Liguori Szent Alfonz szerint bár a tisztuló lelkeknek érdemszerzésre már nincs lehetőségük, de számunkra képesek kegyelmeket kieszközölni. De nem úgy, mint szószólóink és közbenjáróink a szentek. Hanem Isten csodálatos előrelátása révén bámulatos mértékben képesek kedvezményeket szerezni jótevőiknek, védelmet biztosítanak a gonoszlélekkel, a betegségekkel és egyéb veszélyekkel szemben.
Kétségtelen tény – ahogy azt már a korábbiakban is említettük —, hogy ezerszeresen meghálálják azt, amit értünk teszünk. Az itt következő néhány példa – melyhez hasonlót százával idézhetnénk – elegendő lesz arra, hogy kimutassuk, a tisztuló lelkekben milyen nagylelkű barátokra lelhetünk.
Hogy talált egy leány édesanyára
Egy szegény szolgálóleány, név szerint Jeanne Marie, egyszer hallott egy prédikációt a purgatóriumról, mely kitörölhetetlenül elméjébe vésődött. Mélyen megrendült, amikor arra gondolt, hogy a tisztuló lelkeknek milyen heves és nem szűnő szenvedéseket kell kiállniuk. És elszörnyedt látva, hogy földön élő rokonaink milyen kegyetlen módon fordulnak el tőlük és feledkeznek meg róluk.
A szónok egyebek közt arról is beszélt, hogy milyen sokan vannak azok a szerencsétlenek, akik ugyan csak egy lépésnyire vannak attól, hogy megszabaduljanak a tisztítótűzből – egyetlen szentmise felajánlás elegendő volna megszabadulásukhoz – mégis akár évekig is kénytelenek ott maradni, csupán csak azért, mert egyesek elfelejtették, visszatartották vagy megtagadták az utolsó szentbúcsút.
Ez az egyszerűhívő lélek elhatározta, hogy minden rendelkezésére álló összeget a szentmise mondatás céljára fog fordítani. Kifejezetten azokért a lelkekért ajánlva, akik a legközelebb állnak a mennyországhoz. Mivel keresete elég csekély volt, ezért az ígéret megtartása néha nagy erőfeszítést kívánt, de ő mindig felülkerekedett az akadályokon.
Egy alkalommal, mikor úrnőjét kellett Párizsba kísérnie, annyira megbetegedett, hogy kórházi ápolásra szorult. Szerencsétlenségére a betegsége elhúzódott, úrnője pedig már hazakészülődött, és nem állt módjában szolgálója felépülését megvárnia. Mikor a szegény leány valamelyest felépült, és a kórházból kiengedték, egyedül találta magát a nagyvárosban, összes vagyona pedig egyetlen frank volt. Most mit tegyen? Hová forduljon? Hirtelen egy gondolat villant az elméjébe. Talán nem kellett volna minden pénzéből misefelajánlásokat tenni. Akkor most nem állna itt egyetlen frankkal a zsebében. Még arra is kevés, hogy magának ételt vásároljon. Végül összeszedve lelkierejét bizalmát a tisztuló lelkekbe vetette. Betért a legközelebbi templomba, és az ottani papot arra kérte, hogy mondjon egy szentmisét a szenvedő lelkekért. A pap szívesen beleegyezett, álmában sem gondolta volna, hogy a felajánlott szerény adomány a szegény lány utolsó kis pénze volt. A szentmise befejeztével a mi kis hősünk elhagyta a templomot. Sápadt és szomorú, szörnyen összezavartnak érezte magát. Egy arra járó fiatalember, látva a lány kétségbeesését, megszólította, és felajánlott neki segítségét. Jeanne Marie erre röviden elmondta a történteket és hozzátette, hogy minden vágya, hogy újra munkába állhasson. Valahogy megnyugodott attól, hogy a fiatalember meghallgatta, és szívébe újra bizalom költözött.
