Előszó
Szent Brigitta látomásai a különítéletről
Svéd Szent Brigitta (kb. 1303–1373) özvegy, hétgyermekes anya, később rendalapító és zarándok volt. 1391-ben avatták szentté, 1999-ben pedig II. János Pál pápa Európa társvédőszentjévé nyilvánította. Kinyilatkoztatásait, amelyek nyolc könyvben és több kiegészítő gyűjteményben maradtak ránk, a középkor egyik legnagyobb hatású misztikus szövegeként tartják számon.
Az alábbi válogatás (több bejegyzésben) tizenkét fejezetet tartalmaz ezekből a látomásokból. Közös bennük, hogy a lélek halála után, Krisztus ítélőszéke előtt álló jelenetet mutatják be. A vádló ördög felsorolja a lélek bűneit, az angyal és a Szűzanya közbenjár, a Bíró pedig ítéletet mond. A fejezetek könyv és fejezet szerint növekvő sorrendben követik egymást.
Az egyház tanítása szerint az ember halála után mindenki személyes ítéleten, úgynevezett különítéleten megy át (vö. Katolikus Egyház Katekizmusa, 1021–1022.). Brigitta látomásai ezt a valóságot hasonlatokkal és szimbolikus képekkel ábrázolják, ahogy az őt kísérő angyal is maga mondja: a lelki dolgokat „testi hasonlatban” kell megmutatni. Magánkinyilatkoztatásról van szó, amelyet a hit letéteménye nem kötelező érvénnyel tart, és amely nem a hit forrása. Elmélkedésre és lelkiismeretvizsgálatra viszont gazdag anyagot kínál.
angol forrás: http://www.saintsbooks.net/books/St.%20Bridget%20(Birgitta)%20of%20Sweden%20-%20Prophecies%20and%20Revelations.pdf
Egy borzalmas ítélet
Az Úr szavai a menyasszonyhoz arról, hogyan került egy ember Isten ítélőszéke elé, és arról a félelmetes és borzalmas ítéletről, amelyet Isten és valamennyi szent mondott ki fölötte.
1. könyv 28. fejezet
Krisztus menyasszonya azt látta, hogy Isten haragosnak tűnik, és Isten így szólt: „Kezdet és vég nélküli vagyok. Bennem nincs változás sem évben, sem napban, hanem az e világi idő egésze számomra olyan, mint egyetlen másodperc vagy pillanat. Mindenki, aki engem lát, egy pillanat alatt lát, ismer és megért mindent, ami bennem van. De mivel te, menyasszonyom, anyagi testben vagy, nem tudsz úgy észlelni és megérteni, mint a szellem; ezért a kedvedért elmagyarázom neked, mi történt.
Bíróként ültem, mert minden ítélet nekem adatott, és egy ember jött az ítélőszékem elé, hogy megítéljék. Az Atya hangja megdördült, és így szólt hozzá: »Jaj neked, hogy valaha is megszülettél!« Isten nem azért mondta ezt, mintha megbánta volna, hogy megteremtette, hanem úgy, ahogyan valaki gyászol egy másikat, és együttérez vele. Ezután a Fiú hangja válaszolt, mondván: »Érted ontottam a véremet, és érted szenvedtem a legkeserűbb és legkegyetlenebb fájdalmat, de te teljesen elszakadtál tőle, és semmi közösséget nem akarsz vele.«
A Szentlélek hangja ezt mondta: »Szíve minden zugát átkutattam, hogy találok-e benne valami gyengédséget vagy szeretetet, de olyan hideg, mint a jég, és olyan kemény, mint a kő, és semmi közöm hozzá.« Ezt a három hangot nem testi füllel hallották, mintha három isten volna, hanem érted hallatszottak, menyasszonyom, mert ezeket a lelki titkokat másként nem tudnád megérteni.
