Urunk legfőbb parancsa, hogy szeressük egymást. Nagylelkűen és őszintén. Az első parancs: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből. A második, vagy inkább az első második része, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. Ez nem valamiféle tanács, vagy puszta óhaj a mindenható részéről, ez az Ő legfőbb parancsa. Minden további törvényének alapja és esszenciája. Szintén igaz az is, hogy amit felebarátunkkal teszünk, azt Isten úgy veszi, mintha Ővele tennénk. Amit pedig megtagadunk, azt Tőle tagadjuk meg. Szent Máté evangéliumában olvashatjuk a következőket (Mt 25.,34-46). Itt Jézus az ítélet napján először megszólítja az igazakat:
„Aztán így szól a király jobbján állókhoz: Jöjjenek, Atyám áldottjai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láthattunk éhesen, hogy enned adhattunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom néktek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mert éhes voltam s nem adtatok ennem, Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom néktek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”
A katolikusok egy része mintha azt képzelné, hogy a törtetés és az önzés e korszakában Isten első törvénye mintha fel lenne függesztve. Hiszen ma mindenki csak önmagával és saját gazdagodásával törődik. Hiábavaló manapság a szeretet törvényét erőltetni – mondják —, mindenki maga kell hogy boldoguljon, különben tönkre megy. Ez nem igaz! Isten legfőbb törvénye most és ezután is mindig érvényben lesz, teljes erejével és hatékonyságával. Sőt, fontosabb, mint valaha. Sokkal inkább kötelességünk és érdekünk betartani, mint eddig bármikor. Kötelességünk a purgatóriumi lelkekért imádkozni. Egymást szeretni és segíteni soha nem múló kötelességünk. De a legfontosabb, hogy felebarátunkat ha bajban van, megsegítsük. Ez a legsürgetőbb kötelességünk. Nem valamiféle kegy gyakorlásáról van itt szó, ami éppen az adott hangulatunk függvénye. Nem, segítenünk kell egymáson. Ha megtagadnánk szegény és nélkülöző embertársunktól az életben maradáshoz szükséges falatot, vagy ha a fuldokló felénk nyújtott keze mellett egyszerűen csak elhaladnánk, nyilvánvalóan szörnyű bűntettet követnénk el.
Nem csak akkor kell segítenünk, amikor ezt könnyen és kényelmesen megtehetjük, de ha szükséges, minden áldozatot meg kell hoznunk bajban lévő embertársainkért. És vajon kik szorulnak rá jobban segítségünkre, mint a purgatóriumban lévő lelkek? Létezik itt a földön olyan szörnyű éhség vagy szomjúság, ami hasonlítható az ő szörnyű kínjaikhoz? Még a minket körülvevő szegények, betegek és szenvedők sem szorulnak rá annyira pártfogásunkra, mint ők. Igen sok jószívű és együttérző embert ismerünk, akiket megindít a földi szenvedés látványa, de sajnos igen kevés azoknak a száma, akik a tisztuló lelkekért tennének valamit. Pedig kiknek lehet jogosabb követelésük velünk szemben, mint nekik. Hiszen köztük lehetnek barátaink, rokonaink, nagyszüleink és szüleink.
Isten elvárja tőlünk, hogy segítsünk rajtuk
Egyébként a tisztuló lelkek Isten legkedvesebb barátai. Segíteni kíván rajtuk, legfőbb óhaja, hogy mielőbb a mennybe jussanak. Már soha nem fognak szembeszegülni Istennel. Arra rendeltettek, hogy mindörökké vele legyenek. Igaz, hogy Isten igazságossága megköveteli, hogy bűneiket levezekeljék, de csodálatos előrelátása révén lehetőséget adott számunkra, hogy segítsük őket. Módunkban áll a tisztuló lelkek helyzetén javítani, vagy akár meg is szabadítani őket. Az Úr pedig annyira hálás lesz ezért, mintha egyenesen Őrajta könyörültünk volna meg.
A Szűzanya is elvárja, hogy segítsünk rajtuk
Nincs az a földi édesanya, aki olyan gyengéden szeretné haldokló gyermekét, aki annyira igyekezne fájdalmát enyhíteni, mint ahogy Mária keresi a módját annak, hogy a tisztítótűzben szenvedő gyermeket megvigasztalja, és magához a mennybe juttassa. Határtalan örömet okozunk neki, minden egyes alkalommal, amikor egy léleknek segítünk kiszabadulni a purgatóriumból.
A tisztuló lelkek segítségünket ezerszeresen meghálják
Hogyan írhatnánk le a tisztítótűzből megszabadult lelkek érzéseit? Kimondhatatlan az a végtelen hálaérzet, melyet megmentőik irányában táplálnak. Egyetlen vágyuk, hogy viszonozzák ezt az óriási szívességet. Jótevőinkért szakadatlanul imádkoznak, mégpedig olyan intenzitással, hogy Isten képtelen kéréseiknek ellenállni. Bolognai Szent Katalinnak azt mondta az Úr: Sok tiszteletet kaptam a szentektől, de még többet a megtisztult lelkektől. Amikor fájdalmaiktól végre megszabadulnak, és a mennyország örök boldogságát élvezik, korántsem felejtik el földi barátaikat, sőt hálájuk nem ismer határokat. Leborulnak Isten trónja előtt és szüntelenül jótevőikért imádkoznak. Imáik által a veszedelmektől védelmezik barátaikat és támogatják őket a fenyegető kísértések közepette. Nem is hagyják abba a könyörgést addig, amíg meg nem bizonyosodnak arról, hogy jótevőik a mennyország tökéletes biztonságát élvezik és így egymás legkedvesebb, legőszintébb barátai lehetnek immár mindörökké.
