Sziénai Szent Katalinról
Benincasa Katalin 1347. március 25-én született Sziénában, mint a család huszonötödik gyermeke. Hat éves, amikor Isten először részesíti látomásban. Hét évesen szüzességi fogadalmat tesz, 15 évesen belép Szent Domonkos harmadrendjébe, a Bűnbánó Nővérek közé. Krisztus eljegyezte őt és szívet cserélt vele, majd 1375. április 1-én Pízában a Szent Krisztina templomban stigmáival is megajándékozta. Életét az Egyház megújulásáért és a pápa valamint az egymással is versengő városok közötti békéért folytatott munka, imádság és vezeklés töltötte ki. Betegeket, szegényeket ápolt, miközben maga is szüntelenül betegeskedett. Élete utolsó hat évében egyetlen tápláléka az Oltáriszentség volt. 1380-ban Rómában halt meg. Életrajzát Capuai Boldog Rajmund, a gyóntatója írta meg 1461-ben II. Pius pápa szentté, 1970. szeptember 27-én Szent VI. Pál pápa egyházdoktorrá avatta. 1999-ben Szent II. János Pál pápa – Keresztes Szent Terézia Benedikta és a svéd Szent Brigitta mellett – Európa védőszentjévé avatta.
Dialógus keletkezése
Dialógus keletkezéséről így ír C. Boldog Rajmund a Legenda Maiorban :
[…] „A békekötés kihirdetése után hazatért Sziénába és minden erejét egy könyvnek szentelte, amelyet a Szentlélek sugallatára diktált olasz nyelven. Megkérte írnokait, akik a leveleit is szokták írni, hogy legyenek éberek, és jól figyeljenek meg mindent, amit elragadtatása közben mond, s gondosan írják le minden szavát. Ők ezt meg is tették, és összeállítottak egy könyvet, mely azt a bölcs és igen hasznos tanítást tartalmazza, amelyet az Úr adott Katalinnak, s ő anyanyelvén tollbamondta. Ebben a diktálásban az volt az egyedülálló és rendkívüli, hogy csak elragadtatásban diktált, amikor meg volt fosztva érzékei használatától: szemével nem látott, fülével nem hallott, orra nem érzett szagokat, nyelve ízeket, és semmit sem érzékelt, míg elragadtatása tartott. Az Úr így használta eszközül, és ilyen állapotban diktálta az egész könyvet. Így adatott tudtunkra, hogy e könyv nem természetes munka gyümölcse, hanem a Szentlélek erejéből született. És nincs is semmi kétségem afelől, hogy ha valaki értelmesen elolvassa és elgondolkodik a benne foglaltakon, ugyanerre az eredményre fog jutni: e könyv a Szentlélek műve”.
Az első vád
Részlet Sziénai Szent Katalin: Dialógus c. könyvéből (SZIT 1983, 75-78. oldal)
- fejezet
KRISZTUS E SZAVAIRÓL: „ELKÜLDÖM MAJD A VIGASZTALÓT, AKI VÁDOLNI FOGJA A VILÁGOT AZ IGAZSÁGTALANSÁGGAL ÉS A HAMIS ÍTÉLETTEL”. (JN 16,8)
(A Mennyei Atya szól Sziénai Szent Katalinhoz -szerk. megj.)
E vádak egyike szüntelenül hangzik. E vád hármas. Az első akkor történt, amikor eljött a Szentlélek a tanítványokra, s ők megerősödtek az én hatalmamtól, megvilágosultak szeretett Fiam bölcsességétől és mindent megértettek a Szentlélek teljességében. Akkor a Szentlélek, aki egy valóság velem és az én Fiammal, vádolta a világot a tanítványaim szája által Igazságom tanításában. E tanítványok és mindazok, akik tanításukat követték, vádolják a világot. Ez az a szüntelen vád, amely a Szentírás és szolgáim által hangzik a világ felé, mert a Szentlélek van az ő nyelvükön, hogy hirdessék igazságomat; amint az ördög is ráül az ő szolgái nyelvére, tehát azokéra, akik gonoszul a vízen mennek át. Ez az az édes vád, amely szüntelenül hangzik a lelkek üdvössége iránti igen nagy szeretetem miatt. És nem mondható: „Nem volt senki, aki engem vádolt volna” – mert Én elébe állítva megmutattam az igazságot; megmutattam a víciumot és az erényt, és megtettem, hogy lássa az erény gyümölcsét és a vícium kárát, csak hogy szeretetet és szent félelmet ébresszek a vícium gyűlöletével és az erény szerelmével. Ezt a tanítást és igazságot nem egy angyal által állítottam elébe és mutattam meg, ezért nem mondható: „Az angyal boldog szellem: nem képes hibázni és nem érzi, mint mi, sem a test zaklatását, sem a mi testünk nehézkességét!” Nem mondható ez, mert e tanítást az én Igazságom adta, a ti halandó testetekbe testesült Ige. Kik voltak azok, akik követték ezt az Igét? Ugyanilyen halandó és szenvedni tudó teremtmények, mint ti, alávetve a test lélek elleni tusakodásának, miként a dicsőséges Pál, az én hírnököm is és sok más szent is, akik valamennyien megszenvedtek, az egyik ettől, a másik attól. Én engedtem és engedem meg ezeket a szenvedéseket, azért, hogy a lélekben gyarapodjék a kegyelem és az erény. Ők is ugyanúgy bűnben születtek, mint