Ezután az Atya, a Fiú és a Szentlélek három hangja azonnal egyetlen hanggá változott, és ez a hang megdördült, és így szólt: »Semmiképpen sem adatik neked a mennyek országa!« Az irgalmasság Anyja, Szűz Mária hallgatott, és nem tárta fel irgalmát, mert az, akit meg kellett ítélni, méltatlan volt arra, hogy irgalmát elnyerje vagy élvezze; és az összes szent egy hangon felkiáltott: »Az isteni igazságosság úgy kívánja, hogy örökre száműzzék és elválasszák országodtól és örömödtől.«
Mindazok, akik a tisztítótűzben voltak, ezt mondták: »Itt nincs olyan keserű vagy kemény fájdalom, amely elég volna bűneid megbüntetésére; sokkal nagyobb kínokat érdemelsz, ezért elszakítanak tőlünk.« Ekkor maga a nyomorult ember félelmetes hangon felkiáltott: »Jaj, jaj a magnak, amely anyám méhében összeállt, és amelyből testemet kaptam!« Másodszor is kiáltott: »Átkozott legyen az a pillanat, amikor lelkem testemhez kapcsolódott, és átkozott az, aki testet és lelket adott nekem!« Harmadszor is kiáltott: »Átkozott legyen a pillanat, amikor élve kijöttem anyám méhéből!«
Ekkor három borzalmas hang szólt ellene a pokolból: »Jöjj hozzánk, átkozott lélek, mint a lefolyó olvadt réz, az örök halálra és a végtelen életre!« Másodszor is kiáltottak: »Jöjj, átkozott lélek, minden jótól üres, és vedd magadhoz a mi gonoszságunkat! Mert nem lesz köztünk senki, aki ne töltene meg téged a maga gonoszságával és kínjával.« Harmadszor is kiáltottak: »Jöjj, átkozott lélek, nehéz, mint a kő, amely szüntelenül süllyed, és soha nem ér le az aljra, ahol megpihenhetne! Mélyebbre süllyedsz a mélységben, mint mi, úgyhogy meg sem állsz addig, amíg el nem éred a pokol legalsó részét.«
Ekkor Urunk így szólt: »Mint az az ember, akinek több felesége van, és látja, hogy az egyik elszakad tőle, ő pedig elfordul tőle, a többiekhez fordul, akik állhatatosak maradtak az ő akaratában, és velük örvend: úgy fordítottam el arcomat és irgalmamat tőle, és szolgáimhoz fordulok, és velük örvendek. Ezért most, hogy hallottál bukásáról és nyomorúságáról, annál nagyobb őszinteséggel és tisztasággal szolgálj nekem, minél nagyobb irgalmat tanúsítottam irántad. Menekülj a világ és annak vágya elől! Nem azért vállaltam ilyen keserű szenvedést a világi dicsőségért, vagy mert ne tudtam volna gyorsabban és könnyebben végbevinni – hiszen megtehettem volna –, hanem az igazságosság azt követelte, hogy mivel az emberiség minden tagjában vétkezett, minden tagjában elégtételt is kellett adni. Ezért könyörült meg az Istenség az emberiségen, és égő, nagy szeretetében a Szűztől emberi természetet vett fel, hogy általa elszenvedje mindazt a büntetést, amelyet az emberiségnek el kellett volna szenvednie. Mivel szeretetből magamra vettem a ti büntetéseteket, maradj igaz alázatban, mint az én szolgáim, hogy senki előtt ne szégyenkezz, és semmitől ne félj, csak tőlem. Úgy őrizd a szádat, hogy ha az én akaratom úgy kívánná, soha ne szólj. Ne szomorkodj a világi dolgok miatt, mert elmúlnak, és én bárkit meg tudok gazdagítani vagy szegénnyé tenni, akit akarok. Ezért, menyasszonyom, helyezd bennem minden reményedet, és én segítek neked.«”
MAGYARÁZAT
Ez az ember, akinek az ítéletét itt hirdetik, nemes származású kanonok és alszerpap volt, aki hamis felmentést szerzett, és feleségül vett egy gazdag szüzet, de hirtelen halál érte, és így elvesztette, amit áhított.