„Örömmel tölt el, hogy segíthetek Önnek.” Mondta az úriember. „Ismerek egy hölgyet, aki éppen most keres szolgálót. Kérem, jöjjön velem.” Így hát egy közeli házhoz kísérte a leányt, ahol azt mondta, hogy csöngessen be nyugodtan, bizonyosan fog munkát találni. Nem sokkal a csöngetés után a ház asszonya kinyitotta az ajtót, és azt tudakolta a lánytól, hogy mit kíván. „Asszonyom” felelte ő „Úgy hallottam, hogy szolgálót keres. Nekem jelenleg nincs munkám, és boldog lennék, ha megkaphatnám az állást.” A hölgy csodálkozva kérdezte: „Alig néhány perce, hogy előző szolgálómat elbocsátottam. Vajon ki mondta ezt el önnek? Esetleg nem egyenesen tőle értesült erről?”
„Nem asszonyom, az a személy, aki engem önhöz irányított egy fiatal úriember volt.”
„Lehetetlen” kiáltott fel a hölgy. „Egyáltalán nincs semmilyen fiatal úriember, aki erről az esetről tudhatott volna.”
„De asszonyom” válaszolta izgatottan egy lány egy a szalon falán lévő képre mutatva. „Ő az a fiatalember, akiről beszéltem.”
„Ugyan gyermekem, hiszen ő az én egyetlen fiam, aki már több mint egy éve halott.”
„Halott vagy sem, mégis ő volt az, aki azt tanácsolta, jöjjek el önhöz és még a kapuig is elkísért.” Állította a leány mély meggyőződéssel a hangjában. „Nézze a forradást a szeme fölött. Bárhol felismerném őt.” Ezután részletesen elmondta a vele történteket. Arról is beszámolt, hogyan mondatott szentmisét maradék pénzéből a tisztuló lelkekért, különösen azért az egyért, aki legközelebb van ahhoz, hogy a mennybe jusson.
Amikor a hölgy meggyőződött arról, hogy Jeanne Marie igazat mond, kitárta karjait, és ezt mondta: „Gyere kérlek ide hozzám, de ne úgy, mint a szolgám, hanem, mint édes leányom, hiszen te segítetted az én drága fiamat a mennybe jutni. Nincs kétségem a felől, hogy ő volt az, aki hozzám elvezetett.”
Hogyan lett egy szegény fiúból püspök, bíboros, végül pedig szent
Damjáni Szent Péter születése után nem sokkal elvesztette szüleit. Egyik testvéréhez került, aki viszont igen durván bánt a fiúval. Kemény munkára kényszerítette, szegényesen táplálta és rongyos ruhákba járatta.
Egy nap Péter egy ezüstpénzt talált, ami az ő szemében felért egy kisebb vagyonnal. Egyik barátja azt tanácsolta neki, hogy ha a pénz gazdája nem kerül elő, akkor használja fel saját céljára, de ezt a legnagyobb körültekintéssel tegye.
A legnagyobb nehézség Péter számára az volt, hogy kiválassza azt a dolgot, amire a legnagyobb szüksége volt, hiszen oly sok mindenben szenvedett hiányt. Mialatt töprengett, egyszer csak eszébe ötlött, hogy a leghasznosabb, ha szentmisét mondat a tisztuló lelkekért, különösképpen pedig drága szüleiért. Nem csekély áldozatot hozva fel is ajánlotta a pénzt az adott szándékra. De ezután megtapasztalhatta, hogy a tisztuló lelkek milyen bőségesen meghálálják áldozatát.
Ettől a naptól fogva életében gyökeres változás állt be. Péter legidősebb bátyja hozzájuk költözött és elszörnyedt azon, ahogy öccsével bántak. A gyerek gondozását nyomban a kezébe vette. Úgy gondozta, öltöztette, mintha a saját gyermeke lett volna. Tanítatta és a legnagyobb szeretettel bánt vele. Áldás áldást követett. Idővel megmutatkozott Péter ragyogó tehetsége is. Röviddel az után, hogy papi pályára lépett, püspökké szentelték, később pedig elnyerte a bíborosi rangot. Életszentségét csodái tanúsítják. Halála után az Egyház Szentté és egyházdoktorrá avatta. Mindezeket a csodálatos kegyelmeket azt követően nyerte el, hogy szentmisét mondatott a purgatóriumban szenvedőkért.
