaid ezek, Krisztus, örök igazság, bár nem egy alkalommal mondtad el őket, s nem is egy helyütt vannak megírva.

Mivel te mondtad őket, igazak, mindet hálásan, hittel kell fogadnom.

A tiéid ezek a mondatok, mert te fogalmaztad meg őket, de az enyéim is, mert az én üdvösségemért hangzottak el.

Szívesen fogadom el őket a te szádból, hogy minél mélyebben szívembe vésődjenek.

Lelkesítenek engem ezek a nagylelkű, gyöngéd és szerető szavak.

De megrettentenek saját bűneim, és lelkiismeretem tisztátalan volta visszariaszt attól, hogy e nagy titkokhoz járuljak.

Hívogat szavaidnak édessége, de sok-sok vétkem nyomaszt.

Biztatsz, hogy bizalommal járuljak hozzád, ha azt akarom, hogy részem legyen benned, s hogy a halhatatlanságnak táplálékát magamhoz vegyem, ha arra vágyakozom, hogy az örök élet dicsőségére eljussak.

Jöjjetek hozzám, mondod, mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, én új erőt adok nektek.

Milyen édesen és barátságosan hangzik ez a szó az én bűnös fülemnek: hogy te, Uram, Istenem, a szegényt és a szűkölködőt hívogatod szent testednek vételére.

De ki vagyok én, Uram, hogy hozzád járulni merészeljek?

Lám, az egek egei sem képesek befogadni téged, te meg azt mondod, jöjjetek hozzám mindnyájan?

Mit jelent ez a kegyes, nagylelkű leereszkedés?

Ez az oly barátságos hívogatás?

Hogy merjek én közeledni, hisz semmi jót nem látok magamban, ami feljogosítana arra, hogy bátor legyek.

Hogyan vezesselek be az én hajlékomba, hiszen oly gyakran megsértettem jóságos orcádat.

Félnek az angyalok és az arkangyalok, rettegnek előtted a szentek és az igazak, te meg azt mondod, jöjjetek hozzám mindnyájan?

Ha nem te mondanád ezt, Uram, ki hinné, hogy így van?

Ha nem te parancsolnád, ki volna vakmerő odalépni?

Lám, Noé, az igaz férfi száz éven át dolgozott a bárkán, hogy kevesedmagával megmeneküljön, én meg egy óra alatt hogyan készüljek föl arra, hogy kellő tisztelettel fogadjam a világ alkotóját?

Mózes, a te nagy szolgád és kiválasztott barátod meg nem korhadó fából szekrényt készített, s azt színarannyal borította be, abba helyezte el a törvény tábláit.

Én meg, korhadó teremtmény, merjelek téged, a törvény alkotóját és az élet ajándékozóját oly könnyedén magamhoz fogadni?

Salamon, Izrael legbölcsebb királya hét év alatt nagyszerű templomot emelt a te nevednek, és nyolc napig ünnepelte annak fölszentelését, ezer állatot mutatott be békeáldozatnak, úgy helyezte el a szövetség szekrényét harsonaszó és kürtszó közt ünnepélyesen, a számára elkészített helyen.

Hát én, esetlen és szerencsétlen az emberek között hogy vezesselek be téged házamba, mikor egy órát is alig tudok áhítatos imádságban tölteni, ó bárcsak egy fél órát méltón arra szánnék!

II.

Ó Istenem, mennyit igyekeztek azok, hogy valamit kedvedre tegyenek, jaj, mily semmi az, amit én teszek, milyen rövid időt töltök azzal, hogy az áldozásra fölkészüljek.

Ritkán vagyok egészen összeszedett, még ritkábban ment minden szétszórtságtól.

Pedig a te Istenségednek üdvösséges jelenlétében semmi oda nem illő gondolatnak nem volna szabad fölötlenie bennem, semmi teremtménnyel nem foglalkozhatnám, mert nem is angyalt, hanem az angyalok urát készülök vendégül látni.

Mégiscsak nagy különbség van a frigyszekrény s az ahhoz tartozó szent tárgyak meg a te szent tested és annak szavakkal ki nem fejezhető ereje közt, ama törvényben előírt s jövőre utaló áldozatok, meg testednek igaz áldozati kenyere közt, amelyben minden ószövetségi áldozat beteljesül.

Hogy nem gerjedek hát föl jobban a te csodálatos jelenlétedre?

Miért nem készülök nagyobb buzgósággal a te szent tested vételére?

Mikor azok a régi szent pátriárkák és próféták, királyok és főemberek egész népükkel együtt oly áhítatos indulattal vettek részt az istentisztelet cselekményében?

III.

Dávid király egész erejéből táncolt Isten szövetségének ládája előtt, nem feledve, mennyi jótéteménnyel halmozta el Isten az atyákat, különféle zeneszerszámokat szerkesztett, zsoltárokat szerzett, és megtanította az embereket arra, hogy ujjongva énekeljenek, maga is gyakran énekelt citerakísérettel a Szentlélek kegyelmétől vezetve, tanította Izrael népét arra, hogyan kell egész szívvel Istent dicsérni, bizonyos napokon összhangzó szóval áldani és hirdetni őt.

Ha akkor ilyen nagysodrú volt az áhítat és ilyen eleven az Isten dicsőségéről való megemlékezés, a szövetség szekrénye előtt, mekkora tisztelettel és áhítattal kell nekem s az egész keresztény népnek ünnepet ülnünk a szentség jelenlétében, Krisztus felséges testének vételekor?

IV.

Sokan futkosnak mindenfelé, hogy a szentek ereklyéit fölkeressék, csodálkozva hallgatják nagy tetteiket, nézik fönséges templomaikat, csókolgatják selyembe és aranyba takart csontjaikat.

Íme, te magad vagy itt jelen előttem az oltáron, Én Istenem, szentek szentje, emberek teremtője, angyalok ura.

Azoknak látására gyakran a kíváncsiság meg az újdonság ingere hajtja az embereket, alig-alig van belőle hasznuk, javulásuk, kivált ahol csak elsietve, igaz töredelem nélkül végzik a zarándoklást.

Itt pedig, az Oltáriszentségben egészen jelen vagy, én Istenem, ember Krisztus Jézus, itt az üdvösségnek bőséges gyümölcse nyerhető, valahányszor csak méltón és áhítatos figyelemmel magunkhoz veszünk.

Erre pedig nem indít elsietett szándék, sem kíváncsiság vagy élménykeresés, hanem csak a szilárd hit, a figyelmes remény és az őszinte szeretet.

V.

Ó világ láthatatlan teremtő Istene, milyen csodálatosan bánsz velünk, milyen gyöngéden és lekötelezően intézed választottad sorsát: hogy magadat nyújtod szentségi eledelül.

Bizony ez meghalad minden értelmet, s különösen vonzza a választottak szívét, fölgerjeszti szerelmét.

Épp a te igazi híveid, akik egész életüket maguk jobbítására szánják, az áhítatnak nagy kegyelmét s a jónak szeretetét ebből a csodálatos szentségből merítik.

VI.

Ó mily csodálatos és rejtett a szentségi kegyelem, amelyet csak a Krisztusban hívők ismernek, a hitetlenek pedig s a bűn szolgái meg nem tapasztalhatnak.

Ez a szentség lélekfrissítő kegyelmet ad, megújul általa ellankadt lelki erőnk, s újra osztályrészünk lesz az a lelki szépség, amelyet a bűn megrontott.

Ez a kegyelem néha oly nagy, hogy az áhítat túláradásából nemcsak a lélek ereje elevenedik föl, hanem a gyönge testé is.

VII.

Nagyon fájlalni s szégyellni való tehát restségünk, hanyagságunk, hogy nagyobb lelkesedés nem hajt minket Krisztus vételére, pedig benne van az üdvösségre igyekvők minden reménye, érdeme.

Ő a mi megszentelődésünk, megváltásunk, ő az útonlévők vigasztalása, a szentek örökkévaló öröme.

Nagyon fájdalmas dolog azért, hogy sokan alig vetnek ügyet erre az üdvösséges szentségre, mely az egeket örömmel tölti be, és a mindenséget fönntartja.

Jaj, emberi szívnek vaksága, keménysége, hogy lehet jobban nem ügyelni ily kimondhatatlan ajándékra, s a mindennapos vételnek szokása hogy alacsonyodhat figyelmetlenséggé!

Ha ezt az áldott szentséget csak egy helyen szolgáltatnák ki, csak egyetlen pap változtatná át az egész világon, mit gondolsz, mekkora vágy hajtaná arra a helyre, ahhoz, az Isten-papjához az embereket, hogy lássák az isteni titkok ünneplését?

Most sokan pappá lettek, és sok helyütt bemutatják Krisztus áldozatát, hogy annál jobban tündököljön Isten kegyelme és emberekhez hajló szeretete, minél szélesebb körben elterjed a szentáldozás a földkerekségen.