Egy pap szörnyű ítélete
A Fiú vádja egy bizonyos lélek ellen, akit a menyasszony jelenlétében kellett elítélni, és Krisztus válasza az ördögnek arról, miért engedte meg e léleknek, és miért engedi meg más gonosztevőknek, hogy az ő valóságos testét megérintsék és magukhoz vegyék.
2. könyv 2. fejezet
Isten haragosnak tűnt, és ezt mondta: „Kezem eme alkotása, akit nagy dicsőségre szántam, nagyon megvet engem. Ez a lélek, akinek minden szerető gondoskodásomat felajánlottam, három dolgot tett velem: elfordította tőlem szemét, és az ellenség felé fordította. Akaratát a világra szegezte. Önmagában bízott, mert szabadon vétkezhetett ellenem. Ezért, mivel nem törődött azzal, hogy rám tekintettel legyen, hirtelen igazságosságomat hoztam rá. Mivel akaratát ellenem szegezte, és hamis bizalmat helyezett önmagába, elvettem tőle vágyának tárgyát.” Ekkor egy ördög felkiáltott: „Bíró, ez a lélek az enyém.” A Bíró így felelt: „Milyen alapon vádolod?” Ő így válaszolt: „Vádam az, ami a te saját vádiratodban áll, hogy megvetett téged, Teremtőjét, és ezért a lelke az én szolgálóleányommá lett.
Különben is, mivel hirtelen ragadták el, hogyan kezdhetett volna hirtelen a kedvedre tenni? Mert amikor ép testben élt a világban, nem szolgált neked tiszta szívvel, mivel buzgóbban szerette a teremtett dolgokat, és sem a betegséget nem viselte türelemmel, sem műveidről nem elmélkedett úgy, ahogyan kellett volna. A végén nem égett a szeretet tüzében. Az enyém, mert hirtelen elvetted.”
A Bíró így felelt: „A hirtelen vég nem kárhoztatja a lelket, hacsak nincs következetlenség a tetteiben. Az ember akaratát nem ítélik el örökre alapos mérlegelés nélkül.” Ekkor az Isten Anyja odajött, és így szólt: „Fiam, ha egy lusta szolgának van egy barátja, aki bizalmas viszonyban áll urával, nem kellene-e e bizalmas barátnak segítségére sietnie? Nem kellene-e megmenteni, ha kéri, a másik kedvéért?” A Bíró így felelt: „Minden igazságtételt irgalomnak és bölcsességnek kell kísérnie: irgalomnak a szigor enyhítésében, bölcsességnek, hogy a méltányosság megmaradjon. De ha a vétek olyan, hogy nem érdemel elengedést, az ítélet a barátság kedvéért az igazságosság megsértése nélkül is enyhíthető.” Ekkor Anyja így szólt: „Áldott Fiam, e lélek szüntelenül rám gondolt, tisztelt engem, és gyakran indíttatást érzett, hogy az én tiszteletemre ünnepélyesen megülje a nagy ünnepet, bár irántad hideg volt. Légy hát irgalmas hozzá!”
A Fiú így felelt: „Áldott Anyám, te mindent ismersz és látsz bennem. Még ha e lélek megemlékezett is rólad, ezt inkább időleges, mint lelki javáért tette. Legtisztább testemmel nem úgy bánt, ahogyan kellett volna. Tisztátalan szája megakadályozta, hogy szeretetemet élvezze. A világi szerelem és a kicsapongás elrejtette előle szenvedésemet. Hogy bocsánatomat túlságosan magától értetődőnek vette, és nem gondolt a végére, siettette halálát. Bár gyakran magához vett engem, ez nem sokat javított rajta, mert nem készült fel megfelelően. Aki nemes Urát és vendégét fogadni akarja, ne csak a vendégszobát készítse elő, hanem az összes edényt is. Ez az ember nem így tett, mert bár kitakarította a házat, nem söpörte ki tisztelettel és gonddal. Nem hintette be a padlót erényei virágaival, és nem töltötte meg tagjainak edényeit önmegtartóztatással. Ezért jól látod, hogy vele azt kell tenni, amit megérdemel.