Ha a katolikusok csak annyit megfontolnának, hogy milyen hatalmas pártfogóra tehetnek szert, ha segítenek a tisztuló lelkeknek, már akkor sokkal buzgóbban imádkoznának az elhunytak lelki üdvéért.
A tisztuló lelkek képesek a mi tisztulásunk idejét is csökkenteni
A másik fontos kegyelem, melyet segítségükkel elnyerhetünk, a rövid és viszonylag könnyen viselhető purgatóriumi büntetés, vagy akár annak teljes elengedése!
A rózsafüzér ereje (János testvér)
A Messiásról nevezett János testvérnek, aki harmadrendi domonkos volt, fennmaradt egy csodálatos imádsága a purgatóriumban szenvedő lelkekért. Imái segítségével, melyek főképp a rózsafüzérből álltak, mintegy egymillió négyszázezer lélek szabadulását eszközölte ki. Viszonzásul ezek az üdvözült lelkek a rendkívüli kegyelmek tömegét nyerték meg a szent számára. Halála óráján segítették és vigasztalták, végül pedig a mennybe kísérték. Ennek a történetnek a megalapozottságát az is alátámasztja, hogy az Egyház a szent boldoggá avatási bullájában is szerepelteti.
Kísérők a halálos ágynál
Hasonló esetről számol be Baronius bíboros is: Egyszer haldokló nemesember mellett végezte papi szolgáltatását, amikor üdvözült lelkek tömege jelent meg a halálos ágynál. Vigasztalták az eltávozót és az acsarkodó ördögöket pedig sikeresen tartották távol, akik pedig kétségbeesett próbálkozásokat tettek áldozatuk bekerítésére. Amikor az atya kilétük felől tudakozódott, azt a választ kapta, hogy a haldokló ember imái és jócselekedetei révén a purgatóriumból megszabadult lelkek. Mintegy nyolcezren vannak és Isten azért küldte őket, hogy jótevőjük lelkét egyenesen a mennyországba vigyék, anélkül, hogy egyetlen percet is a purgatóriumban kelljen töltenie.
Szent Gertrúd megvigasztalása
Szent Gertrúd halála napján heves támadásoknak volt kitéve. A gonosz lélek igen veszélyes és körmönfont kísértéssel foglalta le lelkét utolsó óráiban. Végül, amikor már kifogyott ravasz cselvetéseiből, melyekkel a szentet zaklatta, úgy gondolta, csodás lelki nyugalmát avval zavarhatná meg a legjobban, ha azt sugalmazná számára, hogy halála után még bizonyosan hosszú éveket kell eltöltenie a purgatórium szörnyű lángjai között, mivel minden búcsút élete során másokért ajánlott fel. Ekkor azonban a mi áldott Urunk nem elégedett meg avval, hogy angyalait és a szent által megszabadított lelkek ezreit küldje érte, hogy ez utóbbiak egykori megmentőjüket támogassák, hanem Ő maga is eljött, a sátánt elzavarta és kedves szentjét megvigasztalta. Közölte vele, hogy mindazért a sok jóért, amit élete során a tisztuló lelkekért tett, egyenesen a mennybe viszi őt és minden érdemszerző cselekedetét százszorosan megjutalmazza.
Az elfeledett szentmisék ára (Boldog Henry Suso)
Boldog Henry Suso domonkos szerzetes egyik rendtársával a következő egyezséget kötötte: ha egyikőjük meghal, a túlélő heti kétszer szentmisét ajánl fel és imádkozik társa lelki üdvéért. Úgy lett, hogy nem sokkal ezután Boldog Suso barátja elhunyt. A szent nyomban elkezdte a megígért elégtétel teljesítését és hosszú éveken át folytatta. Végül, mivel teljesen bizonyos volt már abban, hogy barátja már a mennyben van, elhagyta a misefelajánlásokat. Nagy volt a megdöbbenése és igen elszomorodott, amikor halott rendtársa elgyötört lelke megjelent neki, és számonkérte rajta a megígért és elmulasztott áldozatokat. Boldog Henry őszinte sajnálattal azt felelte, hogy azért hagyta abba a misefalajánlásokat, mert meg volt róla győződve, hogy barátja már rég Isten boldog színelátását élvezi. De hozzátette, hogy imáiban még mindig megemlékezik róla.
„Ó, kedves Henry testvér, nekem legjobban Jézus drága vérére van szükségem, amit csak a szentmise adhat meg.” Kiáltott fel az elcsigázott lélek. Ezután Boldog Henry megkétszerezte erőfeszítéseit, imafelajánlásait, és a szentmise bemutatásokat egészen addig, amíg meg nem bizonyosodott barátja szabadulása felől. Ezt követően számtalan kegyelemben és áldásban részesült mennyei barátja révén. Sokkal többen, mint azt előtte egyáltalán el tudta volna képzelni.
forrás: Paul O’ Sullivan: Tisztítótűz 14-28. oldalig (első kiadás éve: 1936)