Hála neked jóságos Jézus, örök pásztor, hogy minket, szegény számkivetetteket méltóztatsz testeddel és véreddel táplálni, s ezeknek a szentségeknek vételére saját szádból sürget a biztató szó: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, én új erőt adok nektek.

2. Az Oltáriszentség Isten nagy jóságának és szeretetének jele az emberek között

A tanítvány szava:

I.

Uram, jóságodban és nagy irgalmasságodban bizakodva járulok én tehozzád: beteg orvosomhoz, éhező, szomjúhozó az élet forrásához, koldus a mennyei királyhoz, szolga urához, teremtmény teremtőjéhez, elhagyatott kedves vigasztalómhoz.

De hogy történhetik az velem, hogy hozzám jössz?

Ki vagyok én, hogy magadat adod nekem?

Hogy mer a bűnös előtted megjelenni, s te hogy lehetsz olyan nagylelkű, hogy a bűnöshöz betérj?

Te ismered a te szolgádat, tudod, hogy semmi jó sincs benne, amivel ezt kiérdemelné.

Megvallom hát semmi voltomat, hirdetem jóságodat, dicsérem könyörületed, és hálát adok mértéket nem ismerő szeretetedért.

Hiszen magadért teszed ezt, nem az én érdemeimért, hogy jóságod jobban megmutatkozzék előttem, szereteted bővebben rám áradjon, egyszerű kedvességed példája vonzóbb legyen.

Mivel hát neked tetszik ez, és te parancsoltad, hogy így legyen, örömmel fogadom én is nagylelkűségedet, bárcsak bűneim útjába ne álljanak.

Ó nagyon kedves és jóságos Jézus, mekkora tiszteletet, hálaadást s folytonos dicséretet érdemelsz te azért, hogy magamhoz vehetem szent testedet, amelynek méltóságát senki emberfia szavakba nem foglalhatja.

De miről gondolkodom majd szentáldozás közben, amikor Uramhoz járulok, akit érdeme szerint dicsérni képtelen vagyok, s mégis vágyva vágyok magamhoz venni?

Mi jobbról, üdvösségesebbről gondolkodnám, mint arról, hogy magam egészen megalázzam előtted, s rám kiterjedő végtelen jóvoltod magasztaljam.

Dicsérlek téged, én Istenem és nagynak hirdetlek mindörökké, kevésre tartom, s kezed alá vetem magam semmiségemnek mély meggondolásában.

Íme te, a szentek szentje, én pedig tisztátalan bűnös vagyok.

Íme te hozzám hajolsz, pedig arra is méltatlan vagyok, hogy föltekintsek terád.

Íme te jössz hozzám, te óhajtasz velem lenni, te hívsz meg lakomádra.

Te kínálsz mennyei eledellel, etetsz az angyalok kenyerével.

Nem mással, mint önmagaddal, aki mennyből alászállt élő kenyér vagy, és életet adsz az egész világnak.

Íme, honnan árad a szeretet, mekkora nagylelkűség ragyog föl, milyen nagy hálaadás, dicséret illet mindezért!

Ó mily üdvös és hasznos a te elhatározásod, amellyel ezt a szentséget rendelted, mily kedves és víg vendégség ez, amelyen te önmagadat adod eledelül.

Ó milyen csodálatos a te köztünk munkálkodásod, milyen hatalmas a te erőd, milyen tévedhetetlen a te igazságod.

Mert elég volt szólnod, s minden létezni kezdett, s az lett, amit te rendeltél.

Csuda dolog, és méltó hittel fogadnunk, meghaladja az emberi elmét, hogy téged, Uram, Istenem, igaz Isten és igaz ember, a kenyér és a bor kicsinyded színei fogyatkozás nélkül magukba foglalnak, s a téged magához vévőnek eledelévé válsz anélkül, hogy megemésztetnél.

Te, mindenség Ura, aki senkire rá nem szorulsz, e szentség által köztünk akartál lakozni, őrizd meg tisztán szívemet és testemet, hogy vidám és tiszta lelkiismerettel ünnepelhessem minél gyakrabban szent titkaidat, s minden szentáldozás örök üdvösségemet készítse elő, hiszen azért rendelted ezt a szentséget, hogy örök tisztességet szerezzen neked, szeretetednek élő emlékjeleként.

II.

Örvendj, én lelkem, és adj hálát Istennek ezért a nagyon nemes ajándékért és különleges vigasztalásért, amelyet neked e siralom völgyében hagyott.

Mert valahányszor ezt a titkot ünnepled, és Krisztus testét magadhoz veszed, mindannyiszor megváltásod művét teljesíted, és Krisztus minden érdemének részese leszel.

Mert Krisztus szeretete sosem kisebbedik, kegyességének mértéke ki nem merül.

Azért lelkednek mindig friss megújulásával kell erre fölkészülnöd, és az üdvösségnek e nagy titkát figyelmes elmélkedéssel át meg át kell gondolnod.

Olyan nagynak, újnak, örvendetesnek kell azt látnod, amikor misét mondasz vagy hallgatsz, mintha Krisztus aznap vált volna először emberré a Szűznek méhébe leszállva, vagy a kereszten függve az emberek üdvéért aznap szenvedett s halt volna meg.

3. Hasznos dolog gyakran áldozni

A tanítvány szava:

I.

Íme én tehozzád járulok, Uram, hogy ajándékodból meggazdagodjam, és szent lakomádban örvendezzem, mert a szegénynek készítetted azt gyöngéd figyelmességgel, Istenem.

Íme, tebenned van minden, amit kívánhatok s kell is kívánnom, te vagy üdvösségem és megváltásom, reményem és erőm, ékességem és büszkeségem.

Öltöztesd hát ma örömbe a te szolgád lelkét, mert hozzád emeltem lelkemet, Uram, Jézusom.

Vágyva vágyom, hogy téged áhítatosan és megilletődve magamhoz vehesselek, szeretnélek hajlékomba vezetni, hogy mint Zakeust, engem is megáldj, és Ábrahám fiai közé számíts.

Lelkem kívánkozik a tested után, szívem egyesülni akar veled.

Add nekem magadat, és megelégszem, kívüled minden vigasztalás haszontalan.

Nálad nélkül nem lehetek, látogatásod nélkül élni képtelen vagyok.

Azért érzem szükségét annak, hogy gyakran hozzád járuljak, és üdvösségszerző orvosságként magamhoz vegyelek, hogy el ne lankadjak az úton, ha a mennyei tápláléktól megfosztatom.

Mert te, irgalmas Jézus, amikor a sokaságnak prédikáltál és a betegségeket meggyógyítottad, azt mondtad valaha: Nem akarom őket étlen házukba bocsátani, hogy el ne lankadjanak az úton.

Tedd hát most velem is ezt, hiszen híveid vigasztalására maradtál közöttünk az Oltáriszentségben.

Mert te a léleknek kedves tápláléka vagy, és aki téged méltón magához vesz, az részese, örököse lesz az örök dicsőségnek.

Bizony nekem, ki olyan gyakran elbotlom és vétkezem, olyan könnyen elfáradok és ellankadok, nagy szükségem van arra, hogy gyakori imádsággal, gyónással, és szent tested gyakori vételével megújuljak, megtisztuljak, lángra gyulladjak, hogy szent szándékomtól el ne tántorodjam, ha mindettől sokáig tartózkodom.

Mert az ember érzéki természete hajlik a rosszra ifjúkora óta, és ha segítségünkre nem siet az isten-adta orvosság, később még gonoszabbra változunk.

A szentáldozás tehát visszatart a rossztól, és megerősít a jóban.

Lám, most is oly gyakran hanyag és lanyha vagyok, pedig áldozom vagy misézem, mi volna, ha nem venném magamhoz ezt a gyógyszert, nem keresném ezt a hatalmas segítséget?

S ha minden nap nem vagyok kellően fölkészült, sem a misemondásra alkalmas, megfelelő rendszerességgel mégis igyekezni fogok az isteni misztériumokat magamhoz venni, s ebben a nagy kegyelemben részesedni.

Mert ez az egy és legfőbb vigasztalása a hívő léleknek, míg a halandó testben tőled távol zarándokúton jár, hogy minél gyakrabban emlékezzék Istenére, és az ő kedvesét áhítatosan magához vegye.

II.

Ó mily csodálatos nagylelkűsége az a te hozzánk hajló irgalmadnak, hogy te Uram, Istenem, minden léleknek teremtője és éltetője, magad méltóztatol szegény lelkemhez leereszkedni, istenségeddel, emberségeddel éhségemet kielégítve.

Ó szerencsés, boldog lélek, amely téged, Uram, Istenem, méltó lehet áhítatosan magába fogadni, s miközben téged befogad, lelki örömmel telik el.