ti, ugyanolyan eledellel táplálkoztak, mint ti, én pedig ugyanaz az Isten vagyok, aki akkor voltam. Hatalmam nem gyengült és nem tud meggyengülni, hanem tudok, akarok és segítek is annak, aki akarja, hogy segítsek neki. Az akarja az én segítségemet, aki kijön a folyóból és a hídon jár, azáltal, hogy követi az én Igazságom tanítását. Nincs tehát mentségük, mert a vád elhangzott és én szüntelenül feltárom előttük az igazságot. Ha nem javulnak meg, amíg idejük van rá, a második vád, a halál pillanatában elítéltetnek. Akkor az én Igazságom így fog kiáltani: „Ébredjetek, halottak, jöjjetek az ítéletre!” – azaz te, aki halott vagy a kegyelem számára, és így, halottként érkeztél meg a testi halálba, kelj fel és jöjj a legfőbb Bíró elé igazságtalanságoddal, hamis ítéleteddel és a hit kioltott világosságával. Meggyújtottan kaptad ezt a világosságot a szent Keresztségben, de te kioltottad a gőg és a szívbéli hiúság szelével; ezekből készítettél vitorlát azoknak a szeleknek, melyek üdvösségeddel szemben fújtak, sőt, önszereteted vitorlájával még növelted is önbecsülésed szelét. Önakaratoddal a világi örömök és méltóságok folyamában sodródtál; a törékeny test valamint az ördög ösztökéjét és kísértéseit követted. Önakaratod vitorlája által az ördög a híd alatti úton vezetett, ami egy rohanó folyó: és így önmagával együtt az örök kárhozatba vitt.
A második vád
- fejezet
A MÁSODIK VÁD SZEMREHÁNYÁST TESZ AZ IGAZSÁGTALANSÁGÉRT ÉS A HAMIS ÍTÉLETÉRT, ÁLTALÁNOSSÁGBAN IS, KONKRÉTAN IS.
Ez a második vád a bűnös felé, ó drága leányom, abból a tényből következik, hogy elérkezett utolsó percéhez, a halál pillanatához, amikor nincs több orvosság, hanem megjelenik a lelkiismeret férge, amely, mint mondtam, megvakult az önszeretettől. Most, a halál pillanatában, látván, hogy kezeim közül nem képes kibújni, ez a féreg látni kezd, és ezért siránkozva rágja önmagát, mert felismeri, hogy a saját bűne vitte ily nagy bajba. Ha a léleknek volna világossága arra, hogy beismerje és megbánja bűnét – nem a pokol büntetése miatt, ami bűnét követi, hanem mert engem bántott meg, aki a legfőbb és örök Jóság vagyok -, még irgalmat találna. De ha a halál pillanata világosság nélkül múlik el, a Vérbe vetett reménység nélkül, egyedül a lelkiismeret férgével, vagy ha fájdalmában jobban bánkódik a lélek a saját kárhozata, mint az én megbántásom miatt, akkor az örök kárhozatra jut. Akkor az én igazságosságom kegyetlenül vádolja mind az igazságtalanság, mind a hamis ítélkezés miatt; és nem csupán azért az általános igazságtalanságért és ítélkezésért, ami általában minden cselekedetében megnyilvánult a világban, hanem sokkal inkább vádolja amiatt a konkrét igazságtalanság és ítélet miatt, amit az utolsó pillanatban követett el, azaz amikor feltételezte, hogy a saját nyomorúsága nagyobb az én irgalmamnál. Ez az a bűn, amely nem nyer bocsánatot sem itt, sem odaát, mert ezzel a lélek nem akarja, hanem megveti irgalmasságomat. Valamennyi bűn között, amit csak elkövettek, ezt tekintem a legsúlyosabbnak. Ezért volt annyira utálatos előttem Júdás kétségbeesése: súlyosabb bűn volt, mint hogy elárulta a Fiamat. Vádolva lesznek tehát a hamis ítélettel, azzal, hogy a saját bűnüket nagyobbnak tételezték fel, mint irgalmasságomat; és ezért az ördögök büntetését kapják és velük együtt gyötrődnek mindörökké. De vádolva lesznek az igazságtalanságért is, mivel jobban bánkódnak a saját káruk, mint az ellenem elkövetett bántás miatt. Azáltal igazságtalanok ebben, hogy nem adják meg nekem azt, ami az enyém, és nem azt adják maguknak, ami az övék. Nekem szeretettel tartoznak és azzal, hogy felajánlják a szív töredeImét és keserűségét bűneikért. Ehelyett épp az ellenkezőjét teszik, amikor önmaguknak adják a szeretetet és a részvétet, a büntetés miatt keseregve, ami bűneik miatt vár rájuk. Látod tehát, hogy igazságtalanságot követnek el, és az előbbiekkel együtt eléri őket is a büntetés, mert megvetették irgalmasságomat. Igazságosan adom át őket annak a kegyetlen szolgálónak, ami az érzékiség, és annak a kegyetlen zsarnoknak, aki az ördög: az ő rabszolgái lettek ezek a lelkek épp az előbb említett szolgáló, az érzékiség által; átadom őket, hogy miként együtt vétkeztek, együtt is bűnhődjenek és szenvedjenek. Szenvedjenek, mondom, azaz gyötörjék őket az ördögök, az én szolgáim, akikhez igazságosságom küldte őket, hogy elvegyék a gyötrelmet a rosszért, amit tettek.
