Maria Simma (1915-2004) osztrák misztikus, aki közel 50 éven át részesült a tisztítótűzben szenvedő lelkek látogatásaiban. /Hasonló karizmával rendelkezett többek között Szent Gertrúd, Alacoque Szent Margit, a Szent Szív apostola, Bosco Szent János, Szent Fausztina nővér, Betlehemi Szent Mirjam, vagy Vianney Szent János.
Hogy mit mondtak neki ezek a lelkek? Imát és áldozatokat kértek, és elmesélték leírhatatlan szenvedéseiket a tisztítótűzben, mely át van hatva az Istennel való újratalálkozás bizonyosságával és ennek reményteli várásával. Beszéltek arról az elképesztő hatalomról, mely azoknak a kezében van, akik még a földön élnek: hatalom arra, hogy enyhítse a szenvedéseiket és kiszabadítsa őket – cserébe ők is számtalan segítséget nyújtanak nekünk már ebben az életben és majd az elkövetkezőben is.
Maria Simma történetei elgondolkodtatóak. Ha komolyan vesszük, akkor megváltoztathatják az életünket, a szokásainkat – mert itt az idő, hogy elkezdjünk végre Isten szempontjai szerint élni!
Az Úr sokféle módon beszél a gyermekeihez, hogy elősegítse lelki fejlődésünket. Kiválasztott lelkeken keresztül is hatalmas fényt képes gyújtani, hogy megvilágítsa az előttünk álló utat. Ilyen kiválasztott lélek volt Maria Simma.
Maria Simma Ausztriában, a Voralberg-i hegyek közötti szép falucskában, Sonntag-ban élt egy olyan pici és szegényes házban, melyben még leülni is alig tud 4 ember. Maria egy nagyon kedves parasztasszony volt, akihez 25 éves kora óta jártak a purgatóriumi lelkek. Mélyen hívő katolikus asszony volt, akit a lelkivezetője mindig bíztatott, hogy vegye komolyan és teljesítse a lelkek kéréseit.
Nicky Eltz egy hosszú interjút készített vele és az ebből készült könyv megjelent 2002-ben, amiből egy részletet adunk közre. – a szerk.
– Ön szerint milyen gyakran kellene az embereknek misére járniuk?
– Minden nap. Meglepődött? Ne lepődjön meg. Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, először is egy kis fegyelemmel időt kell szakítanunk rá. Nem Ő adta nekünk ezt az életet és ezt az időt? Ezért nem túlzás elvárni, hogy minden nap egy részét visszaadjuk Neki. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a mai társadalom a legtöbb embert arra hangolja, hogy számtalan kifogással rohanjon, hogy elhanyagolja lényünknek azt a harmadát, amely a lélekből áll. Az embernek szüksége van táplálékra a teste, az elméje és a lelki élete számára. Ha ezek közül bármelyiket figyelmen kívül hagyja az ember, soha nem tudja elérni egyensúlyát és teljességét, és így lemarad. Lemarad, és Isten soha nem akarja, hogy bárki is lemaradjon. Teljes szívemből ígérem nektek, hogy ha egyszer megadjátok Jézusnak ezt az időt, hamarosan teljesen értetlenül fogtok állni, hogyan is létezhettetek korábban. Ő olyan békességet, olyan erőt és olyan örömöt hoz nekünk. Jézus nem csak egy újabb pszichológiai mankó. Ő Isten, és így a mi egyetlen és legjobb barátunk. A szentmise mindennapos említése egy tisztítótűzben lévő asszonyra emlékeztetett, aki megjelent nekem. Amikor feltettem a szokásos kérdést, azt válaszolta: „Menj, mondd meg a gyermekeimnek, hogy akkor szabadulok meg, ha hetvenöt hétköznapi misét ajánlanak fel értem. Azért vagyok a purgatóriumban, mert nem tanítottam meg nekik a hétköznapi misék értékét”. Felkerestem tehát ezt a családot, és elmondtam nekik, amit az édesanyjuk utasított. Nem voltak szegény család, és a következő generáció egyik tagja azt mondta: „Rendben, fizetünk hetvenöt misét, és kész”. — „Nem – mondtam nekik határozottan -, ez nem lesz elég, mert azért van még mindig a purgatóriumban, mert nem tanított meg benneteket a hétköznapi misék értékére. Együtt hetvenöt misén fogtok részt venni, és a jó édesanyátokat fogjátok a szívetekben hordozni, mint egyetlen szándékot. Ez az, amit ő akar tőletek.” Egy-két morgás után beleegyeztek, és nekiláttak a dolognak. Látjátok, Istennek még nagyobb terve volt velük. Mióta ezt a hírt közöltem velük, joggal mondhatom, hogy továbbra is szinte minden nap járnak szentmisére, jóval azután, hogy elérték a kért hetvenöt misét; és így, amit kaptak, tízszer több volt, mint egyszerűen a tudat, hogy édesanyjuk a Mennyben van. Talán még pénzt is spóroltak (kuncog*).
– Mi az, amit a Szegény (purgatóriumi) Lelkek a leginkább kérnek tőled?
Szentmisét. Leggyakrabban szentmisén való részvételt és ünneplést, de aztán a rózsafüzér imádkozását, a keresztút imádkozását és más imákat is. Azt mondja, hogy misékre van szükségük tőlünk. Miért a szentmiséket kérnek, és nem bármi mást? Azért, mert minden szentmisén Jézus szenvedéseinek és kereszthalálának megújítása történik. Minden misében újra imádkozik értünk és velünk, és felajánlja magát értünk az Atyának. Pio atya, aki gyakran szenvedte el Krisztus szenvedését a szentmise alatt, azt mondta, hogy a világ könnyebben létezne a nap nélkül, mint a szentmise nélkül. Ez a megjegyzés sok gondolkodnivalót adhat nekünk, és úgy vélem, prófétai is. A misére járva csatlakozunk Jézushoz, hogy megmentsük a világot a pusztulástól, és Jézushoz járva megmentjük magunkat. A szentmise a legnagyobb ima, a legnagyobb esemény a világon, és mégis olyan nagyon titokzatos, olyan kicsi és alázatos. Azzal, hogy elvisszük a Szegény Lelkeket a misére, számtalan módon segítünk nekik, amit csak a mennyben fogunk igazán megérteni, amikor mindannyian együtt és Jézus körül leszünk