Bár sebezhetetlen és felfoghatatlan vagyok, és istenségem révén mindenütt jelen vagyok, gyönyörűségem a tisztákban van, még ha a jókba és az elkárhozottakba egyaránt belépek is. A jók magukhoz veszik az én testemet, amely megfeszíttetett és a mennybe felment, amelynek előképe a manna és az özvegy lisztje volt. A gonoszak is ugyanígy tesznek, de míg a jóknak ez nagyobb erőt és vigasztalást jelent, a gonoszaknak még igazságosabb kárhoztatást, mivelhogy méltatlanságukban nem félnek ilyen méltó szentséghez járulni.” Az ördög így felelt: „Ha méltatlanul járult hozzád, és emiatt szigorúbb lett az ítélete, miért engedted, hogy méltatlansága ellenére hozzád járuljon és megérintsen?”
A Bíró így felelt: „Nem szeretetből kérdezed ezt, mert neked nincs szereteted, hanem az én erőm kényszerít, hogy megkérdezd e menyasszonyom kedvéért, aki most hallja. Ahogyan a jók és a rosszak egyaránt megérintettek engem emberi természetemben, hogy bizonyítsam emberi természetem valóságát és türelmes alázatomat, úgy a jók és a gonoszak egyaránt esznek engem az oltáron – a jók nagyobb tökéletességükre, a gonoszak pedig azért, hogy ne higgyék, hogy már elkárhoztak, és hogy testemet magukhoz véve megtérjenek, ha elhatározzák, hogy megjavítják szándékukat. Mi nagyobb szeretetet mutathatnék nekik annál, hogy én, a legtisztább, a legtisztátalanabb edénybe is belépek (bár mint az anyagi nap, semmitől sem szennyeződhetem be)? Te és társaid megvetitek ezt a szeretetet, mert megkeményítettétek magatokat a szeretet ellen.”
Ekkor az Anya ismét megszólalt: „Jó Fiam, valahányszor hozzád járult, tisztelettel volt irántad, bár nem úgy, ahogyan kellett volna. Megbánja azt is, hogy megbántott téged, bár nem tökéletesen. Fiam, az én kedvemért ezt vedd az ő javára.” A Fiú így felelt: „Ahogyan a próféta mondta, én vagyok az igazi nap, bár sokkal jobb vagyok az anyagi napnál. Az anyagi nap nem hatol át hegyeken és elméken, én pedig mindkettőre képes vagyok.
A hegy útját állhatja az anyagi napnak, úgy hogy a napfény nem éri el a közeli földet; de mi állhat az én utamban, ha nem a bűnösség, amely megakadályozza, hogy e lelket szeretetem megérintse? Ha a hegy egy részét el is távolítanák, a szomszédos föld még akkor sem kapná meg a nap melegét. És ha belépnék egy tiszta lélek egyik részébe, micsoda vigasz lenne nekem, ha egy másik részből bűzt éreznék? Ezért el kell távolítani mindent, ami tisztátalan, és akkor édes gyönyörűség követi a szép tisztaságot.” Anyja így felelt: „Legyen meg akaratod minden irgalommal!”
MAGYARÁZAT
Ez egy pap volt, akit gyakran figyelmeztettek feslett viselkedése miatt, de nem akart hallgatni a jó szóra. Egy napon, amikor kiment a rétre, hogy lovát gondozza, mennydörgés támadt, és villám csapott belé, amely megölte. Egész teste sértetlen maradt, kivéve a szemérmét, amely teljesen megégve látszott. Ekkor Isten Lelke így szólt: „Leányom, akik ilyen nyomorult élvezetekbe gabalyodnak, megérdemlik, hogy lelkükben elszenvedjék, amit ez az ember testében elszenvedett.”