Ó milyen nagy urat köszönt, milyen kedves vendéget fogad be, milyen drága társsal szövetkezik, milyen hűséges barátra talál, milyen ékes és nemes jegyesre tesz szert, aki jobban szerethet, mint akárki más neki kedves embert, vagy akármit, amit kívánnak az emberek.

Némuljon el orcád előtt, szerelmes kedvesem, az ég és a föld és azoknak minden ékessége, mert ami bennünk pompás és dicséretre méltó, az a te bőkezűséged ajándéka, és meg sem közelítik a te nevednek dicsőségét, mert a te bölcsességed megmérhetetlen.

4. Sok áldásban részesülnek azok, akik áhítatosan áldoznak

A tanítvány szava:

I.

Uram, Istenem, jöjj szolgád elé gyöngéd szereteted áldásaival, hogy csodálatos szentségedhez méltó áhítattal járulhassak.

Serkentsd föl szívemet, és nehéz restségemet rázogasd le rólam.

Látogass meg engem kegyelmeddel, hogy lélekben megkóstoljam édességedet, amely ebben a szentségben, mint forrásban, teljesen benne rejtőzködik.

Világosítsd meg szememet, hogy bepillantsak ebbe a roppant titokba, és erősíts meg kikezdhetetlen hittel, hogy hinni tudjam.

Mert a te műved, nem emberi erőé, a te szent alkotmányod, nem ember leleménye.

Nincs is, aki magától alkalmas volna ennek fölfogására, megértésére, hisz az angyalok elméjének erejét is meghaladja ez.

Mit vizsgálódhatnám, mit érthetnék akkor én, méltatlan por és hamu e magasztos titok körül?

Uram, szívemnek egyszerűségében erős, igaz hitben nagy reménységgel és tisztelettel járulok hozzád parancsolatod szerint, és igazán hiszem, hogy jelen vagy itt ebben a szentségben, igaz Isten és igaz ember.

Azt akarod hát, hogy magamhoz vegyelek, s veled szeretetben egyesüljek.

Azért arra kérlek, légy kegyes hozzám, add meg nekem különös kegyelmedet, hogy egészen megolvadjak tebenned és a szeretetben hajlékonnyá legyen minden merevségem, s más vigasztalást többé el ne fogadjak.

Mert ez a fölséges és nagyszerű szentség a lélek és a test üdvössége, minden lelki betegség gyógyszere, ebben találok orvoslást vétkeimre, zabolát gonosz indulataimra, diadalt vagy enyhülést kísértéseim között, ez önt belém nagyobb kegyelmet, ez növeli a sarjadó erényt, ez edzi a hitet, eleveníti a reményt, tüzesíti és tágítja a szeretetet.

II.

Mert nagyon sok jót adtál és gyakran most is adsz szeretteidnek ebben a szentségben, Istenem, azoknak tudniillik, akik áhítatosan járulnak szentáldozáshoz, te vagy azért lelkemnek gyámola, gyarlóságomnak megjobbítója, minden belső vigasztalás nagylelkű ajándékozója.

Mert a sokféle háborgatás ellen sok vigasztalással árasztod el választottaidat, levertségükből a te oltalmadban való bizakodásra emeled föl őket, valami fiatal kegyelemmel belülről újjáteremted, megvilágítod valamennyit, hogy akik először aggodalommal telten, hidegen járultak szentáldozáshoz, fölüdítve a mennyei ételtől és italtól megtapasztalják magukban azt, hogy jobb emberré változtak.

Ezt azért teszed velük, hogy igazán átértsék és türelmesen megtapasztalják milyen gyöngék maguktól, és te mekkora jósággal, kegyelemmel árasztod el őket, mert maguktól hidegek, kemények, áhítatlanok, te azonban tüzessé, hajlékonnyá és áhítatossá teszed őket.

Hisz ki járulhat úgy a te gyöngéd szeretetednek forrásához, hogy abból sok gyöngédséget ne merítene?

Vagy ki állhatna úgy a máglya mellé, hogy valamennyire meg ne melegednék?

Te pedig mindig teli és túlcsorduló forrás vagy, folyton lobogó tűz, mely el nem alszik soha.

Azért ha a forrás teljességéből nem meríthetek és végső megelégedésig nem ihatom, legalább odatartom számat a mennyei cső nyílásához, hogy csak egy csöppecskét igyam szomjúságomnak csillapítására, s egészen el ne epedjek.

És ha nem lehetek egészen mennyei, oly tüzes, mint a kerubok meg a szeráfok, igyekszem mégis az áhítatosságba elmélyedni, és szívemet fölkészíteni, hogy a mennyei máglyatűznek legalább kicsiny szikráját magamba fogadhassam az életadó szentség vétele által.

Aminek pedig híjával vagyok, jóságos Jézus, szent Üdvözítő, pótold te, kérlek, jótékonyan és nagylelkűen, hiszen te mindenkit kegyesen magadhoz invitáltál, amikor azt mondtad: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve, én új erőt adok nektek.

Én bezzeg fáradozom verejtékező arccal, szívem is elfacsarodik, vétkek terhe nyomaszt, kísértések nyugtalanítanak, sok gonosz indulat gúzsba köt, rám nehezül, és nincs, aki segítene rajtam, nincs, aki megszabadítana, megmentene, csak te, Uram, Istenem, én Üdvözítőm, rád bízom hát magam és mindenemet, hogy megoltalmazz és elvezess az örök életre.

Fogadj el engem, neved dicséretére és dicsőségére, ha már tested és véred készítetted nekem ételül, italul.

Add, Uram, Istenem, Üdvözítőm, hogy ennek a titokzatos szentségnek gyakori vétele által növekedjék bennem az áhítatosság indulata.

5. Az Oltáriszentség nagy méltósága és a papi rend

A jegyes szava:

I.

Ha angyali tisztaság és Keresztelő Szent János szentsége jellemezne, akkor sem volnál méltó arra, hogy ezt a szentséget magadhoz vedd, és vele bánj.

Mert nem emberi érdem szolgálta azt meg, hogy Krisztus testét ember készíti és szolgáltatja ki, s hogy ember az angyalok kenyerét veszi eledelül.

Nagy titok és nagy méltóság a papság, nekik megadatott az, ami az angyaloknak nem.

Mert csak az Egyházban szabályszerűen fölszentelt papoknak van hatalmuk arra, hogy misét mondjanak és a kenyeret Krisztus testévé változtassák.

A pap ugyanis Isten szolgája, aki Isten szavát Isten parancsára és rendeléséből mondja ki.

Isten akkor a voltaképpeni cselekvő, az események láthatatlan mozgatója, neki pedig minden lehetséges, amit csak akar, neki minden parancsa teljesül.

Jobban kell hát hinned a mindenható Istennek ezzel a csodálatos szentséggel kapcsolatban, mint saját tapasztalatodnak vagy bármi látható jelnek.

Azért félelemmel és megilletődve fogj ehhez a dologhoz.

II.

Ügyelj magadra, és gondold meg, kinek a szolgálatát ruházta rád a püspök kézföltétele.

Íme, pap lettél, a szentmiseáldozat bemutatására nyertél fölszentelést.

Légy hát rajta, hogy hűségesen és áhítatosan mutasd be Istennek az áldozatot, amikor itt az ideje s te magad feddhetetlen légy.

Nem valami könnyebb életformát választottál, amikor pappá lettél, hanem keményebb fegyelem kötelékével kötözted meg magadat, és az életszentségnek nagyobb tökéletességére szerződtél.

Úgy illik, hogy a pap mindenféle erénnyel ékeskedjék, és másoknak példát adjon az erényes életre.

Az ő társasága nem az utca népe, járás-kelése nem az emberek mindennapos útja, inkább az angyalokkal kell jóban lennie, és a földön a tökéletes életű emberekkel.

A szent ruhákba öltözött pap Krisztus helyettese a földön, hogy magáért és az egész népéért esdekelve és alázatosan kérlelje Istent.

Mellén és hátán az Úr keresztjének jelét viseli: hogy folyton emlékezzék Krisztus szenvedésére.

Mellén keresztet visel a miseruhán, hogy Krisztus nyomát szorgalmasan kutassa és buzgón igyekezzék azt követni.

Hátán kereszttel van megjelölve, hogy Istenért jó szívvel viselje azokat a zaklatásokat, amelyekkel mások meggyötrik.

Mellén keresztet visel, hogy saját bűneit megbánja.

Hátán, hogy amit mások elkövettek, azt is sirassa igaz részvéttel, és el ne feledje, hogy közbül állíttatott Isten és a bűnös ember közé, bele ne fáradjon az imádságba, a szent áldozatok megújulásába, míg ki nem esdi a kegyelmet és Isten irgalmát.

Amikor a pap misét mond, Istent tiszteli, az angyaloknak szerez örvendezést, az Egyháznak épülést, az élőknek segítséget, a holtaknak nyugalmat, magát meg minden javaknak részesévé teszi.

