A mai elvilágiasodott korban különösen elgondolkodhatunk hívőként arról, hogy miképp zajlik le Isten és ember között a végső választás ügye. Nem kis dologról van itt szó, hanem egy lélek örök életéről. Hogyan tudja Isten megmenteni egy nem hívő ember lelkét anélkül, hogy csorbulna az igazságosság? A következő kis naplóbejegyzésben, mely Szent Fausztina nővér elmélkedését tartalmazza, bepillantást kaphatunk erről. – a szerk.
Az irgalmas Isten beszélgetése a kétségbeesett lélekkel
– Jézus: „Te sötétségbe merült lélek! Ne ess kétségbe, még nem veszett el minden. Kezdj el beszélgetni Istennel, aki maga a szeretet és irgalom.” – A lélek azonban süket Isten hívására és még nagyobb sötétségbe zuhan.
– Jézus újra hívja: „Lélek, halld meg irgalmas Atyád szavát!”
A lélekben ez a válasz kél: „Számomra már nincs irgalom.” Még mélyebb sötétség veszi körül. A kétségbeesés bizonyos fajtája, mely már a pokol előízét hordozza, s teljesen képtelenné teszi a lelket, hogy Istenhez közeledjen.
Jézus harmadszor is szólítja, de a lélek süket és vak marad, s keménységében és kétségbeesésében kezd megszilárdulni. Most kezdődik Isten irgalmának benső működése, s Isten a lélek mindennemű közreműködése nélkül megadja néki a végső kegyelmet. Ha a lélek ezt is elutasítja, Isten meghagyja jelen állapotában, amit a lélek maga választott örökre magának. Ez a kegyelem Jézus irgalmas Szívéből fakad. Fényével megvilágítja a lelket, aki kezdi megérteni Isten erőfeszítéseit, de Isten felé fordulása most már saját magától függ. Tudja, hogy ez számára az utolsó kegyelem, s ha a jó irányba megmozdul, még ha igen kis mértékben is – minden továbbit elvégez Isten irgalmassága.
– Jézus: „Itt irgalmam mindenhatósága működik. Áldott az a lélek, aki felhasználja ezt a kegyelmet.”
– „Szívemet nagy örömmel tölti el, amikor visszatérsz hozzám. Látom, hogy nagyon gyenge vagy, ezért karjaimba veszlek, s elviszlek Atyám házába.”
– A lélek mintha feléledne. – De félelemmel telve megkérdi: „Lehetséges, hogy még van irgalom a részemre?”
– Jézus: „Gyermekem! Épp neked van jogod az irgalmamra. Engedd ezt az irgalmat hatni szegény lelkedben. Engedd be lelkedbe a kegyelem sugarait, ezek majd fényt, meleget, életet visznek bensődbe.”
– Lélek: „Ha bűneimre gondolok, mégis félelem fog el. Ez az irtózatos félelem jóságodban való kétkedésre vezet.”
– Jézus: „Tudd meg, lélek, hogy összes bűnöd nem sebezte meg oly fájdalmasan lelkemet, mint jelen kételkedésed. Szeretetem és irgalmam ennyi erőfeszítése láttán sem bízol jóságomban?”
– Lélek: „Uram! Ments meg magad, mert elpusztulok. Légy a Megváltóm! Ó, Uram, többet már nem vagyok képes elmondani, mert szegény szívem megszakad. De Te, Uram…”
Jézus nem engedi a léleknek végigmondani e szavakat. Felemeli a földről, nyomorúsága mélységéből Szíve hajlékába. Minden bűn azonnal eltűnt, mert a szeretet tüze elégette őket.
– Jézus: „Lélek, itt van szívem minden kincse. Végy belőle annyit, amennyire szükséged van.”
– Lélek: „Ó, Uram, érzem, eltölt kegyelmed, érzem, hogy új élet áradt belém. Mindenekelőtt szeretetedet érzem a szívemben, s ez elég nekem. Ó, Uram, az egész örökkévalóságon át dicsérni fogom irgalmad mindenhatóságát. Jóságod felbátorít, hogy szívem minden keservét elmondjam Neked.”
– Jézus: „Mondj el mindent, gyermekem, semmit se hallgass el, mert egy szerető szív, a legjobb barátod szíve hallgat.”
– „Uram! Most látom minden hálátlanságomat s a Te végtelen jóságodat. Követtél kegyelmeiddel, s én ezt semmibe vettem. Látom, hogy a pokol mélye illetett volna meg, mert elfecséreltem kegyelmeidet.”
Jézus félbeszakítja a lelket: „Ne merülj el nyomorúságod részletezésébe, túl gyenge vagy, hogy erről beszélj. Inkább nézz szeretetteljes szívembe, vedd át érzelmeimet, s törekedj a csendre és alázatosságra. Másokkal szemben légy irgalmas, ahogy én is irgalmas vagyok veled. Ha azt látod, hogy gyengül az erőd, jöjj irgalmam forrásához, s erősítsd meg lelkedet, úgy nem fáradsz el utadon.”
– Lélek: „Most megértem irgalmadat, amely fényes felhőként ölel körül, s elvezet Atyám házába. Megvéd a rettenetes pokoltól, amit nem egyszer, de ezerszeresen is megérdemeltem. Ó, Uram, az egész örökkévalóság nem elég, hogy felfoghatatlan irgalmadat és könyörületedet méltón dicsérjem.”
forrás: Szent Fausztina nővér lelki naplója 1486 (82-85) rész