A püspök és a kanonok
Az Anya szavai leányához a rossz püspökök kapzsiságáról; hosszú példabeszédben magyarázza el, hogy sokan jó szándékuk révén elérik azt a lelki rangot, amelyet a mértéktelen püspökök elvetnek, noha testi értelemben ahhoz hívattak.
13. könyv, 4. fejezet
Isten Anyja így szól a Fiú menyasszonyához: „Sírsz, mert Isten annyira szereti az embereket, az emberek pedig oly kevéssé szeretik Istent. Így van. Hol van az az uralkodó vagy püspök, aki nem azért áhítja tisztségét, hogy világi tiszteletet és gazdagságot szerezzen, hanem inkább azért kívánja, hogy a szegényeknek saját kezével segítsen? Mivel az uralkodók és püspökök nem akarnak eljönni a mennyben mindenkinek készített menyegzői lakomára, a szegények és gyengék jönnek el helyettük, amint egy példán megmutatom neked.
Egy városban élt egy bölcs, szép és gazdag püspök, akit bölcsességéért és szépségéért dicsértek, de nem adott hálát, ahogyan kellett volna, Istennek, aki ezt a bölcsességet adta neki. Gazdagságáért is dicsérték és tisztelték, és számtalan ajándékot osztogatott a világi kegy reményében. Még nagyobb javakra vágyott, hogy még több ajándékot adhasson és még nagyobb tiszteletet nyerjen. Ennek a püspöknek egyházmegyéjében volt egy tanult papja, aki így gondolkodott magában: »Ez a püspök – mondta – kevésbé szereti Istent, mint kellene. Egész élete a világiasság felé hajlik.
Ezért, ha Istennek tetsző, szeretném elnyerni püspökségét, hogy dicsőséget szerezzek Istennek. Nem világi okokból kívánom, hiszen a világi tisztelet csupán üres levegő, sem a gazdagságért, amely olyan nehéz, mint a legnehezebb teher, sem a testi nyugalom és kényelem kedvéért, mert csak annyi pihenésre van szükségem, amennyi testemet alkalmassá teszi Isten szolgálatára. Nem, egyedül Istenért kívánom. És bár minden tiszteletre méltatlan vagyok, mégis, hogy több lelket nyerjek Istennek, hogy szavammal és példámmal több embernek használjak, és az egyházi jövedelmekből többeket támogassak, szívesen vállalnám a püspökség terhes feladatát.
Isten tudja, hogy inkább fájdalmas halált halnék vagy keserű nehézségeket viselnék el, mint hogy püspöki rangot viseljek. Én is éppoly fogékony vagyok a szenvedésre, mint bárki más, mégis, aki a püspöki tisztségre törekszik, nemes feladatot kíván. Ezért készséggel vágyom a püspök tiszteletre méltó címére a püspök terhével együtt, bár úgy vágyom rá, ahogyan a halálra. A tiszteletet több lélek megmentésének eszközeként kívánom. A terhet saját üdvösségemért és azért kívánom, hogy megmutassam szeretetemet Isten és a lelkek iránt. A tisztséget egyedül azért kívánom, hogy az egyház javait nagylelkűbben oszthassam szét a szegényeknek, nyíltabban oktathassam a lelkeket, merészebben oktassam a tévelygőket, teljesebben sanyargassam testemet, és szorgalmasabban gyakoroljam az önuralmat, példát adva másoknak.«
Ez a kanonok megfontoltan, négyszemközt megfeddte püspökét. A püspök azonban rossz néven vette, és nyilvánosan megszégyenítette a papot, meggondolatlanul dicsekedve saját alkalmasságával és mindenben való mértékletességével. A kanonok azonban, bár elszomorította a püspök illetlensége, türelemmel viselte a sértéseket. A püspök viszont kigúnyolta a kanonok szeretetét és türelmét, és annyit beszélt ellene, hogy a kanonokra hárult a hibáztatás, és hazug bolondnak tartották, míg a püspököt igazságosnak és körültekintőnek látták.