6. Kérdés: hogyan kell készülni a szentáldozásra

A tanítvány szava:

Ha meggondolom a te méltóságodat és az én méltatlan voltomat, Uram, bizony megremegek, és magamban megzavarodom.

Mert ha hozzád nem járulok, az élettől futok; ha meg méltatlanul tolakodom, megbántalak.

Mit tegyek hát, én Istenem, segítőm, tanácsadóm minden szükségemben?

Te taníts meg az egyenes útra, mutass valami rövid gyakorlatot, amely megfelelően előkészít a szentáldozásra.

Mert jó azt tudnom, hogyan kell áhítatosan és tisztelettel elkészítenem számodra a szívemet, hogy a te szentséged üdvösségemre vegyem, vagy üdvösségemre mutassam be ezt a nagy és isteni áldozatot.

7. A lelkiismeretvizsgálat és a jószándék fölindítása

A jegyes szava:

Mindenekfölött az a fontos, hogy nagy szívbéli alázattal és hódoló tisztelettel, teljes hittel és Isten tiszteletére irányuló tiszta szándékkal fogjon hozzá az Isten papja e szentség készítéséhez, kiosztásához és vételéhez.

Gondosan vizsgáld meg lelkiismeretedet, és tehetséged szerint tisztítsd, fényesítsd meg igaz bánattal, alázatos gyónással, hogy semmi súly ne terheljen, semmiről se tudj, ami lelkiismeretfurdalást okozna, akadályozna abban, hogy szabad lélekkel lépj az oltár elé.

Bánd meg általában minden bűnödet, mindennapi botlásaid miatt pedig indíts különös bánatot.

Ha pedig van rá időd, szíved rejtekében valld meg Istennek minden rosszra hajló indulatod szomorú állapotát.

Fohászkodj, és bánd, hogy még testi ember vagy és világias, hogy rosszra hajló indulataid olyan fékezhetetlenek, hogy annyira eltölt mindenféle érzéki vágy, hogy oly kevéssé vigyázol kifelé tájékozódó érzékszerveidre, hogy annyiszor belebonyolódol mindenféle fantáziaképbe, hogy annyira vonzódol ahhoz, ami odakint van, s annyira elhanyagolod belső világodat, hogy oly gyors vagy a nevetésre és magadról megfeledkezésre, oly érzéketlen a könnyek és a töredelem iránt, hogy oly könnyen kapsz a szabadságon és a test kényelmén, s oly rest vagy a szigorúságban és a buzgalomban, hogy annyira kíváncsian hallgatsz minden újságot, nézel mindent, ami szép, de oly kedvetlenül vállalod, ami alacsony és megvetett, hogy olyan mohón kívánsz gyűjteni, olyan fukarul adsz, olyan fösvénymód kuporgatsz, hogy olyan megfontolatlanul beszélsz, s oly fegyelmezetlen vagy a hallgatásban, hogy faragatlan vagy az erkölcsben, hebehurgya a tetteidben, oly telhetetlen az evésben, oly süket Isten szavára, oly gyors a pihenésre, oly késedelmes a munkára, oly éber a fecsegésre, oly álmos a szent virrasztásokra, oly siető a végzésre, oly kalandozó a figyelésre, oly hanyag a zsolozsma elvégzésében, oly egykedvű a misemondásban, oly hideg a szentáldozásban, oly könnyen elszórakozó, oly ritkán egészen összeszedett, oly hirtelen haragra lobbanó, oly könnyen utálkozó, oly hamar ítélkező, oly szigorúan vádló, oly víg a jóban, oly esendő a rosszban, oly gyakran fogadkozó, oly keveset megvalósító.

Miután ezeket és más hibáidat gyarlóságod miatt fölindított fájdalommal és nagy bánattal meggyóntad és megsirattad, erős elhatározással szánd el magad életed megjobbítására, és a jóban való előrehaladásra.

Aztán teljesen Istenre hagyván magadat erős akarattal ajánld föl magadat szívednek oltárán nevem dicsőségére egészen elégő áldozatul, testedet, lelkedet hűségesen bízd reám, így aztán méltó leszel arra, hogy az áldozat bemutatása végett Isten oltárához járulj, és testemet az Oltáriszentségben üdvösségesen magadhoz vedd.

II.

Mert nincs illendőbb áldozati adomány és nagyobb engesztelés a bűnök eltörlésére, mint ha magadat őszintén és teljesen Istennek ajánlod a szentmisében és a szentáldozásban Krisztus testével együtt.

Ha megteszi az ember, ami rajta áll, és igazi bűnbánatot tart,

valahányszor bocsánatért és kegyelemért hozzám folyamodik; élek én, mondja az Úr, és nem akarom a bűnös halálát, hanem inkább azt, hogy megtérjen, bűneire nem emlékezem majd többé, hanem mindent megbocsátok neki.

8. Krisztus keresztáldozata és a mi Istenre hagyatkozásunk

A jegyes szava:

Amint én a keresztfán kiterjesztett kézzel és mezítelen testtel önként áldozatul adtam magamat az Atya Istennek bűneidért, úgy, hogy semmi sem maradt bennem, ami Istent kiengesztelő áldozattá ne változott volna, úgy kell neked is magadat minden erőddel, kívánságaiddal jószántadból és a lehető legnagyobb áhítattal tiszta és szent áldozatul naponta fölajánlanod a szentmisében.

Mit kívánok tőled jobban annál, hogy igyekezzél magadat egészen énrám hagyni?

Bármit adsz, ami nem te vagy, semminek tekintem, mert nem ajándékot kívánok én, hanem téged magadat.

Amint te sem elégednél meg azzal, hogy minden tiéd legyen, de én ne, ugyanúgy nem telik nekem sem örömöm semmiben, amit adsz, ha magad nem adod nekem.

Magadat ajánld nekem, add oda magadat egészen Istenért, és kedves lesz adományod.

Lám, én egészen föláldozom magamat érted Atyámnak, egészen odaadtam testemet és véremet táplálékul, hogy egészen a tiéd legyek, és te az enyém maradj.

Ha pedig megmaradsz a magadénak, és nem bízod magadat önként az én tetszésemre, nem teljes az odaadásod, és egyesülésünk sem lesz maradéktalan.

Azért kell, hogy mielőtt bármibe fognál, magadat önként Isten kezébe helyezd, akkor szabadságra és bőséges kegyelemre találsz.

Bizony azért jutnak csak olyan kevesen a megvilágosodásra és a belső szabadságra, mert nem tudják magukat egészen megtagadni.

Megdönthetetlen az én mondásom: aki mindenről le nem mond, nem lehet az én tanítványom.

Ha tehát te azt kívánod, hogy tanítványom lehess, add át nekem magadat és minden kívánságodat.

9. Magunkat és mindenünket Istennek kell átadnunk, és mindenkiért imádkoznunk kell

A tanítvány szava:

I.

Uram, minden a tiéd: a mennyben és a földön.

Vágyva vágyom arra, hogy magamat önkéntes áldozati ajándékul neked fölajánljam, és mindörökre tiéd maradjak.

Uram, szívemnek álnokság nélküli tiszta szándékával örökös szolgádnak kínálom föl magam, engedelmes szófogadásra és folytonos dicsőítő áldozatul.

Fogadj el engem drága testednek fölajánlása közben, amelyet ma a láthatatlanul oltárodnál szolgáló angyalok jelenlétében áldozatként megtörök, hogy nekem és egész népednek üdvösségünkre legyen.

II.

Uram, minden vétkemet és bűnömet, amelyet előtted és szent angyalaid előtt elkövettem attól fogva, hogy először vétkezni tudtam, eddig az óráig, fölajánlom neked kegyes oltárodnál, hogy mind fölgyújtsd és elégesd szeretetednek tüzével, hogy eltöröld vétkeim minden szennyét és lelkiismeretemet minden bűntől megtisztítsd, hogy visszavégy engem kegyelmedbe, amelyet bűneimmel eljátszottam, egészen bocsáss meg, és a békesség csókjára irgalmasan magadhoz ölelj.

Mi mást tehetek a bűneimmel, mint hogy alázatosan meggyónom és megsiratom őket, és szüntelen kérem értük a te bocsánatodat?

Kérlek, hallgass meg kegyesen, mikor előtted állok, Istenem.

Nagyon megutáltam minden bűnömet, sohasem akarom újra elkövetni őket, hanem bánkódom miattuk és fogok is bánkódni, amíg csak élek, készen arra, hogy vezekeljek, és tehetségem szerint elégtételt adjak.

Bocsásd meg, Istenem, bocsásd meg nekem bűneimet a te szent nevedért, vezesd üdvösségre lelkemet, amelyet drága véred árán váltottál meg.

Íme, irgalmasságodra bízom, kezedbe teszem magamat, tégy vele jóvoltod és nem az én gonosz hitványságom szerint.

III.

