Genovai Szent Katalin – Traktátum a tisztítótűzről

„A testtől elvált lélek, aki abban a tisztaságban leledzik, amelyben megteremtetett, azonnal és önként veti magát a tisztítótűzbe, mivel felismeri magában az akadályt, és egyúttal felfogja, hogy ezt az akadályt a tisztítótűzön kívül semmi más nem törölheti le róla….” (Traktátum a tisztítótűzről, 1. fejezet)

Az önkéntességgel egyidőben, mellyel a lélek saját tisztulása érdekében a tisztítótüzet keresi, egy kimondhatatlan, megelégedett örömet érez afelett, hogy Isten rendjében van, és az Ő szeretete meríti ebbe a tisztító hőségbe. A fájdalom azonban eme öröm ellenére is érződik. Ezt Katalin újra és újra elismétli: mind a határtalan öröm, mind a lélek mérhetetlen fájdalma megvan a tisztítótűzben; a lelket azonban mindenekelőtt az Isten akaratába való beleegyezés tölti el.      „Bár Isten szeretete, mely a lelket túlárasztja – amennyire látom – olyan nagy megelégedettséget ad neki, hogy ezt szavakkal nem is lehet kifejezni, de ez a megelégedettség a lélektől nem veszi el a tisztítótűzben kínjainak legkisebb szikráját sem; ellenkezőleg, éppen abból áll gyötrelme, hogy a szeretet gátolva van, és a kín annál erősebb, minél nagyobb a szeretet tökéletessége, amelyre Isten a lelket képessé tette. Ily módon a lélek a tisztítótűzben a legnagyobb örömet és a legnagyobb fájdalmat éli át, és az egyik nem közömbösíti, nem oltja el a másikat.” (Traktátum a tisztítótűzről, 12. fejezet)

Mihelyst a léleknek kinyílnak szemei Isten szeretetének megismerésére – és ez a halálban történik meg, hacsak nem a gonosz akarat állapotában (tehát halálos bűnben) halt meg –, ő is egészen meggyullad az Isten iránti szeretettől, ami miatt a közte és Isten között még meglevő minden akadály kimondhatatlan kínt jelent számára: akkora gyötrelmet, ami az elkárhozottak tűzéhez hasonlítható. De Isten rendjének boldogsága, az Isten akaratával való összhangban levés és Isten szeretetének bizonyossága is megvan benne: ez elég tűz ahhoz, hogy a lélekben a „bűn rozsdáját” feleméssze és a lelket tökéletesen megtisztítsa. Ennek a tisztulásnak a lélek örömmel veti alá magát, amilyen gyorsan csak tudja, egyfelől, mert az akarata nem képes mást akarni, mint, amit Isten akar, másfelől azért, mert boldog, hogy megtisztulhat.

A tisztítótűzről ismeretes minden népies, részben ugyancsak naiv elképzeléssel szemben Katalin tisztítótűzről kapott víziója egészen átszellemült és a tiszta istenszeretettől átitatott. A fájdalom nyilván a bűn miatti igazságos következményként van jelen, de ez a fájdalom inkább a megtisztulásra, mint büntetésre szolgál. És a fájdalom a legmélyén csak a szeretet tüzében létezik. Ugyanakkor a vezeklő lelkeket már az a béke tölti el, ami abból a bizonyosságból fakad, hogy Isten rendjét már nem képesek elhagyni.

Katalin látja, ahogy a tisztítótűzben Isten szeretete igazságosságának működését is boldogsággá tudja átalakítani. Az isteni szeretet misztikusnője előtt inkább mindig a szerető, mint az igazságos Isten áll, Aki a tisztítótűz tisztító folyamatában sem kínozni akar. Ezért a tisztítótűzben való tisztulás a „bűn rozsdájától” még akadályoztatott lélek számára nem ijesztő, hanem az, amit a lélek önként keres; hiszen a tisztítótűz az egyetlen állapot és hely, ami után vágyakozik, mert egyedül a tisztítótűz állítja vissza lelkét abba az állapotába, amivel Isten dicsőségébe gátlástalanul beléphet. Igen, jelen van a kimondhatatlan kín, de a lélek számára ez már nem jelent semmit, mert egészen el van telve Istennel; Isten iránti szeretetből a lélek örömmel vezekel, igen, szenved, de minden félelem nélkül.