Idővel mind a püspök, mind a kanonok elhunyt, és Isten ítélete elé került. Színe előtt és az angyalok jelenlétében egy arany trón jelent meg, mellette a püspöki süveg és jelvények. Démonok nagy tömege követte a kanonokot, azt kívánva, hogy valami halálos hibát találjanak benne. A püspököt illetően ugyanolyan biztosak voltak benne, mint a bálna a borjakban, amelyeket elevenen tart hasában a hullámok között. Sok vádat emeltek a püspök ellen: miért és milyen szándékkal vállalta a püspöki tisztséget, miért kevélykedett a lelkeknek szánt javakkal, hogyan vezette a rábízott lelkeket, hogyan felelt arra a kegyelemre, amelyet Isten adott neki.
Amikor a püspök semmi igazságos választ nem tudott adni a vádakra, a bíró így szólt: »Tegyetek ganajt a püspök fejére süveg helyett, szurkot a kezére kesztyű helyett, sarat a lábára saru helyett. A püspöki ing és vászonruha helyett szajhaviselet rongyait adjátok rá. Becsület helyett legyen szégyene. Szolgák kísérete helyett dühöngő démontömeg legyen vele.« Majd a bíró hozzátette: »Tegyetek a kanonok fejére a napnál ragyogóbb koronát, aranyozott kesztyűt a kezére, adjatok lábára cipőt. Öltse magára a püspök ruháit minden tisztelettel.«
Püspöki díszben, a mennyei sereg körében, tisztelt püspökként vezették a bíró elé. A püspök azonban úgy távozott, mint a tolvaj, kötéllel a nyakán. Látására a bíró elfordította irgalmas szemét, és vele együtt minden szentje is.
Így éri el sok ember jó szándéka révén és lelki értelemben azt a tiszteletbeli rangot, amelyet azok megvetnek, akik testi értelemben ahhoz hívattak. Mindez egy pillanat alatt történt Isten előtt, bár a kedvedért szavakkal jelenítették meg, mert ezer év olyan, mint egyetlen óra Isten előtt. Mindennap megtörténik, hogy mivel a püspökök és uralkodók nem akarják a tisztséget, amelyre hívattak, Isten maga választ szegény papokat és plébániai klerikusokat, akik jobb lelkiismeretük szerint élve szívesen használnának a lelkeknek Isten dicsőségére, ha tehetnék, és meg is teszik, amit tudnak. Ezért ők foglalják el a püspökök számára előkészített helyeket.
Isten olyan, mint az az ember, aki arany koronát akaszt háza ajtaja elé, és kiált a járókelőknek: »Bármely társadalmi állású ember megszerezheti ezt a koronát! Aki az erénnyel van a legnemesebben felöltözve, az nyeri el.« Tudd meg, hogy ha a püspökök és uralkodók bölcsek is a világi bölcsességben, Isten lelki értelemben náluk bölcsebb, mert felmagasztalja az alázatosakat, és nem helyesli a kevélyeket. Tudd meg azt is, hogy ennek a megdicsért kanonoknak nem kellett lovát gondoznia, amikor prédikálni vagy teendőit végezni indult, és tüzet sem kellett raknia, amikor enni készült.
Nem, megvoltak a szolgái és az eszközei ahhoz, hogy ésszerű módon éljen. Pénze is volt, bár nem a maga kapzsi használatára, mert még ha a világ minden gazdagsága az övé lett volna, akkor sem adott volna egyetlen garast sem azért, hogy püspök lehessen. De a világ minden kincséért sem utasította volna vissza a püspökséget, ha az Isten akarata volt. Akaratát Istennek adta, kész volt arra, hogy Isten tiszteletéért tiszteljék, és arra, hogy Isten szeretetéből és félelméből megalázzák.”
szöveg forrása: http://www.saintsbooks.net/books/St.%20Bridget%20(Birgitta)%20of%20Sweden%20-%20Prophecies%20and%20Revelations.pdf
képek és fordítás AI segítségével készült.