Neked ajánlom azt is, ami jó van bennem, bármily kevéske és tökéletlen is, hogy még jobbá tedd és megszenteld, hogy kedved teljék benne, magad tetszéséhez igazítsd, és mindig a jobb felé vond, engem pedig, rest és haszontalan kis embert boldog és dicséretes végre vezess.

IV.

Fölajánlom neked az istenfélő emberek minden jó igyekezetét is, szüleim gondjait, barátaimét, nővéreimét és minden nekem kedves emberét, azokét is, akik velem vagy másokkal irántad való szeretetből jót tettek, vagy akik az kérték, óhajtották, hogy értük meg övéikért imádkozzam, vagy szentmisét mondjak, akár itt élnek még a földön, akár kimúltak már ebből a világból, hogy mindnyájan érezzék kegyelmed segítségét, vigasztalásod bátorítását, veszedelemtől oltalmat, büntetéstől szabadulást nyerjenek, és hogy minden rossztól megmenekedvén jókedvűen hálát adjanak neked.

V.

Könyörgésemet és békeáldozatomat azokért is fölajánlom neked, akik engem valamiben megsértettek, megszomorítottak vagy gyaláztak, vagy nekem kárt, gondot okoztak.

Azokért is, akiket valaha én szomorítottam meg, akiket megzavartam, akiknek terhére voltam, akiket szóval vagy tettel, tudva vagy véletlen megbotránkoztattam, hogy nekünk mindannyiunknak egyaránt bocsásd meg bűneinket és kölcsönös sértéseinket.

Végy el, Urunk, a mi szívünkből minden gyanakvást, méltatlankodást, haragot és vetélkedést, mindazt, ami sérthetné a szeretetet, és a testvéri gyöngéd jóviszonyt megbonthatja.

Irgalmazz, irgalmazz, Uram, azoknak, akik irgalmasságodért fohászkodnak, add kegyelmedet a kegyelemre szorulóknak, add, hogy olyanok legyünk, hogy méltók lehessünk a kegyelmeddel való termékeny együttmunkálkodásra, és eljussunk az örök életre.

Amen.

10. A szentáldozást nem érdemes egykönnyen elmulasztani

A jegyes szava:

I.

Gyakran kell folyamodnod a kegyelem forrásához, az isteni irgalom kútfejéhez, amelyből minden jó és minden tisztaság fakad, hogy kigyógyulhass rossz hajlamaidból és vétkeidből, erősebb és vigyázatosabb légy az ördög minden kísértésével és cselvetésével szemben.

Az ellenség jól tudja, hogy a szentáldozásban van a leghatékonyabb orvosság és leggazdagabban termő gyümölcs, ezért minden úton-módon igyekszik, hogy a híveket és a jámborokat, amennyire tudja, visszatartsa tőle, és megakadályozza azt, hogy szentáldozáshoz járuljanak.

Ezért azok, akik a szentáldozásra készülnek, a sátán gonoszabb támadásainak vannak kitéve.

Maga a gonosz lélek, amint Jób könyvében meg van írva, Isten fiai közé elegyedett, hogy azokat szokott gazságával megzavarja, vagy túlságosan félénkké, gátlásossá tegye, lelkesedésüket lelohassza vagy hitüket támadja s kioltsa, hátha teljesen lemondanak a szentáldozásról, vagy egykedvűen járulnak az oltár elé.

De semmit sem kell törődni az ő fondorlataival és fantáziaképeivel, bármily rútak és félelmetesek is, hanem minden szennyet az ő fejére kell visszahárítani.

Meg kell vetni és ki kell nevetni a nyomorultat, s okvetetlenkedése miatt vagy az általa okozott belső megrázkódtatások miatt nem szabad elállni a szentáldozástól.

Gyakran a túlságos igyekezet is akadálya lehet az igazi áhítatnak, az is, hogy szívszorongva megyünk el gyónni.

Tedd azt, amit a bölcsek ajánlanak: vesd ki szívedből a szorongást és az aggályoskodást, mert az akadályozza Isten kegyelmét, és lerombolja lelked áhítatát.

Valami csekély zavar vagy lelkiismereti teher miatt el ne mulaszd a szentáldozást, hanem eredj gyorsan gyónni, és bocsásd meg örömest, amivel mások vétettek ellened.

Ha pedig te sértettél meg valaki mást, kérj alázatosan bocsánatot, akkor Isten is örömest megbocsát neked.

II.

Mi haszna húzod-halasztod a gyónást?

vagy halogatod a szentáldozást?

Tisztulj meg mielőbb, köpd ki egykettőre a mérget, sietve nyúlj az orvosságért, jobb dolgod lesz, mint ha sokáig húzódozol.

Ha ma valami miatt elodázod, holnap talán még nagyobb ok adódik, s így sokáig akadályokba ütközhetik az áldozásod, és mind méltatlanabb leszel.

Amint csak tudod, rázd le magadról azt, ami lehúz, a restséget is, mert semmi haszna sincs annak, hogy sokáig aggodalmaskodol, nyugtalankodsz, és a mindennapos akadályok miatt Isten segítségétől elvonod magad.

Inkább nagyon is ártalmadra van, ha az áldozást soká halogatod, mert ez rendszerint nagy lelki zsibbadást okoz.

Sajnos némely langyosok és szabados életűek, azért halasztják szívesen a gyónást, és azért húzzák-halogatják a szentáldozást, mert az arra kötelezné őket, hogy jobban vigyázzanak magukra.

Jaj, milyen kevés szeretet és erőtlen áhítatosság van abban, aki olyan könnyen elhanyagolja a szentáldozást.

Milyen boldog és milyen kedves Isten előtt, aki úgy él, és lelkiismeretét olyan tisztán őrzi, hogy minden nap kész az áldozásra és kívánna is áldozni, ha szabad volna neki, és föltűnés nélkül tehetné.

Aki némelykor alázatosságból vagy törvényes akadályozó ok miatt tartózkodik tőle, az tisztelete miatt dicséretet érdemel, akinek pedig kedvetlenség férkőzött a lelkéhez, föl kell serkennie, s meg kell tennie, ami rajta áll, az Úr támogatni fogja igyekezetében, hiszen ő elsősorban a jóakaratra tekint.

Aki meg ésszerű okból tartózkodik, őrizze meg mindig jószándékát és vágyát a szentáldozás iránt, akkor nem marad a szentség gyümölcse nélkül.

Mert minden áhítatos ember minden nap és minden órában üdvösségesen és tilalomba nem ütközve lelki áldozáshoz járulhat, de amellett még bizonyos, előre meghatározott napokon megváltójának testét a szentségi színek alatt is vennie kell buzgó tisztelettel, s inkább Isten dicsőségét és becsületét kell keresnie, mint saját vigasztalódását.

Hiszen annyiszor áldozik lelkében és táplálkozik láthatatlanul, ahányszor Krisztus megtestesülésének titkát s az ő szenvedését áhítatosan átelmélkedi, és iránta szeretetre gyullad.

Aki csak akkor készül, amikor közeleg az ünnep, vagy mikor a szokás ösztökéli, gyakran készületlen marad.

Boldog az, aki Istennek adja magát egészen elégő áldozatul, valahányszor misét mond vagy áldozik.

A misemondásban ne légy túlságosan lassú, se kapkodó, hanem tartsd meg azoknak bevált, általánosan elfogadott időbeosztását, akikkel együtt élsz.

Nem jó, ha másnak bosszúságot vagy unalmat szerzel, hanem inkább a kipróbált úton járj, az előző nemzedék hagyománya szerint, s inkább a mások hasznára tekints, mint magad áhítatára vagy kedvére.

11. A hívő léleknek igen nagy szüksége van mind Krisztus testére, mind a Szentírásra

A tanítvány szava:

I.

Ó, édes Uram, Jézus, milyen nagy öröme van annak a léleknek, amely vendégségedben veled lakomát ül, s ott nem más ételt nyújtasz neki, hanem magadat adod nagy szerelemmel, aki után szívének minden kívánságával kívánkozik.

Nekem is mily nagy örömöm lehetne, hogy a te jelenlétedben igaz indulattal könnyekre fakadjak, és a jámbor Magdolnával együtt könnyeimmel öntözzem lábadat.

De hol marad ez az áhítat?

Hol a könnyeknek bő kiáradása?

Bizony színed előtt s angyalaid szent környezetében szívemnek egészen lángba kellene borulnia, az örömtől sírnom kellene.

Mert valóban jelen vagy ebben a szentségben.

Bár kenyér és bor színe mögött, hiszen hogy saját, isteni ragyogásodban szemléljelek, azt el sem bírná a szemem, s még az egész világ is megsemmisülne a te fölséges dicsőségednek villámfényű megjelenésében.

Gyarlóságomhoz igazodol hát, mikor a szentségi színek mögé rejtezel.

Enyém valóban s imádom is, amit az angyalok imádnak a mennyben, de én most még csak hitben ragadom meg, ők színről színre látják, fátyol nélkül.