A kegyelem állapotában elhunyt lélek tisztulási procedúrája, ahogy ezt Genovai Szent Katalin az életrajzának („Vita”) 41. fejezetében található „Traktátum a tisztítótűzről” eredeti változatában leírja, valójában csak Katalin saját misztikus megtapasztalásának története, annak a tisztulási folyamatnak, amit ő maga élt át a teljesen tiszta, őszinte és önzetlen istenszeretethez vezető útján; vagyis saját megtisztulásának példáján magyarázza el a tisztítótűzben szenvedő lelkek megtisztulási folyamatát. Ezért áll a traktátum bevezetőjében: „Összehasonlítva az isteni tűzzel, amit ő (Katalin) szívében érzett, és ami lelkét megtisztította, belülről látta és értette meg, mi történik a lelkekkel a tisztítótűzben, mialatt tisztulnak, mielőtt boldog öröklétükben Isten színe előtt megjelenhetnek.”

Szent Katalin tisztítótűzről szóló értekezése mély benyomást tett a későbbi korok számos teológusára, elsősorban az angol és francia nyelvterületen. Az angol nyelvterületen különösen az ismert vallási író és konvertita, William Faber volt az, aki ezt az írást nagyra becsülte és angol nyelvre lefordította és kiadta („Treatise on Purgatory”); e fordításhoz H. E. Manning bíboros írta az előszót. John Henry Newman Katalin traktátusát belefoglalta „Dream of Gerontius” (Gerontius álma) című művébe.      Francia nyelvterületen mindenekelőtt Szalézi Szent Ferenc püspök és egyháztanító volt az, akit különösen megragadott Katalin traktátuma a tisztítótűzről. Rá – aki „Traité de l’amour de Dieu” vagy „Theotismus” (Értekezés az Isten-szeretetről vagy Teotimus) műve után, hasonlóan Szent Katalinhoz, a tiszta istenszeretet befolyásos tanítójának számított – nyilvánvalóan nagy benyomást tett, hogy Katalin a tisztítótűzben szenvedő lelkek állapotát, mivel ezek szeretettel illeszkedtek be Isten akaratába és rendelték alá magukat Isten akaratának, örömteli állapotnak ismerte fel.      Jean Pierre Camus püspök, Szalézi Szent Ferenc tanítványa és életrajzírója, „L’Esprit du Bienheureux St. Francois de Sales” (Szalézi Szent Ferenc lelke) című művében arról számol be, hogy a szent püspök számtalanszor figyelmeztette papjait, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek ne csak a kínjairól és büntetéséről beszéljenek a híveiknek, hanem „ezek tökéletes istenszeretetéről” is, és az örömről, amit annak tudata ad számukra, hogy a kegyelmi állapotban vannak és biztosan eljutnak Isten boldogító színe-látására. – Teljesen nyilvánvaló, hogy Szent Ferenc a tisztítótűzről vallott gondolatait Katalin traktátumából vette át. Camus püspök így írt erről: „Valahányszor a tisztítótűzről beszélt, nyomatékosan ajánlotta a csodálatos, egészen szeráfi értekezést a tisztítótűzről, amit Genovai Szent Katalin valódi sugallatra és isteni megvilágosításból írt.”

Camus püspök szerint Szalézi Szent Ferenc tisztítótűzről tanított legfontosabb tételei a következők: „A tisztítótűzre való gondolat sokkal alkalmasabb arra, hogy vigaszt öntsön belénk, mint félelmet… Habár a tisztítótűz kínjai valóban olyan nagyok, hogy ezen élet külső fájdalmait nem lehet hozzájuk hasonlítani, de a belső örömök is annyira csodálatosak, hogy e földi élet boldogságait és örömeit messze túlszárnyalják. Mert a lelkek

– 1. állandó egyesülésben vannak Istennel;