A bűnös halála
A kárhozottak négy fő gyötrelme
- fejezet
A KÁRHOZOTTAK NÉGY FŐ GYÖTRELME, MELYEKBŐL A TÖBBI KÖVETKEZIK. AZ ÖRDÖG RÚTSÁGA.
Leányom, a nyelv nem elegendő ahhoz, hogy elmondja e nyomorultak szenvedését. Amint három fő vícium van, azaz az önszeretet, amelyből ered a második, az önbecsülés, és a harmadik, a gőg, amely a másodikból ered s amellyel mindig együtt jár az igazságtalanság, a kegyetlenség és a többi gonosz, tisztátalan bűn; ugyanígy, mondom neked, a pokolban ezeknek a lelkeknek négy fő gyötrelmük van, s belőlük következik az összes többi. Az első az, hogy meg vannak fosztva az én látásomtól, és ez akkora szenvedést okoz nekik, hogy ha lehetséges volna, inkább választanák a tüzet vagy más gyötrelmeket a látásomért, mint ezt a szenvedést, hogy ezektől mentesek és nem láthatnak engem. Ez a szenvedés újítja meg a másodikat, a lelkiismeret férgét, amely mindig rágja őket, látván, hogy bűneik miatt vesztettek el engem és az angyalok társaságát; látják ugyanis, hogy maguk tették méltóvá magukat az ördögök társaságára és látására. Az ördögök látása, ami a harmadik szenvedés, megkettőzi minden kínjukat. Miként a szentek mindig ujjonganak az én látásomban, s vigadozva újulnak meg fáradalmaik gyümölcseiben, melyeket a szeretetnek és a töredelemnek akkora bőségével viseltek el értem, úgy ezzel ellentétben ezek a szerencsétlenek gyötrelmeikben újulnak meg az ördögöket látva, mert őket megismerve jobban megismerik önmagukat, azaz megismerik, hogy bűneik által mire tették méltóvá magukat. Ily módon a féreg egyre inkább mardossa őket és a lelkiismeret tüze soha ki nem alszik. Tovább növeli gyötrelmüket, hogy az ördögöt a maga formájában látják, és ez annyira szörnyű, hogy nincs az az emberi szív, amely el tudná ezt képzelni. És ha emlékszel rá, egy alkalommal megmutattam neked az ördögöt a maga formájában, oly rövid időre, ami csak annyi volt, mint egy pont, s amikor te magadhoz tértél, azt mondtad, hogy inkább választod, hogy tűzön menj keresztül és parázson járj egészen az ítélet napjáig, mint hogy még egyszer őt lásd. És mindabból, amit láttál, még mindig nem tudod, hogy az ördög milyen rettenetes, mert az isteni igazságosság következtében ő még szörnyűbbnek mutatkozik az előtt a lélek előtt, aki – bűnei súlyossága szerint többé vagy kevésbé – meg van fosztva Tőlem. A negyedik gyötrelem a tűz; egy olyan tűz, amely éget, de nem emészt el, mivel lehetetlen, hogy eleméssze a lélek létét. A lélek nem anyagi természetű, hogy a tűz képes legyen elhamvasztani, hanem anyagtalan. Én azonban megengedtem az isteni igazságosság miatt, hogy a tűz égesse a kárhozottakat; gyötörje őket anélkül, hogy elhamvasztaná, égesse a legnagyobb kínnal különféle módon bűneik különbözősége, s jobban vagy kevésbé bűneik súlyossága szerint. Ebből a négy gyötrelemből következik minden egyéb, mint a hideg, a forróság és a fogak csikorgatása. És így nyomorúságukban megkapják az örök halált az ítélet és az igazságtalanság első vádja után, ami az életükben történt, anélkül, hogy megjavultak volna; és a későbbi, a második vádban, a halál pillanatában, amikor nem akartak remélni bennem, s nem is az én megbántásom miatt bánkódtak, hanem csak a saját büntetésük miatt.
forrás: Sziénai Szent Katalin: Dialógus c. könyvéből (SZIT 1983, 75-78. oldal)
folytatás a harmadik váddal, az utolsó ítélet:
https://mariaszazada.hu/utolso-itelet/
Kapcsolódó bejegyzés:
https://mariaszazada.hu/szienai-szent-katalin-az-udvossegrol/
Capella dei Scrovegni – Padua (2016)