Nekem meg kell elégednem az igaz hit világosságával, abban kell járnom, míg föl nem virrad az örök fényesség hajnala, és el nem tűnnek a jelek árnyai.

Amikor pedig eljön az, ami tökéletes, nem élünk többé szentségekkel, mert a szentek a mennyei dicsőségben nem szorulnak rá a szentségi orvosságra, hiszen végeszakadatlan örvendenek Isten színe előtt, színről színre látják az Ő dicsőségét, átalakulnak abban a magát sokszorozó tündöklésben, amely Isten mélységeiből előragyog, és úgy birtokolják boldogan Istennek testté lett Igéjét, amint volt kezdetben s megmarad mindörökké.

Eszembe idézem ezeket a csodálatos igazságokat, és még a lelki vigasztalás is csak unalmamra van, mert míg takaratlan, maga dicsőségében nem látom az én Istenemet, semmit sem ér nekem, amit a világban látok és hallok.

Te tanúsítod, Istenem, hogy semmi sem vigasztalhat meg engem, semmi teremtett dolog meg nem nyugtathat, csak te, én Istenem, akit vágyva vágyok örökké szemlélni.

De ez meg lehetetlen ebben a halandó életben, azért nagy türelemre kell fognom magam, s minden vágyakozásommal együtt kezedbe kell tennem lelkemet.

Hiszen a szentek is, Uram, akik már veled együtt ujjonganak a mennyben, míg éltek, nagy türelemmel várták dicsőséged napjának fölvirradását.

Amit ők hittek, azt hiszem én is, amit ők reméltek, azt remélem, ahová ők elérkeztek, bízva bízom, hogy kegyelmeddel én is eljutok oda.

Közben pedig hitben élek a szentek példájából erőt merítve, s kezem ügyében lesznek a szent könyvek is vigasztalásul s életem tükreként, mindezeken túl pedig a te szent tested különös orvosságként és oltalomként.

II.

Mert úgy érzem, hogy ebben az életben két dologra igen-igen nagy szükségem van, s ezek nélkül elviselhetetlen volna számomra ez a keserves élet.

E testnek börtönébe zárva – megvallom – kettő nélkül nem élhetek: az egyik az étel, a másik a világosság.

Nyújtod hát nekem, erőtlennek testedet lelkem és testem táplálására, és világosságot adsz utamra: szent igédet.

E kettő nélkül jól élni képtelen volnék, mert Isten szava világosság az én lelkemnek, az Oltáriszentség pedig életadó kenyér.

Azért ezt a kettőt két asztalnak is lehetne mondani, amelyek a kincsesházban, a templomban vannak elhelyezve.

Egyik a szent oltár asztala, azon a szent kenyér, Krisztus drága teste, másik az isteni törvényé, amely a szent tanítást tartalmazza, igaz hitre nevel, és biztos lépéssel elvezet a kárpiton túlra, a szentek szentjébe.

III.

Hála neked, Uram Jézus, örök világosság tündöklése a szent tanítás asztaláért, amelyet nekünk prófétáid és apostolaid meg más tanítók által megterítettél.

Hála neked, emberek Teremtő és Megváltó Istene, aki hogy fényességedet az egész világ előtt kinyilvánítsad, nagy lakomát rendeztél, amelyen nem a jövendők-jele bárányt, hanem saját testedet és véredet szolgáltad föl eledelül, s szent asztaltársaságoddal minden hívő embert megörvendeztettél, üdvösségszerző kelyheddel megmámorosítottál, mert hiszen abban benne van a paradicsomnak minden gyönyörűsége, úgy hogy velünk lakomáznak a szent angyalok is sokszoros örömmel.

IV.

Ó milyen nagyszerű és tiszteletre méltó a papok hivatása, akiknek megadatott, hogy a dicsőség urát szent igékkel az oltárra idézzék, ajkukkal áldják, kezükbe fogják, szájukkal vegyék és másoknak is osztogassák.

Ó milyen tisztának kell lenniük azoknak a kezeknek, mekkora ártatlanság illik a papnak szájához, szentség a testéhez, tündöklő ragyogás a szívéhez, ha annyiszor hajlékot vesz benne a tisztaságnak szerzője.

A pap szájából nem szabad másnak erednie, mint szent, tisztességes és hasznos szónak, ha oly gyakran veszi az Oltáriszentséget.

Kell, hogy a szeme nyílt és szemérmes legyen, hiszen Krisztus testét szokta szemlélni.

A keze tiszta, égre emelkedő, mert az ég és föld Teremtőjét szokta megfogni vele.

A papokhoz külön figyelmeztetéssel fordul a törvény: Szentek legyetek, mert szent vagyok én, Uratok, Istenetek.

Segítsen minket, mindenható Isten, a te kegyelmed, hogy ha már a papi hivatást vállaltuk, legyen erőnk ahhoz, hogy méltón és áhítatosan szolgáljunk téged teljes tisztaságban és jó lelkiismerettel.

Ha pedig nem tudunk olyan ártatlan életet élni, mint kellene, legalább azt add, hogy méltóképpen megsirassuk a rosszat, amit elkövettünk, s attól fogva alázatos lélekkel és elszánt jószándékkal szolgáljunk neked.

12. Aki áldozni fog, annak nagy szorgalommal kell a Krisztussal való találkozásra készülnie

A jegyes szava:

I.

Én a tisztaság kedvelője és minden szentségnek ajándékozója vagyok.

Én a tiszta szívet keresem, ott van az én nyugvásom helye.

Készíts nekem tágas, megterített ebédlő termet, és nálad eszem meg tanítványaimmal a húsvéti lakomát.

Ha azt akarod, hogy betérjek hozzád, és nálad maradjak, vesd ki a régi kovászt, söpörd ki szívednek hajlékát.

Zárd ki egészen ezt a világot és a vétkek kavargó zenebonáját, ülj veszteg, mint a magára maradt veréb a háztetőn, és lelked keserűségében gondold végig minden ballépésedet.

Mert minden szerelmes a lehető legjobb és legszebb helyet készíti kedvesének, hisz éppen erről ismerszik meg a kedvesét váró szerelmes indulata.

De azt is meg kell gondolnod, hogy saját cselekedeted érdeméből nem tudsz eleget tenni ennek a készületnek, ha egy álló éven át készülnél is, és közben semmi másra nem gondolnál.

Végül csak nagylelkűségem és kegyelmem teszi lehetővé, hogy asztalomhoz járulj, mint ha a koldust behívják a gazdag ember lakomájára, s ő semmi mást nem adhatna, hogy meghálálja ezt a jótéteményt, csak alázatát és köszönetét.

Tedd meg, ami rajtad áll, és szorgalmasan tedd, nem szokásból, nem kötelességből, hanem félő megilletődéssel és tisztelettel, és megrendülve fogadd kedves Uradnak, Istenednek testét, aki hozzád leereszkedik.

Én hívtalak, én parancsoltam, hogy így legyen, pótolom is, ami hiányzik.

Jöjj és vegyél magadhoz.

II.

Amikor megadom az áhítat kegyelmét, adj hálát Istenednek, nem mintha méltó volnál, de mivel könyörültem rajtad.

Ha áhítat nélkül vagy, és száraz a lelked, kettőztesd az imádságot, óhajts, zörgess, föl ne hagyj vele, míg egy morzsát vagy csöppet kegyelmemből meg nem kapsz.

Neked van szükséged énrám, nem én szorulok terád.

Nem te jössz azért, hogy engem szentnek bizonyíts, hanem én közeledem tehozzád, hogy megszenteljelek és jobbá tegyelek.

Te azért jössz, hogy általam szentté válj és velem egyesülj, hogy új kegyelemben részesülj, és új lelkesedéssel fogj önmagad megjavításához.

Ne vesztegesd el ezt a nagy kegyelmet, hanem szedd össze minden szorgalmadat és készítsd föl szívedet, úgy vezesd oda kedvesedet.

III.

Aztán úgy illik, hogy ne csak az áldozás előtt készülj áhítatosan, hanem az áldozás után is maradj meg áhítatos összeszedettségben.

Az áldozás után legalább akkora szükség van elmélyedésre, mint áhítatos készületre az áldozás előtt.

Mert az áldozás utáni igaz elmélyedés maga legjobb előkészület még nagyobb kegyelem fogadására.

Mert az igen-igen megkoptatja a kegyelemre nyíló fogékonyságot, ha valaki rögtön s túlságosan külső vigasztalás után néz.

Ne beszélj sokat, maradj csöndben, Istenednek termő örömében.

Ő maga van nálad, s az egész világ sem veheti el tőled.

Én vagyok az, akinek teljes odaadással tartozol, úgy, hogy többé ne magadban élj, hanem minden magad emésztése nélkül énbennem.

13. Az áhítatos léleknek szíve mélyéből óhajtania kell, hogy a szentáldozásban Krisztussal egyesüljön

A tanítvány szava:

I.