– 2. tökéletesen alávetették magukat Isten legszentebb akaratának; akaratuk annyira bensőségesen formálódott át Isten akaratába, hogy csak azt akarják, amit Isten akar, mégpedig annyira, hogy ha a menny kapui nyitva lennének, akkor sem merészelnének Isten előtt megjelenni, amíg magukon a bűnnek mégoly parányi nyomát észlelik;

– 3. önként és szeretetben vetik alá magukat a tisztulásnak, csak hogy Istennek tessenek;

– 4. úgy és addig akarnak ott lenni, ahogy és amíg Istennek tetszik;

– 5. már nem tudnak bűnt elkövetni; és nem ismerik a türelmetlenség legkisebb rezdülését sem, és nem követik el a legkisebb hibát sem;

– 6. mindenek felett szeretik Istent tökéletes, tiszta, önzetlen szeretettel;

– 7. angyalok vigasztalják a lelkeket ott;

– 8. már biztosak örök üdvösségükben, és reményeiket már soha semmi nem hiúsíthatja meg;

– 9. a lelkeknek a legnagyobb keserűségük a legmélyebb békességbe van beágyazva;

– 10. bár a fájdalmakat illetően a tisztítótűz olyan, mint a pokol, de a kedvességet illetően, amit Isten szeretete önt a lelkekbe olyan, mint a paradicsom; ez a szeretet erősebb a halálnál és hatalmasabb a pokolnál;

– 11. erre az állapotra, helyre (azaz a tisztítótűzre) sokkal inkább vágyni kell, mint félni tőle, hiszen a tűz lángjai ott szent vágyak és szeretet;

– 12. ugyanakkor mégis szörnyűek, mert a lelkek legvégső állapotát késleltetik, ami Isten színről színre való látásából és szeretetéből áll, és a látás és szeretet által az egész örökkévalóságban az Ő dicsőítéséből és magasztalásából.”

E tizenkét pont – kivéve a hetediket – valójában pontosan, sőt szinte szószerint Katalin értekezéséből valók. Ezért veti ehelyütt közbe Camus püspök, hogy Szalézi Szent Ferenc nyomatékosan ajánlotta Katalin traktátumának olvasását. Majd ezt írja Camus püspök: „Az ő tanácsára figyelmesen elolvastam a traktátumot; azóta többször is újra olvastam, mindig új élvezettel és új élménnyel; és bevallom, hogy ebben a tárgyban soha nem olvastam mást, ami engem hasonlóképpen ki tudott volna elégíteni.”

Szent Katalin értekezésének alapos áttanulmányozása után a tisztítótűzben szenvedő lelkek állapotáról – ahogy azt Katalin leírta – a következőket lehet mondani:

A lélek szerencsésen túljutott Isten szörnyűséges ítéletén; és mivel a kegyelem állapotában találtatott, meg tudta állni helyét az örök Bíró előtt. Az Isteni Bíróval való első találkozásában a lelket az örök igazság fénye megvilágosította. Egyfelől felismerte Isten végtelen jóságát, szigorú igazságosságát, valóban isteni tisztaságát és szentségét, másfelől azt a tényt is, hogy ő maga még nem méltó arra, hogy Ura és szerelme színe előtt megjelenjen. Isten oldaláról ugyan nincs más akadály, hogy a lélek belépjen az örök boldogságba, mint az Ő végtelen, egészen tökéletes és abszolút tiszta és szent lénye, ami ellentétben áll a lélek még meglevő tökéletlenségeivel, aki Isten, a legmagasabb és legszeretetreméltóbb Jó iránti szeretetében, még akadályoztatva van, és még késleltetve lesz az Istennel való vágyott, mindennél boldogítóbb egyesülésében. Bár a földi életben elkövetett bűnök már meg vannak bocsátva, de azok a sebek, „rozsdafoltok”, melyeket a bűnök a lelken okoztak, még megvannak, melyeket az Isten által egészen tisztának és szépnek teremtett lélek aranyából még ki kell égetni. Ugyan egy titokzatos erő a kegyelem állapotában a túlvilágra átment lelket Isten felé vonzza, egy belső erő mégis visszatartja őt Istentől. Az Istent szerető, a kegyelem állapotában levő léleknek a szerető, de őt egészen tisztának és tökéletesnek elváró Istennel való egyesülésének eme késedelmeskedéséből keletkezik a lélekben egyfajta tűz, ami ugyan hasonló a pokol tűzéhez, és mégis egészen különbözik ettől. Ez a tűz megtisztítja és kifehéríti a lelket a „bűnnek minden rozsdájától”.