Kaland az Appeninekben
Papok egy csoportja fontos ügyben tartott Róma felé. Fontos dokumentumokat és jelentős pénzösszeget kellett, hogy elvigyenek a szentatyának. Mivel tudatában voltak annak, hogy az Appeninek, melyen át útjuk vezetett vakmerő banditák tanyája, igyekeztek megbízható hegyi vezetőt választani. Akkoriban még nem könnyítette a közlekedést hegyen átvezető alagút vagy vasútvonal.
Így hát magukat a tisztuló lelkek védelmébe ajánlották és elhatározták, hogy minden órában elmondják értük a de profundis kezdetű imádságot. Már jócskán a hegyek közt jártak, amikor vezetőjük riasztotta a csapatot és azonnal vad vágtára ösztökélte a lovakat. Ahogy körülnéztek, az út mentén mindenütt gonosztevőket láttak, amint felhúzott karabélyaikait rájuk szegezik. De csodálatos módon egy lövés sem dördült el. Pedig teljesen kiszolgáltatottak voltak az útonállóknak. Mintegy egy órás vad vágta után vezetőjük megálljt intett és az atyákhoz fordult. „Nem értem, hogyan menekülhettünk meg.” mondta. „Ezek a haramiák még soha senkinek sem kegyelmeztek meg.” Az atyák magukban meg voltak győződve, hogy a tisztuló lelkeknek köszönhetik megmenekülésüket. Ez a vélekedésük azonban később minden kétséget kizáróan bizonyítást nyert. Miután ügyes-bajos dolgaikat Rómában elrendezték, visszatértek hazájukba. Egyikük azonban az Örök városban maradt, ahol idővel egy börtönbe nevezték ki káplánnak. Nem sokkal ez után történt, hogy Olaszország egyik legelvetemültebb bűnözőjét elfogták, többrendbeli gyilkosság vádjával halálra ítélték és a már említett káplán börtönében várta a kivégzését.
Hogy az elítélt bizalmát elnyerje, beszélgetéseik során a káplán számos kalandját elmesélte. Végül legutóbbi, az Appeninekben történt csodás megmenekülésének történetét is. A bűnöző feszülten figyelte az elbeszélést, majd felkiáltott: „Én voltam annak a bandának a vezére! Tudtuk, hogy sok pénzt visznek magukkal, ezért elhatároztuk, hogy kiraboljuk és legyilkoljuk az egész csapatot. De egy láthatatlan erő mindnyájunkat megakadályozott a tüzelésben. Pedig elképzelhetetlen volt a számunkra, hogy mindannyiunk fegyvere csődött mondjon.”
Ekkor a káplán elmondta, hogy hogyan helyezték magukat a szenvedő lelkek védelmébe, és hogy megmenekülésüket mindannyian purgatóriumi pártfogóik közbenjárásának tudták be. A lator ezt igen hihetőnek tartotta. Tény, hogy megtérését az elmondottak nagyban elősegítették. Bűneit őszintén megbánva távozott a világból.
Cologne nyomdásza
Cologne köztiszteletben álló nyomdászától, Williem Freyssen-től származik a következő történet. Ebben elbeszéli, hogyan adták vissza tisztuló lelkek felesége és gyermeke egészségét.
William Freyssen-nél egyszer megrendeltek egy purgatóriumról szóló kis könyvecske kinyomtatását. Amikor a szöveget korrektúrázta, felfigyelt annak tartalmára. Először olvasott arról, hogy a tisztuló lelkek milyen csodálatos módon segítik barátaikat.