Ki adja meg nekem, Uram, hogy te légy mindenem, és egészen megnyithassam előtted szívemet, hogy úgy örvendjek neked, ahogy kívánja a lelkem, és már senkinek utálata ne érdekeljen, teremtmény többé meg ne indítson, fontos ne legyen nekem, hanem csak te beszélj hozzám, és én csak tehozzád, ahogy kedves a kedvesével beszélni szokott, s ahogyan a barátok egymással mulatoznak.

Ezért imádkozom, ez után esengek, hogy veled egészen egyesüljek, és szívemet minden teremtménytől elvonjam, a szentáldozás meg a gyakori misemondás által mind jobban megtanuljam a mennyei és örök dolgokkal való foglalkozást.

Ó, Uram Isten, mikor leszek veled egészen egy, a megsemmisülésig, magamnak teljes elfeledéséig.

Te bennem és én tebenned, s hogy így együtt maradjunk: ezt add meg nekem.

Valóban te vagy ezrek közül kiszemelt kedvesem, lelkem abban lelte meg örömét, hogy élete minden napján veled lakozzék.

Valóban te vagy az én békességszerzőm, benned van tökéletes békém és igaz megnyugvásom, kívüled küszködés, fájdalom és végtelen keserűség.

Valóban te vagy az elrejtett Isten, a gonoszokkal nem állsz szóba, de az alázatost és az egyenes szívűt szavadra méltatod.

II.

Ó, milyen kedves, Uram, a te lelked, hogy fiaidhoz való gyöngéd szeretetedet megmutasd, mennyből szállott, jóízű kenyérrel táplálod őket kegyesen.

Valóban nincs másik ilyen nagy nép, amelyhez ily közel volnának istenei, mint amilyen közel vagy, Istenünk, azokhoz, akik hisznek benned, hisz mindennapos vigasztalásul, s hogy szívüket a mennyországra irányítsd, magadat kínálod nekik: egyenek, örüljenek neked.

Lehetne-e más olyan híres-neves nép, mint a keresztény nemzet, vagy van-e az ég alatt akkora szeretettől övezett teremtmény, mint az áhítatos lélek, akihez betér az Isten, hogy dicsőséges testével táplálja őt?

Ó szavakba nem foglalható kegyelem, csodálatos leereszkedés, ó megmérhetetlen szeretet, amelyben csak az ember részesült.

De mit adjak viszonzásul az Úrnak ezért a kegyelemért, azért a páratlan szeretetért?

Nincs más, amit szívesebben adhatnék, mint hogy szívemet egészen Istennek adjam, és vele szorosan összekapcsoljam.

Akkor ujjong majd minden, ami bennem van, mikor a lelkem egészen egyesül Istennel.

Ő meg azt mondja majd nekem: Ha te velem akarsz lenni, én ugyanúgy veled.

Azt felelem majd: Uram, légy kegyes, maradj velem, én szíves örömest vagyok teveled.

Az minden kívánságom, hogy szívem veled egyesüljön.

14.Milyen forró vágyakozással kívánja némely áhítatos ember Krisztus testét

A tanítvány szava:

I.

Uram, milyen nagy a te bírásodnak öröme, amelyet rejtekben őrzöl azok számára, akik félnek téged.

Amikor meggondolom, hogy némely áhítatos ember mily nagy megilletődéssel és szívbeli buzgósággal járul a te szentségi oltárodhoz, magamban gyakran elpirulok és megszégyenülök, hogy én azt az oltárt, a te szent kenyered asztalát olyan egykedvűen s hűvös szívvel keresem, hogy annyira száraz, meg nem indult lélek maradok, hogy egészen soha lángra nem lobbanok előtted, Istenem, s nem is ragad magával akkora indulat akkora vonzalom, mint annyi lelki embert, akik úgy vágyakoztak a szentáldozásra, és oly érezhető szeretet hatotta át őket, hogy könnyekre fakadtak, szívük és testük ajka egyformán epekedve tapadt rád, élő forrásra, Istenem, éhségüket nem is tudták másképpen csillapítani vagy kielégíteni, csak ha szent testedet csupa ujjongással és lelki mohósággal magukhoz vehették.

Ó valóban lángolt a hitük, a te szent jelenlétednek erős bizonyítékaként.

Mert azok ismerik föl igazán az Urat a kenyértörésben, akiknek lángol a szívük, ha Jézus van velük.

Bizony tőlem legtöbbször nagyon messze van az efféle megindulás és áhítat, az ilyen sodró szeretet és tűz.

II.

Könyörülj rajtam, jóságos, gyöngéd és irgalmas Jézusom, és add meg a te szegény koldusodnak, hogy legalább néhanapján érezzen valamicskét szentáldozáskor szereteted szívbeli indulatából, hogy hitem jobban megerősödjék, jóságodba vetett reményem gyarapodjék, és szeretetem, ha már egyszer fölgyújtotta a mennyei manna, melegítő hevét el ne veszítse.

Elég hatalmas a te irgalmasságod arra, hogy a kérve kért kegyelmet is megadja nekem, és tüzes lélekkel kegyelmesen maga is meglátogasson, amikor tetszésed napja elérkezik.

Mert már különleges kegyelmekre méltatott választottaidnak tüzével nem égek, kegyelmedből mégis vágyódom legalább arra a nagytűzű vágyakozásra, kérem és óhajtom, hogy mindezeknek a téged oly tüzesen szeretőknek szenvedélyében részesíts, és szent társaságukba bevégy.

15. Az áhítat kegyelmét alázattal és önmegtagadással lehet megszolgálni

A jegyes szava:

I.

Az áhítat kegyelmét nagy indulattal kell keresned, vágyakozva kérned, türelmesen és bizakodva várnod, hálásan fogadnod, alázatosan őrizned, szorgalmasan együtt kell munkálkodnod vele, és Istenre kell bíznod a mennyei látogatásnak idejét is, mértékét is, amíg csak el nem jön.

Különösen akkor kell alázatosan viselkedned, amikor kevés vagy semmi belső áhítatot sem érzel, de nem szabad nagyon elcsüggedned, sem mértéktelenül szomorkodnod.

Sokszor egyetlen szempillantásban megadja Isten, amit hosszú időn át megtagadott.

Néha megadja az imádság végén, amit az elején még nem volt hajlandó megadni.

Ha mindig hamar adná kegyelmét, és kívánságod szerint, azt a gyarló ember aligha viselné el.

Azért hát jó reménységben és alázatos türelemben kell várni az áhítat kegyelmét.

Mégis magadnak s bűneidnek tudd be, ha hiába várod vagy váratlanul elveszíted.

Mert nem sok kell ahhoz, hogy valami a kegyelem elé gátat vessen, vagy a kegyelmet elrejtse, ha ugyan „nem sok”-nak lehet azt mondani, ami akkora jótól megfoszt.

S ha azt a kicsiséget vagy azt az igen nagyot félretolod, legyőzöd, megkapod, amit kértél.

Tudniillik azt, hogy magadat egész szívvel Istennek adhasd, s ne ezt vagy azt keresd, amint épp eszedbe jut, hanem egészen benne húzódj meg, egynek érezd magad vele, egészen elcsöndesedve, mert semmi sem lehet olyan nagy javad, akkora boldogságod, mint az Isten akaratába való belesimulásod.

Mindaz tehát, aki szándékát őszinte szívvel Istenhez emelte, és magából minden teremtett dolog rendetlen szeretetét vagy utálatát kivetette, nagyon alkalmas a kegyelem befogadására és méltó az áhítat ajándékára.

Az Úr ugyanis megadja a maga áldását, ahol üres edényre talál.

És minél tökéletesebben lemond valaki az idelent valókról, minél inkább meghal önmagának maga megvetésében, annál gyorsabban jön a kegyelem, annál bővebben árad belé, annál magasabbra ragadja a szívét.

II.

Akkor majd lát és bővelkedik, csodálkozik és kitágul a szíve, mert az Úr keze lesz vele, és magát teljesen az Úr kezébe helyezte mindörökre.

Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, aki egész szívvel Istent keresi, és nem vesztegeti hívságos dolgokra a lelkét.

Az ilyen ember a szentáldozásban az Istennel való egyesülésnek egyszerű kegyelmében részesül, mert nem saját áhítatán és vigasztalásán jár az esze, hanem minden áhítaton és vigasztaláson túl Isten dicsőségét és tisztességét keresi.

16. Gondjainkat föl kell tárnunk Krisztus előtt, és kérnünk kell az ő kegyelmét

A tanítvány szava:

I.

Ó édes és szerelmes Uram, akit most vágyva vágyok magamhoz venni, te ismered gyöngeségemet és mindazt a gondot, ami rám nehezül, hogy mennyi gonoszságban és vétekben vagyok, milyen gyakran szakad rám teher, kísértés, háború és szenny.