Mindezek után a tisztítótűzben szenvedő lelkek állapotát így lehet összefoglalva leírni:

1. A tisztítótűzben szenvedő lelkekben a legfájdalmasabb kín és egyúttal szent öröm van: A fájdalmas kínnak három oka van:

– a) annak tudata, hogy még olyasmi van rajta, ami Istennek nem tetszik;

– b) annak tudata, hogy Isten szeretete a lelket már magánál szeretné tudni az örök boldogságban, de benne még olyan akadály van, ami a bűn miatt az Istennel való egyesüléssel szembehelyezkedik;

– c) annak tudata, hogy Isten boldogító színről színre való látásának elnyerése, amire a lélek olyan forrón áhítozik, és amiben már biztos, saját maga miatt még késlekedik.

Meglepő, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek fájdalmas kínjai nem csökkennek, hanem – Szent Katalin véleménye szerint – annál erősebbek lesznek, minél közelebb kerül a lélek a tisztítótűzből való kiszabadulásához. Isten egyre növekvő megismerése, amivel a vágy növekedése, hogy végre láthassa Őt, és a szeretet fokozódása jár együtt, felerősíti benne a fájdalmat Isten látásának késedelmeskedése miatt.      Ugyanakkor a legfájdalmasabb kínnal együtt a lelkekben egészen nagy öröm is uralkodik. Ez is annál jobban növekedik, minél közelebb jut a lélek Istenhez. Az öröm forrása ama kétségtelen bizonyosság mellett, hogy biztosan elnyeri az örök üdvösséget, az a tudat, hogy a szerető Isten nagy irgalmasságában rendelte el a lélek tisztulását, hogy tiszta igazságosságának elégtételt szerezzen.

2. A tisztítótűzben szenvedő lelkekben egészen nagy az istenszeretet. Ez az Isten iránt érzett szeretet, ami szelíd erőszakkal vonzza magához az Isten által szeretett lelket, hatszoros hatást idéz elő a lélekben:

 – a) előidézi a lélek átalakulását, aki egyre hasonlóbbá válik Istenhez;

 – b) előidézi a szerető Isten által számára kijelölt rendelkezésben való tökéletes megadást, és ezzel az egyre tökéletesebb megegyezést Isten akaratával;

– c) megnemesíti a lelket, ami ily módon mindennemű önzéstől megszabadul, teljesen elfeledkezik önmagáról, a szenvedésekkel szemben egészen közömbössé válik, sőt, egyre erősebben vágyakozik a tisztító szenvedés után;

– d) egyre jobban megtisztítja a lelket: az isteni szeretet tűzének Istenből kiinduló tisztító sugaraira a lélek egyre intenzívebb viszontszeretettel válaszol. Ily módon válik a lélek az elkövetett bűnök minden rozsdafoltjától mentessé;

– e) végül mindent kiirt a lélekben, ami még tökéletlen benne;

– f) a hamis önszeretettől tökéletesen szabaddá vált lélekben egészen nagy örömet ébreszt, ami ízelítője annak a rá váró örök boldogságnak, amit Isten színről színre való látása nyújt. Mivel a lélek teljesen megfeledkezik önmagáról és a szeretet által tökéletesen Istené lesz, a tisztítótűz legfájdalmasabb kínját is a legnagyobb örömmel viseli el.

Genovai Szent Katalinnak a tisztítótűzről való minden gondolatából az érződik ki, hogy hiányzik belőle a tisztítótűz helyének és állapotának mindennemű rossz materializálása; Katalin mindent átszellemítve lát a szeretet tűzében, ami Istentől, Aki maga a szeretet, árad ki, és ami a még nem egészen tiszta, még nem egészen tökéletes és Isten legfinomabb tisztaságának és szentségének még nem egészen megfelelő lélekben a tökéletes megtisztulást elvégzi.