Ez akkoriban történt, amikor a nyomdász fia súlyosan megbetegedett, majd állapota válságosra fordult. Freyssen ekkor visszaemlékezve az olvasottakra, elhatározta, hogy a könyvből további száz példányt kinyomtat és terjeszt. Erre vonatkozó esküjét ünnepélyes keretek között a templomban tette le. Abban a pillanatban a bizalom és a béke érzése töltötte be lelkét. Hazatérve örömmel látta, hogy fia, aki addig egy korty vizet sem tudott lenyelni, végre inni kért. Másnapra megmenekült a közvetlen életveszélytől, nemsokára pedig teljesen felgyógyult. Ekkor Freyssen még rendelt a purgatóriumról szóló könyvből és ezeket a példányokat is szétosztotta, mivel meggyőződése volt, hogy a legjobb módszer arra, hogy segítsünk a szenvedő lelkeken, ha felkeltjük e tárgyban az emberek érdeklődését. Elképzelni sem tudjuk, hogy mennyi szenvedéstől szabadítjuk meg a purgatóriumban sínylődőket, ha imádkozunk értük.
Múlt az idő és nyomdásznak új fájdalom jutott osztályrészül. Ekkor forrón szeretett felesége súlyosan megbetegedett, minden gondoskodást elutasított, és állapota napról napra rosszabbodott. Végül eszméletét vesztette és teljesen megbénult. Az orvosok már minden reményről lemondtak.
Férjének eszébe jutott, hogy mit is tettek fiáért a tisztuló lelkek. Ismét elrohant a templomba, és most már kétszáz könyv szétosztását ígérte meg, hogy evvel esdekelje ki a tisztuló lelkek nélkülözhetetlen segítségét. A hatás csodálatos volt. A nyomdász felesége egyszeriben magához tért, képes volt újra enni, és nemsokára teljesen visszanyerte egészségét.
Olvasd el és ébredj!
„Egész életemben” – írja egy atya – „ámulva figyeltem, hogy milyen csekély azon katolikusok száma, akik bőkezűek a szegényekkel és a szűkölködőkkel szemben, annak ellenére, hogy a mi Urunk ezt számunkra kifejezetten megparancsolta.”
„Meg kell azonban jegyeznek, hogy vannak azért nagylelkű és jó katolikusok, akik gondoskodnak a szegényekről és a betegekről. Leprások, tüdőbajosok, rákosok és mentálisan sérült emberek mind az ő barátaik. Vannak, akik a fiatalokon segítenek, mások szíve pedig az öregekért dobog. Síkra szállnak minden szegényért és kiszolgáltatottért. De ezek az emberek, mint ahogy már említettem nincsenek olyan nagy számban, mint ahogy elvárható lenne.
A legkülönösebb pedig az, hogy még soha nem találkoztam olyan férfival vagy nővel, aki egész életét a legnagyobb szükséget szenvedőkért t.i. a purgatóriumban lévő lelkekért áldozta volna. Lehet, hogy vannak ilyen emberek, de sokévi lelkipásztori munkám során még egyetlen eggyel sem találkoztam.”
Sajnos ennek a jó atyának teljesen igaza van!
Ezúton felhívjuk azoknak a figyelmét, akik még nem kötelezték el magukat semmilyen szeretetszolgálat mellett, hogy szenteljék minden energiájukat a tisztuló lelkek megsegítésére. Tegyenek meg minden tőlük telhetőt, és másokat is buzdítsanak erre.
Ha gyakorolják az itt leírtakat, és ezt a kis könyvecskét százszámra elterjesztik, evvel a purgatóriumban szenvedő lelkeknek barátok százait szerezhetik. Hisz ki az, aki ezt a könyvet elolvasva ne akarna segíteni rajtuk?
forrás: Paul O’ Sullivan: Tisztítótűz 20-28. oldalig (első kiadás éve: 1936)
Fontos megjegyzés: A fenti történetek magánjellegű beszámolók és népi áhítatból fakadó elbeszélések, nem tartoznak a katolikus hitletéteményhez. Az Egyház hivatalos tanítása a tisztítótűzről a Katekizmusban (KEK 1030–1032) olvasható, és arra buzdít, hogy imádkozzunk a megholtakért, mutassunk be értük szentmisét, és ajánljunk fel búcsúkat, alamizsnát és vezeklést. A történetek hitelességét az Egyház nem garantálja, elfogadásuk nem kötelező. Ezeket tanulságként és elmélkedésre ajánljuk, a hit alapja mindig a Szentírás és az Egyház tanítóhivatala.