Orvosságot nálad keresek, vigasztalásért, segítségért hozzád folyamodom.

Ahhoz szólok, aki mindent tud, aki előtt nyitva van a szívem, és aki egyedül tud tökéletesen megvigasztalni, megsegíteni.

Te tudod, hogy milyen javakra van legfőképpen szükségem, s hogy az erényekben milyen szegény vagyok.

Íme szegényen és mezítelen állok előtted, kegyelmed kérem, irgalmasságodért esedezem.

II.

Etess meg engem, éhező koldusodat, fagyosságomat hevítsd át szereteted tüzével, vakságomat világosítsd meg tündöklő jelenléteddel.

Tégy nekem keserűvé minden földi dolgot, türelem tárgyává mindent, ami nehéz és kedvemmel ellenkező, megvetetté, elfeledetté mindent, ami földi, teremtett.

Irányozd szívemet magadra, a mennyországra, ne tűrd, hogy a földön bolyongjak.

Csak téged találjalak édesnek eztán mindörökre, hisz te vagy ételem, italom, szerelmem és minden javam.

Bárcsak egészen fölgyújtanál, elégetnél és magadba ölelnél engem jelenléteddel, hogy a belső egyesülés kegyelme s a tüzes szeretet minden megolvasztó hatalma által egy lélekké legyek veled.

Ne hagyd, hogy böjtösen és száraz lélekkel térjek vissza tőled, hanem munkálkodjál irgalmasan, amint oly gyakran együttmunkálkodtál szentjeiddel.

Mi csoda volna abban, ha tőled egészen áttüzesedném, s megszűnnék a magamé lenni?

Hiszen te folyton lobogó, soha ki nem alvó tűz vagy, szíveket tisztító, elmét világosító szeretet.

17. Krisztust lángoló szeretettel és heves vonzódással kell magunkhoz vennünk

A tanítvány szava:

I.

Igen nagy áhítattal, lángoló szeretettel, szívem egész vonzalmával s buzgóságával kívánlak magamhoz venni téged, jó Uram, ahogy kívánt téged sok szent, sok áhítatos lélek a szentáldozásban, azok, akiket életszentségük miatt leginkább kedveltél, és akikben a legtüzesebb áhítat élt.

Ó Istenem, örök szeretet, minden javam, fogyhatatlan boldogságom, szeretnélek a legesleghevesebb vágyakozással, a legeslegméltóbb tisztelettel fogadni, amelyet valaha valamelyik szent érzett vagy érezhetett.

És bár méltatlan vagyok arra, hogy az áhítatnak efféle érzései fölébredjenek bennem, mégis neked ajánlom szívemnek minden érzését, mintha bennem magamban mindaz a nagyszerű vágyakozás egyszerre lángra lobbant volna.

De ugyanakkor mindazt, amit az istenfélő lélek fölfoghat, kívánhat, nagy tisztelettel és belső odaadással mind neked ajánlom, áldozom.

Semmit sem akarok magamnak megtartani, hanem inkább magam s mindenem szeretném önként és szíves-örömest neked adni.

Uram, Istenem, teremtőm és megváltóm, akkora vonzódással, tisztelettel, dicsérettel és tisztességgel, akkora hálával, odaadással és szeretettel, akkora hittel, reménnyel, tisztasággal szeretnélek ma magamhoz venni téged, amekkorával méhébe fogadott és óhajtott szentséges anyád, a dicsőséges Szűz Mária, amikor alázatosan és áhítattal felelt az angyalnak, aki a megtestesülés örömhírét jelentette neki: íme, az Úrnak szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint.

És amint a te boldog előhírnököd, a szentek között az a legkiválóbb, Keresztelő Szent János vígan fölujjongott a Szentlélek örömében, amikor közeledtél, pedig még anyja méhében volt, majd később, mikor meglátta az emberek között járó-kelő Jézust, mélyen megalázta magát és áhítatos örömmel mondta: a vőlegény barátja, aki áll és hallja őt, örvendve örvend a vőlegény szaván, úgy szeretnék én is nagy és szent vágyaktól lángra gyúlni, és neked magamat egész szívvel bemutatni.

Azért minden istenes ember szívének ujjongását, tüzes szeretetét, lelki elragadtatását és természetfölötti megvilágosodását, meg mennyei látomását fölajánlom neked és bemutatom velük együtt mindazt az erkölcsi teljesítményt és dicséretet, amellyel bármi teremtmény az égen és a földön megtisztelt vagy eztán meg fog tisztelni – magamért és mindazokért, akik magukat imámba ajánlották, hogy mindenek méltón dicsérjenek és örökre magasztaljanak.

II.

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy.

Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra hívok, kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.

Dicsérjen téged minden nép, törzs és nyelv, szent és mézzel folyó neved hirdessék ujjongva, tüzes áhítattal.

Mindazok pedig, akik tisztelettel és áhítatosan szolgáltatják, s igaz hittel magukhoz veszik a te csodálatos szentségedet, hadd találjanak kegyelmet és irgalmasságot tenálad, értem, bűnösért pedig alázatosan imádkozzanak.

Akkor, mikor óhajtásukhoz mért áhítatban és boldog egyesülésben volt részük, és szent asztalodtól egészen megvigasztalódva csodálatosan megerősödve távoztak, rólam, szegényről megemlékezzenek.

18. Ne legyen az ember a szentségnek kíváncsi vizsgálója, hanem értelmét vesse alá a szent hit engedelmességének, és így kövesse az alázatos Jézust

A jegyes szava:

I.

Óvakodnod kell attól, hogy ezt a mélységes mély szentséget kíváncsian és haszontalanul vizsgálgasd, hacsak nem akarsz a kételkedés mély örvényében elmerülni.

A fölségesnek vizsgálója megszédül a dicsőségtől.

Többet tud Isten végbe vinni, mint ember érteni.

Elviselhető az igazságnak jámbor és alázatos kutatása, amely mindig kész a tanulásra, és az atyáknak tisztes mondásai szerint igyekszik haladni.

Boldog egyszerűség, amely nem jár a kérdéseknek nehézségekkel teli útján, inkább Isten parancsainak sík és világos ösvényein halad.

Sokan elveszítették áhítatos lelkületüket, mikor vizsgálni próbálták, ami nem rájuk tartozik.

Hitedet fogják számon kérni tőled és igaz életedet, nem elméd járását és Isten titkainak mélységét.

Ha azt sem érted, azt sem fogod föl, ami alattad van, ami fölötted van, hogyan érthetnéd?

Vesd alá magadat Istennek, alázd meg értelmedet a hit előtt, akkor megkapod a tudás világosságát hasznod és szükséged mértéke szerint.

Némelyek súlyos kísértésekbe esnek a hit és az Oltáriszentség körül, de ennek nem annyira ők az okai, inkább a gonosz lélek.

Ne sokat törődj a gondolataiddal, ne szállj vitába velük, ne felelj azokra a kételyekre, amelyeket a sátán fölvet benned, inkább higgy Isten szavának, az ő szentjeinek és prófétáinak, akkor elfut tőled a semmirekellő ellenség.

Gyakran nagyon hasznos az, hogy Isten szolgájának ilyesmit kell tűrnie.

Mert nem kísérti ő a hitetleneket meg a bűnösöket, azokat már biztosan magáénak ismeri, a hívő embereket s az imádságos lelkűeket azonban sokféle módon kísérti, zaklatja.

Járj hát egyszerű és kétségektől ki nem kezdett hittel, és alázatos tisztelettel vedd magadhoz az Oltáriszentséget, amit pedig meg nem érthetsz, azt hagyd bízvást a mindenható Istenre.

Nem csap be téged az Isten, az csapódik be, aki a kelleténél jobban hisz magának.

Az egyszerűekkel jár-kel az Isten, az alázatosaknak nyilatkoztatja ki önmagát, értelmet ad a kisdedeknek, megnyitja a tiszta szívűek szemét, de elrejti kegyelmét a kíváncsiak s a gőgösek elől.

Az emberi okoskodás erőtlen és könnyen csalatkozik, viszont az igazi hit nem csalatkozhatik.

Minden okoskodásnak és természet szerint való vizsgálódásnak követnie kell a hitet, nem megelőznie és megtörnie.

Mert a hit és a szeretet legszebben itt tündököl, és titokzatos úton-módon ebben a legszentebb és legméltóságosabb szentségben munkálkodik leginkább.

Az örök, mérhetetlen és végtelen hatalmú Isten, égen és földön nagy és kifürkészhetetlen dolgokat visz végbe, csodatetteit nem lehet kikutatni.

Ha olyanok volnának Isten művei, hogy az emberi okoskodás könnyen nyomukba érne, nem kellene őket csodálatosnak és kimondhatatlannak emlegetnünk.

forrás: http://www.ppek.hu/konyvek/Kempis_Tamas_Krisztus_kovetese_1.pdf